Az ABB bejelentette, hogy a Microsoft csatlakozott az ABB által kezdeményezett Energiahatékonysági Mozgalomhoz (Energy Efficiency Movement). A 2021 márciusában indított, több érdekelt felet tömörítő kezdeményezés célja a figyelemfelkeltés és a cselekvés ösztönzése az energiafogyasztás és a szén-dioxid-kibocsátás csökkentése, valamint az éghajlatváltozás elleni küzdelem érdekében. Az ABB felkéri a vállalatokat, hogy csatlakozzanak a mozgalomhoz, és tegyenek nyilvános, másokat is cselekvésre ösztönző kötelezettségvállalást. A Microsoft az egyik legnagyobb vállalati partner, amely eddig csatlakozott a kezdeményezéshez.

Az iparban egyre sürgetőbbé válik az energiahatékonyság kérdése, mivel a vállalatok – a növekvő energiaköltségek, valamint az ügyfelek, a munkavállalók és a kormányok által a fenntarthatóság érdekében kifejtett nyomás hatására – a dekarbonizáció lehetőségeit keresik. Az ABB megbízásából nemrégiben készült felmérés szerint az energiahatékonyság világszerte az első helyen áll a vállalati vezetők által kitűzött célok listáján. A felmérésből kiderült, hogy a megkérdezett ipari vállalati vezetők 89 százaléka a következő öt évben növelni kívánja a működésük energiahatékonyságának javítását célzó beruházások volumenét, 54 százalékuk pedig a nettó nulla kibocsátás elérését tűzte ki célul ebben az időszakban.

„A legzöldebb energia az az energia, amelyet soha nem használunk fel” – nyilatkozta Tarak Mehta, az ABB Hajtások üzletágának vezetője. Hozzátette: „Mivel a világon előállított villamos energiának a 45 százalékát az épületekben és az iparban alkalmazott villanymotorok meghajtására használják, az energiahatékonyság javítása alapvető stratégiai cél az éghajlatváltozás elleni küzdelemben. A digitálisan összekapcsolt, energiahatékony megoldások kulcsfontosságú szerepet játszanak abban, hogy felgyorsítsuk a haladás ütemét az energiahatékonyság javítása terén, ezért nagy örömömre szolgál, hogy a Microsoft és az ABB közösen törekszik arra, hogy nagyobb energiahatékonyságot tegyenek lehetővé a saját és az ügyfeleink működésében.”

Elisabeth Brinton, a Microsoft fenntarthatósági ügyekért felelős alelnöke az együttműködés kapcsán elmondta: „A Microsoft csatlakozik az ABB által kezdeményezett Energiahatékonysági Mozgalomhoz, hogy ezáltal is világszerte hozzájáruljon az energiahatékonyság növeléséhez, illetve a szén-dioxid-kibocsátás csökkentéséhez. A Microsoft elkötelezte magát amellett, hogy 2030-ra karbon-negatívvá válik, és 2025-re kizárólag 100 százalékban megújuló villamos energiát használ, amely célok jól illeszkednek mind az ABB, mind az Energiahatékonysági Mozgalom célkitűzésihez. Mindez további támogatást jelent a már meglévő együttműködésünk számára, és célunk segíteni a gyártási, a közlekedési és a városfejlesztési ágazatokban működő ügyfeleinket, hogy működési területükön jobb döntéseket hozzanak, és jelentős hatékonyságnövekedést érjenek el.”

Együttműködések a dekarbonizáció felgyorsítása érdekében

Az ABB a maga részéről 2021-ben mintegy 28 százalékkal csökkentette a működéséből származó üvegházhatású gázok kibocsátását az előző évhez képest. Az ABB 2030-ig szóló átfogó fenntarthatósági stratégiájában megerősítette, hogy az évtized végére eléri a szén-dioxid-semlegességet.

Saját tevékenységére vonatkozó célokon túl az ABB azt is vállalta: támogatni kívánja az ügyfeleit abban, hogy 2030-ig, évente legalább 100 megatonnával csökkentsék CO2-kibocsátásukat, ami 30 millió belső égésű autó közúti forgalomból való kivonásának felel meg. A partnerekkel, köztük a Microsofttal, a Deutsche Post DHL Grouppal és az Alfa Lavallal folytatott együttműködés révén, az ABB az Energiahatékonysági Mozgalom keretében azzal a céllal fogja össze a hasonlóan gondolkodó iparági vezetőket, hogy felgyorsítsa a dekarbonizációra irányuló erőfeszítések ütemét.

Optimalizált energiafelhasználás

Miután a két fél a közelmúltban ünnepelte az ABB AbilityTM, azaz az ABB digitális megoldások portfóliójának keretében folytatott  ötéves, sikeres együttműködésüket, az Energiahatékonysági Mozgalomra vonatkozó mostani bejelentés tovább erősíti a Microsoft és az ABB azon közös, a technológia határait kitoló erőfeszítéseit, amelyek elősegítik az ügyfelek számára a fenntarthatóság kérdésének megoldását.

A Microsoft Azure platformszolgáltatási képességet, valamint a mesterséges intelligencián és a gépi tanuláson alapuló analitikát, a felhőalapú számítástechnikát és a peremhálózati („edge”) technológiákat használva az ABB Ability megoldásai számos olyan ipari felhasználási esetet támogatnak, amelyek segítenek a vállalatoknak optimalizálni az energia felhasználását a hajtásláncokban, a létesítményekben és más fizikai eszközökben. Az ABB új fehér könyvében rávilágít néhány lehetőségre, amelyeket a digitalizáció és az ipari dolgok internete (IIoT) kínál az energiahatékonyabb működés megvalósításában.

Forrás: ABB sajtóanyag