Ma még sokan hitetlenkedve kapják fel a fejüket, ha meghallják, hogy valaki nőként, például burkolóként dolgozik, pedig a női burkolók semmiben nem maradnak el férfi kollégáiktól, sőt, például precizitásban akár túl is tesznek rajtuk. Egyre több nő dolgozik az építőiparban és a jövőben jelentősen nőni fog a számuk – állítja Markovich Béla a Mapei Kft. ügyvezetője.

Egyre több nő választja hivatásának az építőipart, amit mi sem bizonyít jobban, mint, hogy a Mapei Kft-nél a munkatársak több mint harmada nő, és a vállalat idén III. helyezést ért el a Magyar Női Karrierfejlesztési Szövetség (MNKSZ) által szervezett „Legjobb Női Munkahely 2020” pályázaton

Már a Magyar Építőipari Szakemberek Közösségének is van női burkoló tagja és korántsem ő az egyetlen, aki nőként ezt a szakmát választotta: a szakmai továbbképzéseken is egyre gyakrabban bukkannak fel a női szakemberek.
Lukács Emese a Szakemberközösség tagja, grafikusból lett burkoló. Ma már önállóan vállal munkákat, különösen közel áll hozzá a mozaikozás. Szerinte ebben például a nők jobbak, mint a férfiak, mert precízebbek, jobban van türelmük. Hasonló véleményen van Szabóné Berényi Brigitta burkoló, aki a férjével közösen vállal munkákat, közben építőipari technikumban tanul. Szeretne műemlék épületek felújításával foglalkozni és felépíteni egy profi csapatot.

Markovich Béla szerint a jövőben jelentősen bővülni fog a női szakemberek száma az építőiparban. A tendenciát erősíti a szakemberhiány, a munkaerőpiac átalakulása, valamint az építőipar egyre nagyobb arányú gépesítettsége, ami a korábbiakhoz képest könnyebbé teszi a munkák egy részét. A szakember úgy véli, hogy a nők megjelenése az iparágban új, friss szemléletet hoz és felgyorsítja az építőipari kultúra fejlődését.

 

Forrás: Hírnévügynökség