ÉPÍTŐK NAPJA 2019

1529

A Vasas Szakszervezet Székház dísztermében, az Építők Napja központi ünnepségének hagyományos színhelyén került sor május 31-én az építők köszöntésére. Az építőiparban dolgozókat a kormányzat, a szakmai és tudományos szervezetek képviselői, a mérnöki kamara, és a szakszervezet tisztségviselői köszöntötték. A korábbi évekhez hasonlóan az ünnepi megemlékezésen miniszteri elismeréseket és a szakmai szervezetek által alapított díjakat is átadtak.

Forrás: BPMK

Az ünnepi rendezvény hagyományosan Kassai Ferenc, a Budapesti és Pest Megyei Mérnöki Kamara elnöke, a Magyar Mérnöki Kamara alelnöke köszöntőjével kezdődött. Őt követően Dr. György László az Innovációs és Technológiai Minisztérium Gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára, Dr. Sinoros Szabó Laura az Emberi Erőforrások Minisztériuma Oktatásért felelős Államtitkársága főosztályvezetője prof. dr. Kásler Miklós miniszter nevében, Dr. Gulyás András, a Honvédelmi Minisztérium Hatósági Főosztálya főosztályvezetője Benkő Tibor honvédelmi miniszter nevében, Kling Zoltán, a Belügyminisztérium Vízügyi Koordinációs Főosztályának vezetője, Koji László, az Építési Vállalkozók országos Szakszövetsége elnöke, Dr. Nagyunyomi-Sényi Gábor, az Építéstudományi Egyesület elnöke és  Pallagi Gyula, az Építő-, Fa- és Építőanyagipari Dolgozók Szakszervezeteinek Szövetségének elnöke mondták el köszöntő beszédüket.

Ezután következett a kitüntetések átadása. A 2019. évi ünnepi ülés kitüntetettjei:

  • Dr. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter az Építők Napja alkalmából miniszteri elismerő oklevelet adományozott az építészeti-műszaki tervezési, építési és kivitelezési szerződések teljesítéséből fakadó viták ügyében eljáró Teljesítésigazolási Szakértői Szerv felterjesztése alapján, az eljárásokban végzett magas szintű igazságügyi szakértői tevékenységéért. Számos esetben országos hatáskörben a szakértői tanácsok elnöke és tagjaként nyújtott kiemelkedő munkájáért:
    • F. Bokor András okleveles gépészmérnök, igazságügyi szakértő részére
    • Császár Álmos okleveles gépészmérnök, igazságügyi szakértő részére
    • Csermely Gábor okleveles építőmérnök igazságügyi szakértő részére
    • Koós Gábor okleveles építőmérnök, igazságügyi szakértő részére
    • Dr. Márkus Gábor okleveles építészmérnök, igazságügyi szakértő részére
    • Pogány János okleveles villamosmérnök, igazságügyi szakértő részére
    • Pusztai József László okleveles építőmérnök, igazságügyi szakértő részére
    • Sátori Sándor okleveles építőmérnök, okleveles gazdasági mérnök igazságügyi szakértő részére
    • Sokoray László okleveles építőmérnök, okleveles építész-statikus szakmérnök, igazságügyi szakértő részére
    • Smid László okleveles gépészmérnök, Euro-mérnök, igazságügyi szakértő részére
    • Zombori Ferenc okleveles gépészmérnök, energetikai és környezetvédelmi szakmérnök, igazságügyi szakértő részére
  • Miniszteri elismerő oklevélben részesült:
    • Dr. Antal Józsefné a Szilikátipari Tudományos Egyesületnél végzett elkötelezett lelkiismeretes ügyviteli, szervezési munkája elismeréseként.
    • Asszonyi Tamás Munkácsy Mihály díjas szobrász és éremművész – Mára több száz általa alkotott nemes anyagokból megformált díj – kisplasztika, érem, nívódíjat elismerő tábla hirdeti a kiváló építőipari munkákat.
    • Berta Ferenc – a közösségért végzet lelkiismeretes érdekképviseleti munkája elismeréséül.
    • Csanád Bálint – kiemelkedő tervezői tevékenysége, valamint a Mérnöki Kamaránál végzett szakmai szervezési munkájának elismeréséül
    • Fajcsák Dénes – eddigi sokszínű és közösségorientált tevékenységének elismeréséül
    • Fazekas Eszter – az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségénél végzett kimagasló szakmai és szervezési munkájáért
    • Gellér Ákos – elkötelezett szakmai ismeretterjesztő munkássága elismeréséül
    • Horváth Sándor – a téglagyártáshoz kapcsolódó elkötelezett innovatív munkájának elismeréséül
    • Kádár György László – a korszerű nyílászárok gyártási technológiájának kidolgozásában, valamint elterjesztése érdekében végzett lelkiismeretes munkája elismeréséül
    • Kalkopulosz Attila – a szerkezetépítés területén elért szakmai eredményeiért, példaértékű üzleti együttműködéséért részesül elismerésben
    • Karsa Álmos – az építőiparban végzett kiemelkedő szakmai tevékenysége, valamint a Mérnöki Kamaránál végzett szakmai szervezési munkájának elismeréséül
    • Karsai Gábor – a termékfejlesztés, minőségbiztosítási területen végzett kiemelkedő munkája, valamint a Magyarországi EPS Hőszigetelőanyag Gyártók Egyesületében végzett elkötelezett szakmai tevékenysége elismeréséül
      Kemecsei József – lelkiismeretes és odaadó érdekképviseleti munkája elismeréseként
    • Palla Ferenc József – több mint 40 éves, az építőipar több területén végzett magas szintű szakmai munkássága elismeréséül
    • Sándor Tünde – az építőipar és az építésgazdaság reális szakmai és társadalmi megítélése érdekében végzett újságírói és szerkesztői tevékenységért
    • Szádeczky-Kardoss Gábor – az Építéstudományi Egyesületben a szakmai továbbképzések szervezésében, valamint az ifjúság körében végzett kiemelkedő ismeretterjesztő munkájának elismeréséül.
    • Zala Tibor – az épületenergetikai fejlesztések gyakorlati megvalósításához, a korszerű légtechnikai rendszerek és a megújuló energiaforrások berendezéseinek elterjesztésében végzett kiemelkedő munkásságáért.
    • Gonda Ferenc – tartószerkezeti tervező, a Mérnöki Kamara alapító tagja, a felsőoktatás segítéséért és a Kamarában végzett továbbképzési munkájáért.
    • Zsigmondi András  – a Magyar Mérnöki Kamara Építési Szakmai Tagozatának elnökségében, hosszú évek óta végzett tevékenységéért.
  • Prof. Dr. Kásler Miklós az Emberi Erőforrások Minisztere az Építők Napja alkalmából miniszteri elismerő oklevelet adományozott:
    • Pólya Endre részére – kiemelkedő szakmai pályafutása, valamint példaértékű szakmai közösségért végzett munkája elismeréséül.
    • Semmelweis Tamás részére – tervezői és a szakmai közösségért végzett példaértékű munkájáért.
  • Dr. Benkő Tibor Magyarország honvédelmi minisztere a katonai és honvédelmi célú építmények megvalósítása érdekében végzett kiemelkedő munkája elismeréseként, Építők Napja alkalmából elismerésben részesítette:
    • Bíró József urat Budapest Főváros Kormányhivatala Közlekedési Főosztály főosztályvezetőjét – a katonai építésügyi hatósági eljárásokban szakhatósági közreműködőként kifejtett konstruktív tevékenysége elismeréséül.
    • Kristóf István urat a HM CURRUS Zrt. infrastruktúra fejlesztési koordinátorát – a honvédelmi és katonai célú infrastrukturális beruházások megvalósítása során kifejtett tevékenysége elismeréséül.
    • Lázár Béla ezredes urat a HM Állami Légügyi Főosztály Repülésfelügyeleti Osztály osztályvezetőjét – az állami repülésügy hatósági felügyelete területén végzett munkája elismeréséül.
  • Dr. Pintér Sándor, Magyarország Belügyminisztere Építők Napja alkalmából miniszteri elismerő oklevelet adományozott:
    • Márton Antal részére – szennyvízcsatorna hálózatok építési, csapadékvíz mentesítési, ivóvízminőség javító programok megvalósítási, valamint belvízcsatorna kotrási munkáinak irányításáért.
    • Telek Szilárd részére – az Észak-magyarországi Regionális Vízművek Zrt. területén, számos ivóvíz távvezeték építésének és rekonstrukciójának magas műszaki színvonalon végzett irányításáért.
    • Dr. Tóth László részére – Szegeden, Szentendrén és a Dagály uszoda környezetében a mobil árvízvédelmi falrendszer kiépítésében végzett irányítói, valamint a betontechnológia témájú oktatói tevékenységéért.
    • Varga János részére – az elmúlt tíz évben kis vízfolyásainkon átívelő mérőhidak szakszerű felújításáért, dunai vízmércéink megújításáért, műemlékvédelmi környezetben a Lánchídi mérce távmérősítése kivitelezéséért.
  • A Magyar Mérnöki Kamara Építési Szakmai Tagozata Kardos Andor Díjat adományozott:
    • Molnár Dénes részére – több mint 30 éves kiváló tervezői, szakértői, igazságügyi szakértői munkájáért, valamint a Magyar Mérnöki Kamara Építési Szakmai Tagozatában, a Budapesti és Pest Megyei Mérnöki Kamara Felügyelő Bizottságában, valamint az Építéstudományi Egyesület szakosztályi titkáraként végzett kiemelkedő munkája elismeréséül.
  • A Szilikátipari Tudományos Egyesület elnöke, Asztalos István a Szilikátipari Emlékérem kitüntetést adott át:
    • Prof. Dr. Csőke Barnabás részére – közel 50 éves, a hulladékgazdálkodás, kiemelten a fenntartható fejlődést szolgáló maradványanyag és hulladékhasznosítás területén végzett úttörő és meghatározó oktató, kutató és innovatív fejlesztő munkássága elismeréséül.
    • Prof. Sergey N. Kulkov részére – az Építőanyag folyóiratban végzett kimagasló szerkesztőbizottsági tevékenységének elismeréseként.
    • Libál Lajos György részére – a nemzetközi acél- majd napjainkig az üvegipar területén végzett kiemelkedő, innovatív, valamint a Szilikátipari Tudományos Egyesületben végzett ismeretterjesztő munkája elismeréséül
    • Mattasovszky Zsolnay Eszter, a Magyar Szabványügyi Testület burkolólapok, falazóanyagok és tetőfedő anyagok bizottsági elnöke részére, kutatási, laboratóriumi és minőségellenőri tevékenysége elismeréséül
    • Pálmai Gyula villamos üzemmérnök részére – szakterületén kidolgozott innovatív megoldásai, valamint nemzetközi munkássága, továbbá a Szilikátipari Tudományos Egyesületben végzett ismeretterjesztő munkája elismeréséül
    • Dr. Svoboda Vilmos részére – tervezői, kivitelezői, műszaki ellenőri, valamint nagyértékű beruházások tervezésében és lebonyolításában végzett kiemelkedő irányító szerepéért és tudományos és publicisztikai tevékenysége elismeréséül
    • Dr. Borosnyói Adorján az Építőanyag c. folyóirat volt főszerkesztője részére – vezetése alatt a lap nemzetközileg is elismert tudományos folyóirattá nőtte ki magát, amelyben dominánsan az anyagtudomány területén kutató cikkírók munkái jelennek meg. Dr. Borosnyói Adorján tevékenységét 2016. óta Új-Zélandról végezte, 2019. január 1-től pedig, mint vezető szerkesztő segíti az új főszerkesztő munkáját.
  • Pallagi Gyula az Építő-, Fa- és Építőanyagipari Dolgozók Szakszervezeteinek Szövetségének elnöke kitüntető oklevelek adott át:
    • A Közlekedésépítő és Mélyépítő Dolgozók Szakszervezete kitűntető oklevelet adományoz Szabó László részére szakszervezeti munkájának elismeréséül.
    • Az Építőanyagipari Dolgozók Szakszervezeteinek Szövetsége „Kiváló Tisztségviselő” címet adományoz Simon Lajos részére, kimagasló érdekképviseleti munkájának elismeréséül.

Gratulálunk a díjazottaknak!

 

További információ: www.bpmk.hu

 

Forrás: BPMK