2021 első három negyedévében 12 642 új lakás épült, 1,7%-kal kevesebb, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 22 430 volt, 30%-kal több, mint 2020 azonos időszakában.

  • 2021 első három negyedévében 5044 lakást vettek használatba Budapesten, több mint kétszer annyit, mint a megelőző év azonos időszakában. A megyei jogú városokban ugyanakkor 37, a többi városban 16, a községekben pedig 29%-kal kevesebb lakást adtak át, mint egy évvel korábban.
  • A főváros súlyának növekedésével párhuzamosan a természetes személyek által épített lakások aránya 44-ről 32%-ra csökkent, a vállalkozások által építetteké 55-ről 67%-ra nőtt 2020 első három negyedévéhez képest.
  • Az új lakóépületekben használatba vett lakások 38%-a családi házban, 57%-a többlakásos épületben, 2,5%-a lakóparkban található. Az új családi házak száma negyedével elmaradt a megelőző időszakitól, míg a többlakásos épületekben 29%-kal több lakás épült.
  • A használatba vett lakások átlagos alapterülete 8,5 m2-rel 87 m2-re csökkent 2020 első három negyedévéhez viszonyítva, ami a lakásépítés összetételének többlakásos épületek felé történt elmozdulásával függ össze.
  • Az értékesítési céllal épített lakások aránya 67, a saját használatra épített lakások aránya 30%-ot ért el, utóbbi arány 12 százalékpontos csökkenést jelent az előző év azonos időszakához képest.
  • Országos szinten az építési engedélyek és a bejelentések alapján építendő lakások száma 22 430 volt. Az eltérő területi trendek az építési engedélyeknél is megfigyelhetők, itt azonban a fővárosban tapasztalható csökkenés, az ország egyéb településein viszont erős növekedés történt. Budapesten 23%-kal kevesebb lakás építését engedélyezték, ugyanakkor a megyei jogú városokban 43, az egyéb városokban 57, a községekben pedig 60%-kal több lakás kapott engedélyt, mint az előző év azonos időszakában.
  • Az építtetők az esetek 66%-ában éltek az egyszerű bejelentés lehetőségével.
  • A kiadott építési engedélyek alapján Budapest mellett csak Borsod-Abaúj-Zemplén megyében csökkent az építendő lakások száma 2020 első három negyedévéhez viszonyítva. Három megyében tapasztalható 100% feletti növekedés, Tolnában (210%), Somogyban (147%), és Hajdú-Biharban (115%).
  • 2020 azonos időszakához képest a kiadott új építési engedélyek alapján 48%-kal több, összesen 12 537 lakóépület építését tervezik az országban. A tervezett nem lakóépületek száma országos szinten 3 682, 31%-kal több, mint 2020 I-III. negyedévében.

Módszertani megjegyzés: a kormány 456/2015. (XII. 29.) számú rendeletének megfelelően a statisztikai számbavétel az építési engedélyek mellett kiterjed az egyszerű bejelentésekre, a használatbavételi engedélyeken kívül pedig az egyszerű bejelentések alapján kiállított hatósági bizonyítványokra is.

 

Forrás: KSH