Fizetett hirdetés
A Társaság 1991-ben történt alapítása óta mindig kiemelt figyelmet fordít(ott) az innovációra, melynek eredményeképpen folyamatosan korszerűbb/termelékenyebb termelési technológiák és az ehhez kapcsolódó munkagépek/eszközök, valamint új alapanyagok bevezetésére kerül(t) sor. |
Örömmel adunk hírt e lap hasábjain is tevékenységi portfólió további bővülését hozó sikeres pályázati részvételünkről, mely „beszerzési csomagról” az alábbiakat érdemes tudni.
Miről is van szó tehát?
A cikk témájából fakadóan, az alapvetően száraz adatok közlésén túl – a hirdetésíró reményei szerint érdekesebb elemek felvillantásával – a szélesebb olvasóközönség érdeklődését is joggal felkeltő következő ismérvek színesíthetik a projektről kialakult képet.
Nézzük a tényeket!
A Hídtechnika Kft. összesen 204,18 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert a „GINOP_Plusz-1.2.1-21 – A mikro-, kis- és középvállalkozások modern üzleti és termelési kihívásokhoz való alkalmazkodását segítő fejlesztések támogatása” című konstrukció keretében. „A Hídtechnika Kft. technológiai korszerűsítése” című projekt az Európai Unió támogatásával valósul meg. |
Egy nem túl izgalmas, de annál fontosabb adat, ami alapján a projekt beazonosítható:
Projektszám: GINOP_PLUSZ-1.2.1-21-2021-01872
Na, ami már sokkal érdekesebb, egy gondolat a projektvolumenről:
A projekt 291,69 millió forint összköltséggel bír, amely összeg maximum 70%-a számolható el vissza nem térítendő támogatásként.
A végrehajtásra kerülő fejlesztéssel a társaság célja a következő:
- Meg kívánja teremteni a vállalkozás számára az új piaci szegmensekben keletkezett lehetőségek kiaknázásához szükséges technológiai hátteret.
- A támogatás révén modern technológiák beszerzésére, korszerű technikai feltételek megteremtésére, gépesített termelési folyamatok kiterjesztésére, kialakítására kerüljön sor, aminek révén a vállalkozás körében javul az erőforrás-hatékonyság és az előállított termékek/szolgáltatások minősége, ez pedig magasabb termelékenységi szinthez vezet.
A konkrét típusok részletezésétől – ami valljuk be, az átlagolvasónak nem sok információt ad – és elolvasásától megkímélve a közönséget, a megvalósításra kerülő projekt elemei az alábbiak.
A projekt keretében a következő gépek és berendezések kerülnek beszerzésre: törőgép, rövid löketű hidraulika henger, rögzítő anyás hidraulika henger, kettős működésű hidraulika henger, rögzítő anyás hidraulika henger, hidraulikus tápegység, elektromos szivattyú, hidraulikus tápegység két tolópad működtetéséhez, hidraulikus szintező/emelő henger, hosszúgémes kotró, keverő és injektáló egység.
Ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy jelen pillanatban egy szerződésmódosítás van folyamatban a támogató szervezettel, ennek eredményeképpen terveink között szerepel jelen pályázat keretein belül még számos munkagép/eszköz beszerzése is. Ezek közül mindenképpen érdemes kiemelni beszerzési volumene és műszaki sokoldalúsága kapcsán a kábelinjektáló gépeket, illetve multifunkcionális emelőgépek tartozékokkal együtt történő beszerzését.
A beszerzésre kerülő eszközök modern technológiát képviselnek a hídépítés terén, amelyek garantálják a Hídtechnika Kft. versenyképességét, mind hazai, mind pedig nemzetközi szinten. A fejlesztés eredményeként a vállalkozás apostagi telephelyén gépparkfejlesztés, illetve emellett munkavállalói képzés, valamint szervezetfejlesztési tevékenység valósul meg annak érdekében, hogy tevékenységünket hatékonyabban, magasabb színvonalon tudjuk végezni.
Fontos szót ejteni a projekt és a Hídtechnika Kft. által végzett tevékenységek kapcsolódási pontjairól is.
A beszerzett eszközökkel a hídfelújítási, hídépítési munkákhoz tartozó vízépítési, rézsűképzési munkák hatékonyabb végrehajtását, valamint a hídépítés során a nagyméretű elemek mozgatását a legkorszerűbb módon, a fokozott megrendelői igényeknek megfelelően tudjuk majd megvalósítani. A konkrét munkafázisok, amikre itt gondolni kell: a hidak építési munkáinál meghatározó szerepet betöltő felszerkezetek mozgatása, a vasbeton szerkezetek feszítése, injektálása, vízfolyások rendezési munkái.
A projekt elsődleges eredménye, hogy hozzájárul a meglevő munkahelyek megőrzéséhez, valamint a beszerzett eszközöknek/gépeknek köszönhetően a társaság a hídépítési, hídfelújítási szegmensben piaci pozícióit javíthatja, az így keletkező új lehetőségek által a foglalkoztatás bővülése várható, mely hozzájárul a vállalkozás versenyképességének és bevételeinek növekedéséhez is.
A projekt a Széchenyi Terv Plusz program keretében valósul meg, melyről bővebb információ a https://www.hidtechnika.hu/ oldalon olvasható.