A tervezőnek és a kivitelezőnek egyaránt szívügye volt az épület minél színvonalasabb megvalósítása. Talán nem véletlen, hogy az épület a megépítésében szereplők közös erőfeszítésének jutalmául 2019-ben elnyerte az Építőipari Nívódíjat középület/kulturális épületek kategóriában.

Projektadatok
Építtető/tulajdonos: Budapest Főváros
XII. Kerület Hegyvidék Önkormányzata
Felelős tervező: Lenzsér Péter DLA
Társtervezők: Molt Klára – Tóth Attila
Belsőépítészet: Dobó Krisztina
Szerkezettervezés: Nagy András
Épületgépészet: Kéry Tamás
Épületvillamosság: Benke Szilveszter
Kivitelező: Archibona Kft.

A Hegyvidéki Kulturális Szalon 2018-ban átadott épülete egyfelől egy mindösszesen 560 négyzetméteres kis középület, másfelől nézve egy nagyobb városfejlesztési program egyik lényeges eleme. A főváros által patronált Tér-Köz program a XII. kerületben egy új kerületi alközpontot, ha úgy tetszik főtér létrehozását, kialakítását jelentette. A főtér ugyanakkor nem csupán egy közterületi fejlesztést jelentett (azt is), hanem a kapcsolódó kulturális, szabadidős létesítmények rekonstrukcióját vagy létrehozását is.

Ennek a programnak egyik szervesen kapcsolódó eleme a Kulturális Szalon épülete, mely egy már működő intézménynek tudott méltó helyet biztosítani. Az évi több mint 1500–2000 kisebb-nagyobb kulturális programnak helyet adó létesítmény nemcsak alapterületileg és helyiségszámban tudott bővülni, de az elhelyezkedésénél, kapcsolatainál fogva új lehetőségekhez is jutott.

EGY IGAZI KIHÍVÁST JELENTŐ HELYSZÍN

A Törpe utca és Kis János altábornagy utca sarkának beépítése – átellenben a polgármesteri hivatallal, igazi kihívás egy építész számára. A Törpe utcai villasor utolsó elemeként félig már a Kiss János altábornagy utcából kialakuló térhez kapcsolódik. Tömegében, méretében, tagoltságában a villasor tagja marad, beáll a sorba, ugyanakkor anyaghasználatával, építészeti gesztusaival mutatja, hogy nem lakóépület, hanem a szó legjobb jelentése szerinti középület.

Másik irányból az épület egy jóval nagyobb léptékű épületegyüttes, térfal részét alkotja. A Kiss János altábornagy utcai házsor jelentős magasságú házsora alkotja a kialakított „városház tér” térfalát, így a Böszörményi úti épületekkel, illetve magával a városházával kellett párbeszédet kialakítani. Segítség volt ehhez az anyaghasználat, amely nem titkoltan a Polgármesteri Hivatal épületének téglaburkolatára reagál.

TERVEZÉS, ANYAGHASZNÁLAT

Az épülettervezői szándék szerint mindenképpen egy térbeli kompozíciót kellett megalkotni. A speciális térbeli helyzet miatt nem volt lehetséges homlokzatról homlokzatra megtervezni a házat. A sarokpozíció, a szintek különbözősége, a különböző kapcsolódási helyzetek miatt egy dinamikusan változó nézőpontból kellett láttatni az épületet.

Az épület külső megjelenését egyértelműen a homlokzati téglaburkolat uralja. A kézzel vetett sötétvörös, kisméretű burkolótégla párosával történő kiosztása egyszerre jeleníti meg a hagyományos tégla­építészetet, másrészről egyedi, különleges képet mutat.

Nem titkolt szerep a kapcsolatteremtés a tér szemközti oldalán található polgármesteri hivatal épületével. A hivatal épülete az 1940-es évek nagyon korrekt, szép, téglaburkolatú középülete, a kerület környékbeli, ez időben épült téglaépületeinek egyike (lásd még Németvölgyi úti iskola). A párbeszéd keresése a hivatal épületével jelképes. Nem utánozni kívánja azt. Nem a pontos szín, tégla rakásmód megismétlése volt a cél, hanem a párbeszéd megteremtése a két épület között.

Másik anyaghasználati ok az épület Törpe utcában betöltött szerepe és helye. A kulturális szalon a Törpe utcai lakóházak, villasor utolsó eleme. Kitüntetett helyzet a sarokpozíció, de kitüntetett a funkció is: a villák között az egyetlen középület. Az épület nem méretével kívánja jelezni egyediségét. Tömegével beáll a környező épületek közé, de anyaghasználatával jelzi, hogy az épület más, mint a többi. Nem lakóház, közösségi épület.

És nem utolsósorban: a téglahasználat egyfajta tisztelgő fejhajtás a tervező építész egyik meghatározó mestere előtt. Néhai Varga Levente Kossuth-díjas építész, a kortárs téglaépítészet egyik legfontosabb mesterének vitathatatlan hatása fedezhető fel az épületen.

Az épület 2019-ben elnyerte a Wienerberger nívódíj „innovációs kategória” különdíját.

Építészetileg fontos szerepet játszanak a homlokzati nyílászárók. A nagyméretű ablakok önmagukban is komponáltak és térben megmozgatottak: a jelentős méretű fix elemek a téglaburkolat síkjáig kitoltak, míg a nyíló szárnyak ettől visszahúzott síkon beépítettek. Az összetett nyílászárók a téglahomlokzatokon a külső téri mobil árnyékolókkal egyszerű, mégis különleges kompozíciót alkotnak.

A belső térben használt anyagok egységesek és visszafogottak. A minőségi anyagok könnyen kezelhetők, takaríthatók, mégis a jelentős mennyiségű fal és padló faburkolat otthonosságot, melegséget áraszt. Sikerült az épület gazdag felszereltségét összhangba hozni a beköltöző funkciókkal. Professzionális hangrendszer, beépített vetítési lehetőség a termek többségében, speciális lengőpadló a táncteremben. A nagyterem színészbejárója kicsiben játssza el a nagyelőadók tudását.

VÁLTOZATOS FUNKCIÓK, KÜLÖNLEGES TEREK

A kisméretű telken épített villa méretű középületben ráadásul rengeteg funkciónak kellett elférnie. Fő funkció természetesen a Szalon terme. A nagyterem a fő szinten, a „piano nobilé”-n kapott helyet, és magától értetődően a térre, illetve a városházára néz.

A másik legfontosabb tere és funkciója az épületnek az irodalmi kávézó. Ennek helye nagyon karakteres és lényegi. Az egykor a telken álló emeletes lakóépületnél alig nagyobb középület oly módon tudott jelentős alapterületeket nyerni, hogy egy szinttel az eredeti terepszint alá bővült. Ez az alsó szint viszont nem más, mint épp a főtérre nyíló utcai teraszszint. A tiszta alapterületi nyereség mellett tehát az épület egy újabb fontos kapcsolatot nyert, itt lehetett kialakítani a „köznapi” bejáratot. Az érkezőket, távozókat a kis kávéház fogadja és búcsúztatja.

Az emeleti szinteken néhány kisebb-nagyobb klubszoba, foglalkoztató tér található, amelyek az igényeknek megfelelően átrendezhetők, összenyithatók, leválaszthatók. Az egész épületre a flexibilis terek kialakítása jellemző. Mozgatható falak, átrendezhető helyiségek.

A használók ugyanúgy, mint a programok: a legváltozatosabbak. Megjelennek a gyerekcsoportok, a kismama foglalkozásra érkezők, a jógázók, a nyugdíjas programok iránt érdeklődők, a civil egyesületek tagjai és a környéken sétáló, kávéra megálló párok. Ily módon az épület megvalósítandó arculatát, stílusát úgy kellett kialakítani, hogy az a lehető legtöbb embernek kellemes, otthonos, emelkedett vagy felfedeznivaló legyen. Hát ez nem volt egyszerű…

MINTASZERŰ KIVITELEZÉS

Mint ahogy nem egyszerű egy kisméretű telken úgy építkezni, hogy a környék már egy kialakult képet mutat, a kapcsolódó felületek díszburkolattal ellátottak. Ráadásul a beruházásért lelkesedők és a gyanakodó környékbéliek egyaránt árgus szemmel figyelik a kivitelezés minden percét. A kivitelezés organizációja így aztán nem volt magától értetődő. Ezt a feladatot az Archibona Építőipari Kft. oldotta meg mintaszerűen.

Az épület kivitelezése mindvégig a figyelem középpontjában állt. A technikailag egyszerűnek vélt épület azért szolgált kihívásokkal a megvalósítás ideje alatt. A relatíve nagy terepszint alatti beépítés miatt a munkaterületet határoló partfalakat talajszegezéssel kellett stabilizálni. A monolit vasbeton szerkezetű, kis alapterületű, de összetett geometriájú épület szerkezetépítésénél már figyelembe kellett venni nemcsak a gépészeti és elektromos végleges berendezéseket és csövezéseket, de nemritkán a belsőépítészeti kialakításig kellett előre tekinteni már a kivitelezés első szakaszában is.

KÖRNYEZETTUDATOS MEGOLDÁSOK

Az épület legtöbb infrastrukturális elemét a környezettudatosságot figyelembe véve építették be. Gépészeti rendszerei energiatudatosak. Hővisszanyerős légtechnikai berendezések, hőszivattyús fűtési-hűtési megoldások kerültek megvalósításra. A lapostetőn extenzív, illetve részben intenzív zöldtetőket alakítottak ki a nagyméretű tetőterasz mellett. A mobil árnyékolóval ellátott tetőterasz amellett, hogy helyet ad különböző foglalkozásoknak, megteremti a vizuális kapcsolatot a belső terek és a környező Böszörményi úti tengely között, sőt egyenesen a vári Magdolna-tornyot hozza szinte tapintható közelségbe. Igazi meglepetés a látvány az ide feljutóknak.

Az épület a XII. kerületi önkormányzat saját beruházásában épült. Igazi középület, a kerület közösségének teljes vertikumát szolgálja. Nekik épült, ők használják.

 

Lenzsér Péter DLA 
építész