ÉVOSZ: beruházásokra van szükség a termelési szint fenntartásához

687

Beruházásokra, technológiai fejlesztésekre van szükség az építőipar termelési szintjének fenntartásához, növeléséhez – közölte az Építőipari Vállalkozások Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke azzal kapcsolatban, hogy folytatódik az építőipar technológiai korszerűsítését és hatékonyságának növelését segítő támogatási program.

Koji László emlékeztetett, a kormány egy három éves támogatási program keretében összesen 31 milliárd forinttal járul hozzá, hogy az építőipar hatékonyabb legyen és több kapacitással rendelkezzen.

A támogatási program folytatása keretében a 10 és 249 fő közötti állományt foglalkoztató cégek 3 milliárd forintos keretösszegre pályázhatnak. A tervezőirodák esetében a legalább öt főt foglalkoztató vállalatok is jelentkezhetnek – ismertette a részleteket. A szerdán megjelent kiírás szerint az odaítélt támogatás a tervezett fejlesztés költségeinek 25-50 százaléka lehet.

Hozzátette, hogy a pályázaton elnyert összeg korszerű eszközök és gépek, informatikai berendezések beszerzésére, képzésekre, a középvezetés és a menedzsment fejlesztésére fordítható.

Koji László kitért arra is: az építésgazdaságban jelenleg 102 ezer vállalkozás van, közöttük azonban nagy a szórás. Sokan még hagyományos eszközökkel, mások már integrált, informatikai rendszerekkel dolgoznak. Azoknak a vállalkozásoknak, amelyek nem akarnak másodlagossá válni, egy-két éven belül fel kell zárkózniuk – vélekedett az ÉVOSZ elnöke.

 

 

Forrás: MTI