Pénteken, február 25-én rendezte meg a Mapei Kft. a 7. Országos Építőipari Szakember Találkozót. Az eseményen Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöke kijelentette – a szakmának fontos felelőssége, hogy aki Ukrajnából érkezik és munkát szeretne, adjunk neki. A rendezvényen számos szakipari kiállító és szakember vett részt, és átadták a Mesterek Mestere közönségdíjakat.

Koji László, az ÉVOSZ elnöke

Amint arról korábbi hírünkben beszámoltunk, a 7. Országos Építőipari Szakember Találkozón Koji László méltatta az előző év teljesítményét. Emlékeztetett, hogy az építőipar 5400 milliárd forintot épített meg a múlt évben, ami 13 százalékkal több, mint 2020-ban, és ezer milliárddal több, mint a járvány előtti utolsó évben, 2019-ben. Az ÉVOSZ elnöke kiemelte azt is, hogy az ágazat 25 ezer emberrel többet foglalkoztatott, mint a járvány előtti időszakban, immár 375 ezer kollégának adva munkát.

A szakember szerint ugyanakkor az építésgazdaság számára ez az év nehezebb lesz, mint a múlt év volt, mivel tele van kockázatokkal, bizonytalansággal és kiszámíthatatlan. Ennek okai az állami és önkormányzati megrendelések csökkenése, az építőanyag áremelkedés, valamint az infláció, melyet az orosz-ukrán háború hatása tovább tetéz. Figyelmeztetett, hogy felerősödött a keletről nyugatra menő munkaerő áramlás, már egy nemzetközi méretű munkaerőpiacon kell versenyezni, ezért a szakmunkások megtartása érdekében emelni kell a béreket. Hozzátette, hogy talán most van egy olyan pillanat, amikor nem mennek el többen, mint amennyien hazatérnek.

Koji László aggodalmát és együttérzését fejezte ki a háborús helyzet miatt. Kijelentette, hogy a szakmának fontos felelőssége, hogy aki Ukrajnából érkezik és munkát szeretne, adjunk neki.

A Mapei Kft. rendezvényén átadták a Mesterek Mestere közönségdíjakat. A szavazatok alapján 2021. Mesterek Mestere Vér Lajos lett, a második Somogyi Zsolt, a harmadik helyezett pedig Nagy Elemér.

Mesterek Mestere közönségdíjasai Markovich Béla Mapei ügyvezetővel (balról jobbra): Nagy Elemér, Somogyi Zsolt, Vér Lajos

A díjra 29 érvényes pályázat érkezett, Markovich Béla, a Mapei Kft. ügyvezetője pedig elmondta, idén nem került kiosztásra szakmai díj. Azzal indokolta a szakmai zsűri döntését, hogy számos pályamunka azonos színvonalú volt, melyek közül nem tudtak győztest hirdetni. A szakember bejelentette, hogy 2022-ben megújul a 2015-ben alapított Mesterek Mestere díj: „Úgy éreztük, hogy hét év után ideje megújítani a díjat. Az alapításkor kitűzött célok nem változtak, azonban a világ igen. Míg korábban az építő szakmák megbecsültségéért kellett küzdenünk, ma a legfontosabb feladatunk az építőipar kultúrájának a fejlesztése. Közben pedig felépült egy európai viszonylatban is tekintélyes, közel négyezer fős szakember közösség, amely képessé vált erre a feladatra” – indokolta a változtatásokat Markovich Béla.

Az egész napos eseményen közel 800 szakember vett részt személyesen és online. A résztvevőket szakmai előadások, alkalmazástechnikai bemutatók, szakmai kiállítás és kedvezményeket kínáló vásár várta. A legújabb építési technológiák, anyagok, szerszámok mellett, számos témában hallhattak előadásokat a szakemberek a mesterbiztosítástól a munkabiztonságig. Mindezeken túl Markovich Béla ügyvezető ismertette a Magyar Építőipari Szakember Közösség előnyeit is a jelenlévőkkel.

A Mapei Kft. az építőipari segédanyaggyártás,- és forgalmazás egyik legjelentősebb piaci szereplője Magyarországon. 1991. szeptember 1-jén jött létre az osztrák Mapei GmbH. alapításában, a Mapei S.p.A. leányvállalataként.  A vállalat jelenleg 211 főt foglalkoztat, forgalma 2020-ban 23,2 milliárd forint volt.

A Mesterek Mestere Díjat 2015-ben alapította a vállalat, hogy növelje az építőipari szakma társadalmi elfogadottságát. A pályázatok közül független szakmai zsűri választja ki az év Mesterek Mesterét. A közönségdíjat szavazás útján ítélik oda. Amint azt a 7. Országos Építőipari Szakember Találkozón bejelentették, a díj 2022-ben megújul.

 

Forrás: Mapei Kft. közlemény, Magyar Építéstechnika