Elfogadta a kormány a gazdaságvédelmi akciótervet

626

A magyar gazdaság lendületének megtartása érdekében fogadta el a kormány a 13 plusz 1 pontból álló gazdaságvédelmi akciótervet, ennek fő elemei az adózás egyszerűsítését, egyes adók kulcsának mérséklését, adók összevonását tartalmazzák – jelentette be a pénzügyminiszter a Kormányinfón.

Egyebek mellett csökken a szocho, és a kiva mértéke, kevesebb adó lesz, kivezethető lesz az eva, és az adóelőleg feltöltés eltörlését is kezdeményezi a kabinet. A reklámadó kulcsa 0 százalékra csökkenhet 2022 végéig és 5 százalékra csökken a szálláshely-szolgáltatások áfája, a kistelepüléseken épülő lakásoknál 5 millió forintig visszatérítik az áfát.

AKCIÓTERV RÉSZLETEI

A 13 plusz 1 pontból álló akcióterv egyik első lépéseként a szociális hozzájárulási adó 2019. július 1-től 2 százalékponttal 19,5 százalékról 17,5 százalékra csökken, ez az intézkedés 2019-ben 144 milliárd forintot, 2020-ban 156-160 milliárd forintot hagy a gazdaság szereplőinél – mondta.

A kiva (kisvállalati adó) mértéke 13 százalékról 12 százalékra csökken 2020 január elsejétől, ezzel az adózási formával 40 ezer vállalkozás adózik, a mérséklés 5 milliárd forintot hagy a vállalkozásoknál.

Varga Mihály jelezte, hogy az adózás egyszerűsítését is célul tűzték ki, várhatóan az adók száma is csökken, így várhatóan lehetőség lesz az eva kivezetésére. Rámutatott: az adóelőleg feltöltés eltörlését is kezdeményezi a kormány, a jövőben a májusi adóbevallással együtt lehet majd rendezni az adókötelezettségeket.

Kiemelte: a reklámadó kulcsának 0 százalékra csökkentését javasolja a kabinet 2022 végéig, ennek várhatóan piacbővítő hatása lesz. Mivel a turisztikai ágazat további fejlesztését kívánják elérni, a szálláshely-szolgáltatások áfája 18 százalékról 5 százalékra csökken, ezzel párhuzamosan 4 százalékos turisztikai fejlesztési hozzájárulást kell majd fizetni.

A pénzügyminiszter elmondta: a kistelepüléseken a lakásépítések, lakásberuházások ösztönzését kívánják erősíteni, ezért az ilyen építkezéseknél 5 millió forintig visszatérítik majd az áfát. A jövőben a magánvállalkozások is kapnak támogatást ahhoz, hogy munkásszállókat építsenek – tette hozzá.

Jelezte: azt az összeghatárt, amely alapján a vállalkozások fejlesztési adókedvezményt kaphatnak, folyamatosan mérsékelni kívánja a kabinet 2022 végéig, ez hat- , illetve hétezer vállalkozást érinthet.

A gazdaság bővülésének támogatására, a hitelezést támogató garanciarendszer segítésére mind a Garantiqa Hitelgarancia, mind az Agrár-vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány jelentős tőkeemelésben részesül. A Garantiqa 10 milliárd forint, az Agrár-vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány 5 milliárd forint tőkejuttatást kap.

Varga Mihály elmondta: a magyarországi öntözési rendszer kiterjesztésére 10 éves programot irányoz elő a kormány, ennek során évente 17 milliárd forintot fordít majd a hazai öntözési rendszer fejlesztésére.

A kutatás-fejlesztés támogatására a 2020-as költségvetésben 32 milliárd forinttal többet, 157 milliárd forintot szán a kormány.

Varga Mihály jelezte: ez év július 3-tól a magyar állampapír plusz néven új államkötvény kerül a piacra, nagyon kedvező kamatozással, 3,5 százalékos kamattal indul, majd a vásárlás után az ötödik év végén 6 százalék lesz a kamata. Ennek forgalmazásában az államkincstár és  a bankok mellett a lakástakarék-pénztárak is részt vesznek majd. Kérdésre megjegyezte: ősszel elindul a nyugdíj-előtakarékosságot célzó államkötvény forgalmazása is.

 

Forrás: MTI