Budapest, Miskolc és Pécs is bekerült az EU városok klímasemlegessé és intelligenssé tételét célzó kísérleti programjába. Az Európai Bizottság csütörtökön tette közzé annak a 100 városnak a listáját, amelyek részt vesznek a projektben. 

A brüsszeli testület MTI-hez eljuttatott közleménye szerint klímasemleges és intelligens városokra azért van szükség, mert az uniós állampolgárok 75 százaléka él városi környezetben. Rámutattak, a világ városi térségei a globális energiafogyasztás több mint 65 százalékáért, a szén-dioxid-kibocsátás több mint 70 százalékáért felelősek. Ezért az Európai Unió azt a cél tűzte ki, hogy legyenek olyan kísérleti és innovációs ökoszisztémákként működő városok, melyek segíthetik a többi várost a klímasemlegesség eléréséhez szükséges átállásban 2050-ig – közölte az Európai Bizottság.

A kísérleti programban érintett városok esetében 2030-ra szeretnék megvalósítani a program célkitűzéseit. A száz kiválasztott településnek klímasemleges városra vonatkozó terveket kell kidolgozniuk és ezekhez kapcsolódó megállapodásokat kell kötniük. Ezeknek magukban kell foglalniuk egyebek mellett az energiára, az épületek szigetelésére, a hulladékgazdálkodásra és a közlekedés területére kiterjedő, klímasemlegességre vonatkozó átfogó és beruházási terveket. A folyamatba be kell vonniuk a lakosságot, a kutatási szervezeteket és a magánszektort is – hívták fel a figyelmet közleményükben.

A kísérleti projektben részt vevő száz városban az EU lakosságának 12 százaléka él. Az uniós program a 2022-23-as időszakban 360 millió euró (mintegy 133 milliárd forint) keretösszeggel rendelkezik – tették hozzá.

A 100 kiválasztott városba bekerült Budapest, Miskolc és Pécs városa.

MTI