Az évről évre megrendezett Építészfesztiválon az építészethez kapcsolódó témákat dolgozzák fel workshopok, előadások, kulturális, közösségi események és beszélgetések formájában. Utóbbiak között az építőanyagok jövőjéről is szó volt.  

Az idén a Future Perfect címet viselő Építészfesztivált a dunaújvárosi Szalki-szigeten rendezték meg június 27. és július 3. között. Az Építészfórum és az Építész Szakkollégium közreműködésében megvalósuló esemény egy megelőző, szűkebb körű, workshopokra épülő alkotótáborra és a nagyközönség számára is nyitott fesztiválra osztható. A hétvégi fesztivál keretében a workshopok résztvevői bemutatták munkájuk eredményét, emellett számos szakmai és kulturális program várta az érdeklődőket.

Az építőanyagok jövője

A záró napon, július 3-án az építőanyagok jövője volt az első szakmai beszélgetés témája az Építészfesztiválon. A beszélgetésben Kruchina Sándor, az Austrotherm vezető szaktanácsadója, Radev Gergő, az Ermin Architects építésze, Vatai Krisztián, az FDB Facade Design & Building tulajdonosa, valamint Szederkényi Lukács, az AU Műhely építésze osztotta meg szakmai véleményét. Szó esett többek között arról, hogy valóban különbséget lehet-e tenni mesterséges és természetes anyagok között, illetve, hogy fontos-e a megrendelők számára az őszinte anyaghasználat.

A szakmai párbeszéd résztvevői egyetértettek abban, hogy a természetes/mesterséges anyag nem igen/nem alapon dönthető el, hiszen a legtermészetesebb anyagot is feldolgozzuk, és módosult állapotban építjük be, azonban, ha nem oldjuk meg az újrahasznosítását, akkor mindenképpen hátrébb sorolódik ezen a ranglétrán. Kiemelték azt is: fontos lenne, hogy teljes életciklus elemzéssel határozzuk meg, mi az, ami igazán klímabarát anyag és -megoldás. Az építéssel hosszú távon döntjük el az energiaigényünket, de lehet, hogy a jövő építése rövidebb életciklusú modellek irányában mozdul el, és akkor újra kell majd gondolnunk sok, ma kőbe vésett alapelvet – fogalmazták meg az építőanyagok jövőjéről tartott szakmai beszélgetésen.

Az Austrotherm Kft. a rendezvény kapcsán elmondta, szívesen támogatnak szakmai rendezvényeket, különösen, ha azok az alkotni vágyó fiatalokat, egyetemi hallgatókat célozzák meg. Ezért is kerültek az Építészfesztivál szponzorai közé, amit – mint fogalmaztak – nem csak örömmel, de kézzelfogható módon is támogattak. A workshopokon a jól megmunkálható Austrotherm EPS és XPS termékekkel dolgozhattak a résztvevők – írják közleményükben.

Workshop az Építészfesztiválon Austrotherm termékekkel

 

Forrás: Austrotherm Kft. közlemény