Az európai kereskedelmi ingatlanpiac ellenállónak bizonyul a makroszintű ellenszéllel szemben

652

Az EMEA régióbeli, kereskedelmi ingatlanpiac ellenáll Oroszország ukrajnai inváziójának az első negyedévben, de a jövőbeli hatások nem világosak.

2022 első negyedévében lesújtó sokkot okozott Oroszország ukrajnai inváziója – ennek ellenére a piac rugalmassága és a továbbra is magas piaci likviditás közösen támogatták a befektetők érdeklődését a kereskedelmi ingatlanok (CRE) iránt Európában, a Közel-Keleten és Afrikában (EMEA régió) a Colliers által a régióról kiadott legfrissebb tőkepiaci jelentés szerint.

A jelentés mindazonáltal azt jelzi, hogy az első negyedévben a befektetők érdeklődése a kereskedelmi ingatlanok iránt tovább folytatódott a világjárványból való kilábalás után, lévén sok befektető az emelkedő infláció elleni fedezetet látja az ingatlanokban. Az első negyedévre vonatkozó, előzetes adatok szerint a volumenek 5%-kal nőttek 2021 azonos negyedévéhez képest, a gördülő 12 hónapos volumen pedig 7%-kal emelkedett.

A Colliers megjegyzi, hogy a globális ellátási láncokat és az árupiacokat ért sokk felerősítette az amúgy is gyorsan növekvő inflációt. “Az infláció többek között az építőiparban is érezhető” – mondta Luke Dawson, az EMEA Cross Border Capital Markets ügyvezető igazgatója – “A drágább alapanyagok némi kiszámíthatatlanságot vittek az új lakások és kereskedelmi ingatlanok fejlesztésébe”.

Az első negyedévben mind a bérlők, mind a befektetők teljesítménye erős volt a legtöbb európai piacon, az irodai szektorban pedig megújult a bizalom. “Az egyik vezető vállalkozás az internetes óriás Google volt, amely 762,5 millió font értékű üzletet kötött a londoni Central St Giles fejlesztésére, valamint 583 millió eurós tranzakciót a lengyel fővárosban található The Warsaw HUB irodakomplexumra. Ez a régió irodapiacaiba vetett, a pánik utáni hosszú távú bizalomra utal” – magyarázta Richard Divall, a Cross Border Capital Markets igazgatója.

A világjárvány által súlyosan sújtott, de 2021 közepe óta egyértelműen fellendülőben lévő szabadidő- és szállodaipar, különösen Dél-Európa iránt élénkül az érdeklődés. A spanyol szállodák 1,1 milliárd eurónyi beruházást vonzottak 2022 első negyedévében – többet, mint 2020 egészében. “Az utazási korlátozások világszerte enyhülnek, és a befektetők arra számítanak, hogy a szabadidő-célú utazások iránti felgyülemlett fogyasztói kereslet 2022 folyamán erőteljes fellendülést hoz a szállodapiacokon. A megélhetési költségek meredek emelkedése azonban némileg visszafoghatja ezt az érdeklődést, mivel a háztartások költségvetése nyomás alá kerül.” – mondta Luke Dawson. “Ennek ellenére arra számítunk, hogy a magasabb kategóriájú szabadidős célpontok megtartják vonzerejüket, a 2022-es nyaralási szezonban a szállodák kihasználtsága pedig ismét a járvány előtti szinthez közelít.”

Németország újabb kiemelkedő negyedévet zárt

Az első negyedévben a befektetők rekordösszegű, 18,2 milliárd eurót fektettek be a német kereskedelmi ingatlan szektorba, ennek háromnegyedét stratégiai vállalati felvásárlások formájában olyan válságálló ágazatokba, mint a barkács- és élelmiszer-szaküzletek. Az ipari és logisztikai ingatlanokba történő befektetések tendenciája egyértelmű maradt, a szegmens a befektetési volumenek tekintetében a második helyen áll az irodák mögött.

Az Egyesült Királyság visszatér a régi formájához

A Colliers szerint “tőkehegyek” hajszolják az Egyesült Királyságban a kereskedelmi ingatlan ügyleteket, mivel a világ számos részén a beutazási korlátozások feloldása visszahozta a globális befektetőket a brit piacra. A befektetési volumen 2022 első negyedévében elérte a 13 milliárd fontot, ami 10%-kal több mint tavaly, továbbá megegyezik a 10 éves átlaggal. Az egyik figyelemre méltó tendencia a bevásárlóközpontok iránti érdeklődés újbóli megélénkülése, ahol az elmúlt öt év legmagasabb negyedéves befektetési volumene volt tapasztalható.

Olaszországban eddig rekordok dőlnek meg 2022-ben

Olaszországban az első negyedévben a beruházási volumen elérte a rekordot jelentő 3,1 milliárd eurót. Ez az irodákból, ipari és logisztikai ingatlanokból, kiskereskedelmi területekből, lakóterekből és szállodákból álló, hatalmas Project Dream portfólió 842 millió euróért történő tranzakciójának köszönhető. A 68 ingatlan többsége Milánóban található, és az értéknövelő kategóriába tartozik, erős felújítási potenciállal.

Lengyelországban jelentős javulás, de bizonytalanok a kilátások

Annak ellenére, hogy Oroszország februárban megszállta a szomszédos Ukrajnát, Lengyelország erős negyedévet zárt: 1,5 milliárd eurónyi beruházást regisztráltak, ami jelentős növekedést jelent az előző évhez képest. A Colliers azonban arra számít, hogy a nyugati befektetések az év előrehaladtával szelektívebbé válnak, így növekedési pályájukat a közép- és kelet-európai befektetők folytathatják.

Csendes évkezdet Franciaországban

Franciaországban az első negyedévben a beruházási volumen 7%-kal csökkent az előző év azonos időszakához képest, nemcsak az ukrajnai háborúval, hanem a francia elnökválasztással kapcsolatos geopolitikai bizonytalanság közepette is. Különösen visszafogott volt az aktivitás a Párizs környéki régióban. A befektetési piac fő mozgatórugója továbbra is az irodapiac maradt, amely az aktivitás közel 80%-át tette ki.

A 2022 első negyedéves tőkepiaci jelentése ide kattintva elérhető.

 

Forrás: Colliers