A GKI konjunktúraindexe és összetevői 2017-2021 Forrás: GKI

A GKI konjunktúraindexe februárban kissé csökkent, ám az üzleti és fogyasztói várakozások is a múlt év véginél kedvezőbbek maradtak. A GKI Gazdaságkutatónak az EU támogatásával készített felmérése szerint a konjunktúraindex tavaly áprilisi zuhanásának februárra alig több mint a felét dolgozta le. Ezen belül az üzleti bizalmi index mintegy 60, a fogyasztói csak 40%-át.

Az üzleti szférában februárban az ipari és kereskedelmi cégek várakozásai rosszabbak, az építőipari, és főleg a szolgáltató vállalkozásoké kissé kedvezőbbek lettek.

Az ipari bizalmi index kéthavi növekedés után februárban a tavaly év végi szint közelébe csökkent. Ebben az elmúlt időszaki és várható termelés megítélése játszotta a főszerepet, de romlott a hazai és export-rendelésállomány megítélése is. A készletekről alkotott vélemény viszont javult. Az építőipari várakozások februárban hibahatáron belül emelkedtek, sem a magas-, sem a mélyépítők kilátásai nem változtak érdemben. Az előző háromhavi termeléssel kapcsolatos vélekedés érezhetően javult, e mutató tizenegy havi csúcsára jutott. A rendelésállományok megítélése viszont valamelyest romlott.

A kereskedelmi bizalmi index a januári enyhe emelkedést követően februárban ennél nagyobb mértékben csökkent. Az eladási pozíció megítélése továbbra is nagyon alacsony szinten hullámzik, februárban éppen nőtt, míg a rendelések várható alakulása a december-januári nagy emelkedést követően csökkent. A készletekről alkotott vélemény kedvezőbb lett.

A szolgáltatói bizalmi index februárban immár harmadik hónapja emelkedett, s visszatért tavaly nyár végi szintjére. Az általános üzletmenet megítélése ugyan gyengült egy keveset, de a forgalmi várakozások javultak.

Az üzleti szféra foglalkoztatási hajlandósága februárban összességében nem változott, a létszám bővítését tervezők minimálisan többen vannak a csökkentésre számítóknál. Az iparban a foglalkoztatási szándék januári markáns erősödését februárban jelentős, bár ennél kisebb gyengülés követte, a többi ágazatban viszont erősödött a foglalkoztatási szándék. Az emberek munkanélküliségtől való, hónapok óta erősödő félelme februárban kissé csökkent, de továbbra is emiatt aggódik a leginkább a lakosság.

Az áremelési törekvés az építőipar kivételével – ahol a januári markáns erősödést februárban változatlanság követte – minden ágazatban erősödött, miként a fogyasztók inflációs várakozása is.

A vállalatok körében a magyar gazdaság jövőjének megítélése immár harmadik hónapja egyre kedvezőbb, februárban ez az ipar kivételével minden ágazatra jellemző volt, főleg a szolgáltató és építőipari cégekre.

A lakosság véleménye e tekintetben második hónapja javul. A GKI fogyasztói bizalmi index februárban januári emelkedését követően, annál lényegesen kisebb mértékben, de csökkent. A lakosság pénzügyi helyzetét és megtakarítási lehetőségét rosszabbnak, a munkanélküliséget és a magyar gazdaság helyzetét viszont jobbnak látta, mint januárban. Erősen romlónak érezték az emberek a nagy értékű tartós fogyasztási cikkek jelenlegi vásárlási lehetőségét.

 

További információ: www.gki.hu