Nem csupán a világ leghosszabb tenger alatti, de egyben a leghosszabb kombinált vasúti és közúti alagútja épül a Balti-tengerben. A Fehmarnbelt alagút Észak-Európa legnagyobb infrastrukturális építkezése, amelynek mérnöki teljesítménye megkérdőjelezhetetlen. A kivitelezésben pedig a MEVA zsalumegoldásainak és mérnökeinek is fontos feladat jutott.
A Balti-tengeren, a dán Lolland- és a német Fehmarn-szigetet, a Fehmarnbelt tengerszorosban, egy a tengerfenéken húzódó, 18,1 km hosszú alagút köti hamarosan össze. A megaprojektben öt különálló folyosóból álló alagútrendszer épül, amely mind időben mind téreben jelentősen közelebb hozza egymáshoz Dániát és Németországot. A két kétsávos közúti, két vasúti és egy gyalogos folyosó ugyanis a Koppenhága és Hamburg közötti távolságot a jelenlegihez képest 160 km-rel, a menetidőt pedig két órával csökkenti. A Rødbyhavn és Puttgarden kijáratok közötti szakaszt a gépjárművek tíz perc alatt, a vonat pedig csupán hét perc alatt teszi meg. A minimum 120 éves használati időre tervezett alagút várhatóan 2029-re készül el.
Hogyan épül alagút a tenger fenekén?
A dán Rodbyhavn erre a beruházásra létrehozott üzemében előregyártott betonelemekből hat gyártósoron összesen 89 alagútszakasz készül. A beton megszilárdulása után az alagútelemeket síneken szállítják a szárazdokkba, és a nyílásokat acél fallal lezárják. A dokkot vízzel árasztják el és az úszó alagútelemeket uszályokkal a nyílt tengerre vontatják, a tenger fenekére süllyesztik, és egy sorba állítják.
A 18 km-es alagút legfőbb részét 79 standard elem alkotja. Az egyenként 217 méter hosszú és 42 méter széles standard elemet kilenc, egyenként 24 méter hosszú elemből állítják össze. A tíz rövidebb, de legalább ennyire figyelemre méltó, speciális alagútelemet (SPE) egymástól azonos távolságra a standard elemek közé helyezik. Ezek gondoskodnak majd az alagút üzemeltetésének biztonságáról, ahol a leállók és a gépészet kap helyet.
Rendhagyó alagútelemek
A tíz, egyenként 39 méteres, különleges alagútelemet MEVA zsalukkal betonozzák, amelyek a standard elemeknél valamivel szélesebbek (45 m), ill. magasabbak (13 m) voltak. Ezekben alakítják ki pl. segélyhívó leállóhelyeket, de ezek biztosítanak helyet az alagút üzemeltetéséhez és karbantartásához szükséges elektrotechnikai berendezések elhelyezését szolgáló alagsori szintnek is. Ennek megfelelően az egyenként 21.500 tonna súlyú egyedi elemeket mélyebbre ágyazzák a tengerfenékbe.
A Meva partnere ebben a folyamatban a Rúbrica volt, amelynek műszaki támogatásával és a MEVA zsaluk használatával, három szakaszban történt a betonozás. Az alsó, teknő formájú részt után következtek a belső falak és az alsó műszaki szint födémje, majd elkészültek a felső szint belső falai, végül pedig a felső szint külső falai és a födém.
A három szárazdokk a gyártási terület és a nyílt tenger közötti átmeneti szakaszt képezi. Az úszó alagútelemeket az 50 méter széles portálon keresztül vontatják a tengerbe. A három szárazdokk portál hat oldalfala a MEVA MT60-as tartóállvánnyal, a JumpForm kúszózsaluval, standard rendszerekkel és egyedi elemekkel készült.
A mintegy 50 méter hosszú mobil zsilipkapu teszi lehetővé a szárazdokk lecsapolását és elárasztását. A zsilipkaput a megfelelő dokkportál oldalfalai közé vontatják − attól függően, hogy melyik gyártósorról jönnek a kész elemek. A 21 méter magas és 6.000 tonna súlyú úszó zsilipkaput ezután az adott szárazdokk portálban pozícionálják. Négy nagy teljesítményű szivattyú nyolc kamrán keresztül pumpálja be a tengervizet a dokkba, illetve szivattyúzza ki onnan, amely művelet egy-egy körben mintegy öt napot vesz igénybe.
Projektadatok
Fehmarnbelt alagút a Balti-tengeren
Kivitelező: Femern Link Contractors (FLC Tunnel Group North I/S), Koppenhága, Dánia
Olvasson tovább az alagútépítéshez használt MT60 tartóállványokról!
forrás: www.meva.hu
📌 Érdekelnek hasonló mérnöki és kivitelezési különlegességek?
Fedezd fel a Magyar Építéstechnika oldalán a legújabb hazai és nemzetközi építőipari projekteket, technológiai újdonságokat és inspiráló mérnöki megoldásokat!
👉 További alagutas cikkeket találsz itt.