A GINOP-5.3.5-18-2018-00038 számú, „Az építőipari munkaerő kapacitások extenzív növelésének lehetőségei” című pályázat keretén belül az Enrawell Kft. az ÉVOSZ és a projektben lévő konzorciumi partnere, az MGYOSZ megbízásából felmérést készített a hazai építőipari munkaerőpiac helyzetéről.
Az építőipar számos munkaerőpiaci kihívással küzd világszerte. Ezek közül kiemelkedő a munkaerőhiány, illetve a megfelelően képzett munkaerő hiánya. Az építőipari foglalkoztatás egyik jellemzője a ciklikusság: politikai, technológiai, környezeti, szabályozási, gazdasági és társadalmi tényezők egyszerre formálják az építőipari kapacitások extenzív és intenzív aspektusait.
A magyar építőiparra is jellemző a ciklikusság. Az elmúlt években az építőipar teljesítményét, gazdasági jelentőségét mérő legtöbb mutató javuló tendenciát mutat. (1. ábra). A legnagyobb építőipari cégek többsége hazai tulajdonú, és a legtöbbjük székhelye Budapesten vagy Pest megyében van. A foglalkoztatotti létszámuk jelentősen változó, a 10 legnagyobb foglalkoztató összesen több mint 8000 főt alkalmaz – ami töredéke az építőipari foglalkoztatásnak, és mutatja a kis- és középvállalkozások jelentőségét az ágazatban, nemzetközi összehasonlításban is (2. ábra).
Az építőipar fellendülését mutatta, hogy a 2017-től újonnan létrejövő építőipari vállalkozások száma jelentősen felülmúlta a megszűnőkét (3. ábra). 2019-ben mind a kis, mind a közepes, mind pedig a nagyvállalatok körében nőtt a termelés értéke: a 250 főnél többet foglalkoztató vállalatoknál 12%-kal, az 50-249 fős cégeknél 15%-kal, a 20-49 főséké pedig 28%-kal volt magasabb, mint az előző évben. A legkisebbek, azaz a 10 fő alatti méretű vállalkozások esetében szintén 28% volt a növekedés.
Az építőiparban foglalkoztatottak létszáma (1. ábra) 2012-ben érte el a mélypontját, majd a 2013-tól meginduló fellendülés következtében folyamatos növekedésnek indult (4. ábra). Ez együtt járt a termelékenység növekedésével is: 2018-ban a legalább 5 főt foglalkoztató építőipari vállalkozások egy alkalmazásban állóra jutó termelési értéke 18,6 millió forint volt – ez 11%-kal haladta meg a 2017-es értéket. Ez főleg az egyéb építmények építése tevékenységnek, ezen belül az út- és vasútépítés termelékenység-növekedésének volt köszönhető.
Ugyanakkor a speciális szaképítés termelékenysége 30%-kal maradt el az ágazati átlagtól, elsősorban a kisvállalkozások alacsony termelékenysége miatt. Az egy alkalmazásban állóra jutó termelési érték a budapesti és a dél-alföldi székhelyű vállalkozásoknál volt a legmagasabb (24,2 illetve 24,1 millió forint), az észak-magyarországiaknál és a dél-dunántúliaknál a legalacsonyabb (13,4 és 13,6 millió forint). A megyék közül Bács-Kiskun és Fejér megyében volt a legnagyobb ez az érték (5. ábra).
Bár az építőipar a magyar gazdaság húzóágazata, számos kihívással küzd: jelentősek a területi egyenlőtlenségek a szektoron belül, a termelékenység növelése előtt pedig kapacitásbeli akadályok is állnak. A további fejlődést illetően mindenképpen szükséges a nemzetközi trendeket figyelembe venni, hiszen azok jelentős része hazánkban is jelen van, másrészt pedig befolyásolják a munkaerővonzás feltételeit. Az építőipar nemzetközi trendjei alapján látható, hogy az ágazatra világszinten jellemző munkaerőhiány miatt a munkaadóknak tartósan versenyezniük kell más országok vállalataival.
Ugyanakkor hazánkban több olyan specifikus tényező is azonosítható, amelyekre külön figyelmet kell fordítani a megoldási javaslatok kidolgozása során. Nem választható el élesen az intenzív és extenzív kapacitásnövelés kérdésköre sem.
Az építőipar munkaerőpiacát az ágazati sajátosságokon túli globális folyamatok is befolyásolják. Az elmúlt évtizedekben nőtt a bizonytalanság és a rugalmasság a foglalkoztatásban, aminek eredményeképpen erőteljesen differenciálódtak a munkaerőpiaci csoportok (6. ábra).
Egyetlen stabil réteg maradt, az úgynevezett elsődleges munkaerőbázis – az ő foglalkoztatásuk folyamatos és teljes munkaidős. Az ide tartozók folyamatos önképzést folytatnak, és funkcionálisan rugalmasak, azaz időlegesen vagy akár véglegesen is más munkakörbe helyezhetők.
A másodlagos munkaerőbázishoz több réteg tartozik:
- elsődleges periférikus csoport: a munkavállalók számát illetően figyelhető meg ingadozás, de a munkavégzés feltételei (teljes munkaidő, jóléti és érdekvédelmi ellátások) adottak, elérhetőek, viszont kiterjedésük és hatásfokuk csökkenő. Helyzetük kedvezőnek mondható, de kiszolgáltatottabbak az elsődleges munkaerőbázishoz képest.
- másodlagos periférikus csoport: ide sorolhatók a rövidtávú, határozott idejű szerződésen foglalkoztatott munkaerő (pl. egy projekt időtartamára foglalkoztatottak), a költségvetési támogatásból kiképzett és foglalkoztatott csoportok (pl. a közfoglalkoztatottak), a később bevethető munkaerő, a megosztott állásban tevékenykedők, valamint a részmunkaidőben foglalkoztatottak.
Harmadlagos munkaerőpiaci csoport: az önfoglalkoztatók (kényszervállalkozók, mikrovállalkozások), az alvállalkozói szerződéssel foglalkoztatottak (határozott időre, egy konkrét feladat elvégzésére szerződnek), a kiszervezett tevékenységek munkaerőbázisa, valamint az időszakos munkát végzők. Nagyfokú kiszolgáltatottság és bizonytalanság jellemzi a foglalkoztatás tartósságát, a bevételeik alakulását. A válságok kifejezetten érzékenyen érintik őket.
A munkaerőpiacon is megmutatkozik a fokozódó globalizálódás. Erősödik a dolgozók nemzetközi vándorlása, erősödik a nemzetközi verseny a hiányszakmákban tevékenykedő munkaerőért. Az építőiparban dolgozók nagy része a kiszolgáltatott munkaerőpiaci csoportokhoz tartozik. E pozíciók a fejlett országok lakosságán belül sok esetben népszerűtlenek, így gyakori, hogy bevándorlók töltik be az ágazat munkahelyeinek legkiszolgáltatottabb, legbizonytalanabb munkaköreit.
Az építőiparban is eltér a különböző képzettségű munkaerővel szemben támasztott elvárás.
A képzetlen munkaerővel kapcsolatban a munkaerőköltség és a rugalmasság a legfontosabb tényezők. Mivel általában alacsony termelékenységű feladatokat végeznek, alkalmazóik minél alacsonyabbra szeretnék szorítani a költségeket. A rugalmasság a munkavégzés helyét, idejét és időtartamát illetően fontos. Magyarországon leginkább a nagyvállalati körökben elterjedtek az atipikus foglalkoztatási módok a képzetlen munkaerőt igénylő munkakörökben:
- egyszerűsített foglalkoztatás,
- részmunkaidős foglalkoztatás,
- munkaerőkölcsönzés,
- több munkáltató által létesített jogviszony,
- munkaidőkeretes foglalkoztatás.
Ágazati sajátosság a munkavégzés helyének változékonysága is.
Képzett munkaerő esetén lényeges a digitális készségek megléte, az új technológiák használatára való készségek és képességek, az önképzés, az önálló munkavégzésre való képesség. Emellett ennél a csoportnál is fontos a rugalmasság. Nagyon fontos a meglévő kompetenciák továbbfejlesztése, vagy amennyiben szükséges, transzformációja, hogy jobban megfeleljenek a piaci igényeknek, technológiai és társadalmi kihívásoknak.
Bár a figyelem gyakran csak az új ismeretekre irányul, nem szabad elfeledkezni arról, hogy a hagyományos ismeretek és készségek is fontosak, például a műemlékvédelem és -felújítás kapcsán. A felmérések szerint a pályakezdő munkavállalók kis része ismeri a hagyományos technikákat, sőt túlnyomó részük nem is hallott ezekről.
A munkavállalók fejlesztését akadályozó tényezők:
- demográfiai folyamatok
- az építőipari vállalkozások kevésbé elkötelezettek munkatársaik továbbképzése irányába. Iparági felmérés szerint különösen a kisebb vállalkozások ódzkodnak a továbbképzésektől, mert például tartanak attól, hogy elveszítik a munkavállalót, ezzel a képzésébe fektetett erőforrásokat is.
- ágazat ciklikus jellege
- a szükséges állami (vagy uniós) támogatás hiánya
- megfelelő színvonalú és elérhető képzések hiánya
- alacsony munkavállalói motiváció
- nyelvi és kulturális akadályok (külföldi munkaerő esetében)
AZ ÉPÍTŐIPARI SZAKMÁK MEGÍTÉLÉSE
Világszerte és Magyarországon is problémát jelent az építőipari munkahelyek alacsony presztízse. Nemzetközi felmérések azt mutatják, hogy az építőipar megítélésében dominánsak a rossz munkakörülmények, az egészségügyi és biztonsági problémák (pl. balesetek). Az építőipari dolgozók többnyire alacsony státuszúnak számítanak, akik nehéz körülmények között dolgoznak, és alacsony bérekkel rendelkeznek.
A nem egyértelmű, nem kiszámítható karrierlehetőségek is problémaként jelentkeznek a vizsgálatok alapján, ami egyik fő akadálya annak, hogy nőjön a nők aránya az építőiparban. Az ágazat egészét gyakran kapcsolják össze a csalással, visszaélésekkel (pl. kartellezés), korrupcióval is – különösen a közpénzekből finanszírozott beruházások kapcsán. Sok esetben az építőipar szereplői is számos negatív sztereotípiával rendelkeznek saját munkakörnyezetükkel, ágazatukkal szemben.
Magyarországon az egyes szakmák javuló és romló pozíciója a népszerűség szempontjából értelmezhető, a foglalkoztatók által megadott, felvenni és csökkenteni kívánt dolgozók létszámának egyenlege alapján. Egy foglalkozás rendelkezhet javuló és romló pozícióval is a különböző földrajzi területeken – függően azok bérviszonyaitól, gazdaságszerkezetétől, társadalmi adottságaitól. Ebben a megközelítésben azok a foglalkozások a legkeresettebbek, amelyek a legtöbb pályakezdőt veszik fel.
A különböző régiók folyamatait összehasonlítva az egyes építőipari foglalkozások egyaránt megjelennek romló és javuló pozíciójú foglalkozásként is. A 2020-as évben az egyéb egyszerű építőipari foglalkozások kategóriája romló pozíciót foglal el Közép-Magyarországon, Dél-Dunántúlon, Észak-Magyarországon, Észak-Alföldön és Dél-Alföldön. Ezzel szemben javuló pozíciójú foglalkozásként tartják számon az egyéb egyszerű építőipari foglalkozásokat Közép-Magyarországon, Dél-Dunántúlon, Észak-Magyarországon, Észak-Alföldön és Dél-Alföldön.
Az egyéb, máshova nem sorolható ipari és építőipari foglalkozások a Dél-Dunántúlon, Észak-Magyarországon és a Dél-Alföldön népszerűek. Az építőmérnök és az építészmérnök is javuló pozíciójú foglalkozás Magyarországon – az ország minden régiójában.
Az építőipari szakmai irányító és az építészmérnöki foglalkozások a legkeresettebbek a 2020-as adatok alapján. Mindez jelzi a képzett munkaerő iránti igényt. 2010 és 2014 között főleg Közép-Magyarországon és Észak-Magyarországon voltak népszerűek az építőipari foglalkozások. 2015-től 2017-ig ugyan némiképp háttérbe szorultak, majd 2018-tól 2020-ig újra sok pályakezdő kapott munkát ebben az ágazatban – főleg Közép-Magyarországon, Észak-Alföldön és a dél-dunántúli régióban.
