Átadták a MOL Campust, ahol a jövőben a vállalat mintegy 2500 dolgozója fog dolgozni. A 143 méter magas épület tavasztól a nyilvánosság előtt is megnyitja a kapuit, és a látogatók a 29. emeleti kilátóteraszra is felmehetnek. A régióban is különlegesnek számító épületet a londoni Foster+Partners és a magyar Finta Stúdió tervezte.

A MOL Campus Budapest egyik legdinamikusabban fejlődő városrészében, a BudaParton épült fel. A vállalat célja, hogy az épület az ország egyik nevezetessége legyen, így a kilátóterasz mellett látogatói központ, két étterem és Fresh Corner is várja a nagyközönséget. A székház, amely már az átadás után Budapest meghatározó tájképévé vált, és a város szinte minden pontjáról látható, a kortárs építészet egyik csúcsteljesítményének tekinthető.

Egyedisége a helyszín megválasztásából is kitűnik: az élő Dunával és a folyó mesterséges öblével körülvett budai rész a magyar főváros legvirágzóbb irodanegyedét jelenti. A MOL 2500, eddig 9 különböző telephelyen dolgozó kollégáját költözteti az új székházba, amelynek elsődleges küldetése, hogy harmonikus munkakörnyezetet teremtsen a dolgozóknak és – a MOL stratégiájával összhangban – biztosítsa a hatékony munkavégzést.  A belső terek kialakításakor elsődleges szempont volt, hogy olyan modern, fenntartható és ideális munkahelyet hozzanak létre, amely támogatja az együttműködést. Az irodák kialakítása az ABW (Activity-Based Workplace) modellt követi, azaz egy-egy munkavállaló adott feladatától függően maga dönthet a munkakörnyezetéről, és ezt bármikor rugalmasan változtathatja. A toronyrészben hármas egységek, úgynevezett tripletek adnak otthont az egyes szervezeti egységeknek.

“Ez a jövő épülete. Diófát az ültet, házat az épít, aki bízik a jövőben. Aki bízik abban, hogy nemcsak ő, de utódai is még generációkon keresztül élvezik majd ezeket a javakat.  A MOL is azért döntött úgy 2016-ban, hogy új, saját tulajdonú székházat épít, mert hiszünk és bízunk a jövőben. Ezt az épületet nem magunknak, hanem a jövőnek, a jövő generációjának és a jövő dolgozóinak építettük. Azt szeretnénk, ha ők vennék birtokukba és vinnék tovább a MOL sikerét a következő évtizedekben. Ebben az épületben minden a dolgozókról szól, a szerethető közösségi terek, a kollaboratív munkakörnyezet és a fenntartható megoldások is.” – hangsúlyozta Hernádi Zsolt, a MOL-csoport vezérigazgatója.

A képen: Ratatics Péter, Hernádi Zsolt, Sasvári Diána

A székház Budapest egyik legzöldebb irodaépülete, amely energiatakarékossági, környezettudatossági szempontból is a legmagasabb szintet képviseli. A MOL nem titkolt célja, hogy az új székház megkapja a nemzetközi BREEAM és LEED minősítések Excellent és Platinum fokozatait. Az olyan innovatív megoldásoknak köszönhetően, mint a 900 m2 napelem, a geotermikus energiát használó hűtési és fűtési rendszer, valamint a szürkevíz újrahasznosítás, a MOL Campus a legszigorúbb fenntarthatósági elvárásokat is teljesíti.

A MOL Campus számokban

  • Magasság: 143 méter (247 méterrel a tengerszint felett)
  • Kilencedik legmagasabb épület Közép-Európában
  • 86.000 m2 nettó alapterület, ami 12 focipályának felel meg
  • 900 m2 napelem található az épületen
  • A munkaállomások 86%-a természetes fényt kap
  • 2500 dolgozó költözik be, 9 budapesti helyszínről

 

Forrás: MOL