Hogyan alakulhat idén a hazai lakáspiac?

1707

Míg a tavalyi évben ellentétes tendenciák jellemezték a hazai lakáspiacot, addig az idei évben ezt felválthatja a racionális, ésszerű árazás. 2022-ben tapasztalhattunk túlárazott négyzetméter árakat, túlkeresletet, valamint az év második felében már a túlkínálat uralta a lakáspiacot és az ingatlanár-drágulás ütemének lassulása.

Előrejelzések szerint az idei évben továbbra is a túlkínálat jellemezheti a piacot, így a vevők kerülhetnek jobb alkupozícióba az eladókkal szemben, valamint az ingatlanárak reálértéke is tovább csökkenhet.

Ellentétes folyamatok a lakáspiacon 2022-ben

A tavalyi évben ellentétes folyamatok uralták a hazai lakáspiacot. Az év első felében a rezsinövelés bejelentését követően rengeteg magyar család döntött úgy, hogy igénybe veszi a lakástámogatási programokat, felrobbantva ezzel a lakáshitel piacot. A megnövekedett hitelkereslethez az is hozzájárult, hogy az otthon felújítási támogatás felhasználható volt a tavalyi évben energetikai korszerűsítésre is, illetve, hogy a falusi CSOK csak 2022 év végéig igényelhető az akkori kormányrendelet szerint. Azóta a kormány december 22-én döntött az állami támogatások meghosszabbításáról, így legalább 2024-ig még igényelhető lesz a hagyományos és falusi csok is.

Az év második felében begyűrűzött a háború okozta bizonytalanság és energia válság hatása a lakáspiacra is, augusztusban éves alapon már közel 20 százalékkal kevesebb lakáscélú hitelt folyósítottak a bankintézetek. A harmadik negyedévben megjelent az MNB lakáspiaci jelentése, amelyben a jegybank lakáspiaci fordulópontra hivatkozott a visszaesett kereslet alapján. Nem csak a folyósított hitelek esetén, hanem az ingatlan adásvételi számokban is érdemi csökkenés történt az év második felében.

A vevőké lesz az idei év a lakáspiacon?

Egyes előrejelzések szerint nem lehetetlen, hogy az ingatlanárak jelentős mértékben csökkenjenek 2023-ban, azonban jelenleg még nehéz pontos képet adni az ingatlanárak alakulásáról. Jelenleg sem az emelkedő kamatkörnyezet, sem az infláció nincs jó hatással az ingatlanpiaci folyamatokra, így mind keresleti, mind kínálati oldalon is jelentős mérséklődés várható az idei évben. A továbbra is igényelhető kormányzati támogatások azonban 2023-ban is élénkítő hatással lehetnek, a kisebb településeken a kereslet csökkenésének mérséklésében lehet fontos szerepe a falusi csoknak.

Mélyponton a lakáshitel piac

Az MNB legfrissebb jelentésében beszámolt arról, hogy hat éve nem látott szintre esett vissza az újonnan igényelt hitelek volumene a tavalyi év második felében. A csökkenő tendencia várhatóan 2023-ban-ban is fennáll, az egyre emelkedő kamatkörnyezet, az infláció és a bizonytalan gazdasági helyzet miatt. Az, hogy 2023-ban milyen, a hitelpiacot érintő folyamatokkal találkozhatunk, még előre nem látható, de egyes szakértők szerint tovább csökkenhet a hitelfelvételi kedv a magyar lakosság körében.

 

Forrás: Creditline.hu