A hazai KKV-k 3%-a elbocsátást tervez a minimálbér emelés miatt

474

A GKI Zrt. a minimálbér emelés munkaerőpiaci hatásainak pontosabb megértéséhez több mint ezer, nem mezőgazdasági, 4 fő feletti kis és középvállalkozás megkérdezésével reprezentatív felmérést végzett.

A megkérdezett vállalatok közül 1044 válaszolt a feltett kérdésekre. Mint ismert, 2022. január elsejétől a bruttó minimálbér 200 ezer forint, garantált bérminimum pedig bruttó 260 ezer forint lesz (nettó 133, illetve 173 ezer forint).

Az elmúlt évek folyamatos kereset emelkedéseinek következtében a kis- és középvállalkozások körében is jelentősen visszaesett a minimálbéren vagy garantált bérminimumom foglalkoztatottak száma (2021 decemberére már csak munkavállalók 13% volt ilyen), ez nagyságrendileg 200-250 ezer foglalkoztatottat jelent a 4 fő feletti KKV körben. (Az 5 fő alatti cégeknél és az egyéni vállalkozásoknál ez az arány valószínűleg jóval magasabb). Fontos viszont kiemelni, hogy a januártól bevezetésre kerülő kiugróan magas (19,5%-os) emelés hatására akár 1 millió munkavállaló is bekerülhet ebbe a körbe[1]. Azon vállalatok körében, ahol van ilyen foglalkoztatott, átlagosan 11%-os költségnövekedést várnak csak emiatt. Ez a teljes hazai KKV körre nézve 7%-kal növeli a költségeket úgy, hogy ebben már az adókönnyítések hatásai is benne vannak.

Minimálbéren és/vagy garantált bérminimumon foglalkoztatottak aránya a vállalkozás* mérete szerint (2021. december)
Forrás: GKI Zrt. * = 5 fő feletti cégek.

A legnagyobb arányban a kisvállalatok körében vannak ilyen foglalkoztatottak (16%). Ezt követik a mikróvállalkozások (14%), majd a középvállalatok (11%). A legkisebb arány a nagyvállalatoknál van (9%). Az is jól látható, hogy mindegyik vállalat típus esetén a garantált bérminimumon foglalkoztatottak nagyobb arányt képviselnek, mint a minimálbéresek.

Ágazatok szerinti a legnagyobb arányban a kereskedelem és javítás szektorban vannak minimálbéres és garantált bérminimumos dolgozók, itt az összes foglalkoztatott 18%-át tették ki. Ezt követi az üzleti szolgáltatások szektor (14%), az építőipar (12%), s végül a feldolgozóipar (10%). A feldolgozóipar sajátos helyzetét mutatja, hogy a minimálbéren foglalkoztatottak aránya itt a legnagyobb (6,5%).

Minimálbéren és/vagy garantált bérminimumon foglalkoztatottak aránya fő ágazatok szerint (2021. december) * Forrás: GKI Zrt. * = 5 fő feletti cégek.

Megyék szerinti megoszlásban a legnagyobb arányban Baranya megyében vannak a minimálbéresek és garantált bérminimumosok (54%) a 4 fő feletti létszánú cégeknél. Szintén magas az arányuk Békés-, Komárom-Esztergom-, Jász-Nagykun-Szolnok, valamint Tolna megyékben. A legkisebb arányban Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében vannak ilyen típusú foglalkoztatottak (5%). Alacsony még az arányuk Budapesten, Fejér-, Somogy-, Vas- és Győr-Moson-Sopron és Hajdú-Bihar megyékben.

A felmérés kérdései arra is kitértek, hogy a vállalatok hogyan készülnek egy ilyen drasztikus emelésre. A vállalatok 3-4%-a tervezi a munkaidő csökkentését, egyes dolgozók más munkakörbe sorolását vagy a cafeteria csökkentését. Ez az arány a minimálbéreseket és/vagy garantált bérminimumosokat is foglalkoztató vállalatoknál 6-7%. Továbbá a vállalatok 3%-nál terveznek elbocsátásokat a minimálbér emelés miatt, egy-egy vállalat átlagosan 5 főt, ez akár 5-7 ezer foglalkoztatottat is jelenthet a vizsgált körben. Ugyanakkor ez a szám magasabb is lehet, mivel nemcsak béroldalról van ár nyomás a cégeken. Az energia költségek drasztikus emelkedése, a nyers- és alapanyag árak gyors emelkedése szintén sújtja őket, miközben a vevői oldal erősen ár érzékeny, így kétséges, mekkora költségnövekedést képesek elfogadtatni. Ha az áremelési szándékok sikertelenek lesznek, úgy nagyobb arányú csőd és/vagy elbocsátási hullám is lehet ebben a körben.

Minimálbéren és/vagy garantált bérminimumon foglalkoztatottak aránya megyék szerint*
(2021. december)
Forrás: GKI Zrt. * = 5 fő feletti cégek.

 

Forrás: GKI

_____________________________________________________________________________
[1]https://www.portfolio.hu/gazdasag/20210917/nagy-marton-5-szazalekpontnal-kisebb-munkaltatoi-kompenzacio-indokolt-a-minimalber-emeles-miatt-500996