Átadták az Érték és Minőség Nagydíj Pályázat kitüntetéseit a Gazdaság Ünnepén, az Országház Felsőházi termében, szeptember 10-én. Idén a védjegyhasználatot és kitüntetést 59 pályázó 66 pályázata – köztük 7 erdélyi pályázó – érdemelte ki.

Az ünnepségen beszédet mondott és a kitüntetéseket átadta: Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke, Farkas Sándor, az Agrárminisztérium miniszterhelyettese, Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára és Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke. A díjazottak között megtalálható kis- és középvállalkozó, valamint nagyvállalkozás, de szabadalmakkal rendelkező egyéni vállalkozó is. A 60 pályázó 67 pályázata több mint 100 pályázati témakörhöz kapcsolódott, melyek szinte a gazdaság teljes palettáját lefedik. Az Érték és Minőség Nagydíj kitüntető címet az elmúlt évhez képest 31%-kal több pályázat érdemelte ki.

Az Érték és Minőség Nagydíj Pályázatot 2019-ben a DIAMOND Szervezőiroda Bt. (a védjegyalapítók megbízásából a pályázat teljes szervezési és lebonyolítási teendőit koordináló és végző szervezet), a Hajnal Húskombinát Kft., a Legrand Magyarország Villamos Rendszerek Zrt., a Poli-Farbe Vegyipari Kft., a Profession Cert Kft., valamint az erdélyi, mezőcsávási székhelyű SSM & SIU Kft. írta ki és valósította meg.

A 2018-ban megszűnt Magyar Termék Nagydíj után az Érték és Minőség Nagydíj Pályázat kitüntető címeit idén második alkalommal adták át ünnepélyes keretek között az Országház Felsőházi termében, szeptember 10-én. Az Érték és Minőség Nagydíj kitüntető cím azon áruk, szolgáltatások, gazdasági szervezetek elismerése és díjazása, amelyek tevékenységük során bizonyíthatóan elkötelezettek a minőség ügye iránt és kiemelt fontosságot tulajdonítanak az egyetemlegesen jó minőségű áruk előállításának, illetve szolgáltatások nyújtásának.

A pályázati rendszer célja, hogy elismerje a pályázaton megfelelő áruk és szolgáltatások magas minőségi színvonalát, elősegítse a nemzetközi piacon versenyképes, kiemelkedő minőségű, magas hozzáadott szellemi értéket képviselő áruk előállítását, ösztönözze a szolgáltatások fejlesztését hozzájárulva ezzel a gyártók piaci munkájához, export-tevékenységük fejlesztéséhez.

Kiss Károlyné Ildikó, az Érték és Minőség Nagydíj Pályázati rendszer alapítója

Kiss Károlyné Ildikó, az Érték és Minőség Nagydíj Pályázati rendszer alapítója elmondta:„Az Érték és Minőség Nagydíj Tanúsító Védjegy bevezetését a fejlődés diktálta. A Kiírói Tanács fókuszpontjai között kiemelt helyet kapott a generációs megújulás elősegítése és a tudásvagyonnal való gazdálkodás értékelése. A gazdasági életben egyre fontosabb a szerepe azoknak a megkülönböztető jeleknek, védjegyeknek, amelyek elsősorban kiemelkedő eredményekre és teljesítményekre hívják fel a figyelmet. A tavalyi és az idei pályáztatás is sikeres volt, hiszen jelenleg 116 különböző vállalkozás 221 pályázata tartozik védjegyhasználóink közé. Az idei díjazottjaink 21 pályázati témakört érintettek. Ez azt is mutatja, hogy a legszélesebb témakörhöz kapcsolódó vállalkozások tartják fontosnak az objektív megmérettetést, és azt, hogy ennek eredményét minőségtanúsító védjeggyel jelenítsék meg. Ez a pozitív megkülönböztetés a felhasználók, fogyasztók mind magasabb szintű kiszolgálását is jelenti.” – fogalmazott az ügyvezető igazgató.

A díjnyertes pályázatok az ország 13 megyéjéből érkeztek az ország összes régióját érintve, természetesen jelentős mennyiségű díjnyertes pályázattal büszkélkedhet a főváros, Budapest is. Szám szerint: a nyertesek 33%-a budapesti, 58%-a pedig vidéki székhellyel rendelkezik, díjazottjaink 9%-a határainkon túlról érkezett. A díjnyertes pályázatok több mint 30%-ánál összekapcsolódtak a pályázati csoportok. Ez tavalyhoz képest 19%-os pozitív elmozdulást jelent a komplexebb pályázatok irányába. A győztes pályázatok 73%-a a kézzel fogható termékek körébe sorolható, míg 27%-uk kapcsolódik valamilyen szolgáltatáshoz.

A díjazott pályázatok köre jól mutatja a fogyasztói, illetve a keresleti-kínálati trendek, igények mozgását. Az élelmezéshez kötődő pályázatok – az előző évhez hasonlóan – a légnépesebb csoportot képviselik. A védjegyhasználók közel 30%-a ebből a körből került ki. A vendéglátáshoz kapcsolódó pályázatoknál kiemelkedő szerepet kapott az éttermi vendéglátás, de örvendetes, hogy a közösségi étkeztetés terén is elindult a versenyszellem, a minőségre való törekvés. Emelkedett a kozmetikai és háztartás-vegyipari termékek témaköre.

Az informatikai pályázatok új technológiák révén kapcsolódtak be például a korszerű oktatás megvalósításába. Az építőipari pályázatokon kívül is megfigyelhető volt minden esetben a klímabarát és az energia-hatékony megoldásokra való törekvés, illetve olyan termékek, elgondolások felértékelődése, melyek hosszútávon fenntartható fejlődést, magas életminőséget, reális nemzetgazdasági szintű megtakarítást eredményeznek.

A legkiemelkedőbbnek ítélt pályázatok elnyerték az Érték és Minőség Nagydíj kitüntető címet és ezzel együtt az Érték és Minőség Nagydíj Tanúsító Védjegy használatát. A díjat magyar és angol nyelvű, Balázs Károly és Sárkány Gábor grafikus művészek által tervezett kitüntető oklevél tanúsítja. Jelképe az Érték és Minőség Nagydíj emblémájával díszített, a Hollóházi Porcelángyár Kft. alkotógárdája által készített egyedi iparművészeti trófea.

 

Építőipari Díjazottak:

  • Németh Nyílászáró- gyártó és forgalmazó Kft. – SCHÜCO profilrendszerekből készülő aluminium nyílászárók
  • CSOMIÉP Kft. – Nagyszelvényű vasbeton TB mederburkoló elemcsalád
  • HAJDU Hajdúsági Ipari Zrt. – HAJDU SMILEY zártrendszerű, elektromos fali forróvíztároló termékcsalád
  • Aventics Hungary Kft. – Nagy teljesítményű elővezérlő szelepcsalád
  • KRL Kontrol Kft. – Fázisjavító berendezések országos szervize
  • Bakonyerdő Erdészeti és Faipari Zrt. – Franciavágási Fűrészáru Gyár – Bakonyi fűrészelt lamella

 

Az alapítók és a Kiírók Tanácsának tagjai által külön elismerésekben is részesültek kiemelkedő pályázatok:

  • Az Érték és Minőség Nagydíj Pályázat Vállalkozási Nívódíjat a Deka Union Kft. érdemelte ki.
  • Az Érték és Minőség Nagydíj Pályázat Életmű díját idén a Kiírók Tanácsa poszthumusz ítélte oda Lődi Lászlóné lakkfesték ipari szakmérnöknek, a Poli- Farbe Kft. szaktanácsadójának.
  • Az Érték és Minőség Energiahatékonyságért és Környezetvédelemért Nívódíjat a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. érdemelte ki a budapesti fürdők felújításáért és korszerűsítéséért.
  • Az Érték és Minőség Nagydíj Pályázat Innovációért Nívódíjjal a Szatmári Konzervgyár Kft. REGE Reformszószok pályázatát jutalmazták.
  • Az Érték és Minőség Nagydíj Pályázat Innovációs Vezető Nívódíj elismerést idén először Mészáros Antal a sokszoros szabadalommal rendelkező CSOMIÉP Kft ügyvezető igazgatója érdemelte ki.
  • Az Érték és Minőség Nagydíj Pályázat Digitalizációért Nívódíjjal az Oktatási Hivatal: DPR AAE Pályaorientációt Támogató Modul megnevezésű pályázatát ismerték el.
  • Az Érték és Minőség Nagydíj Pályázat Év Felfedezettje a Mag-Log Transport Kft.: Pénztárca kímélő, óramű pontos logisztika, biztonság, optimális folyamatok, átláthatóság, komplett logisztikai outsourcing megnevezésű pályázatáért lett.
  • Az Érték és Minőség Nagydíj Pályázat Kommunikációért Nívódíjat az MTVA határon túli tudósítói hálózatának alkotógárdája, az MTI hírszolgáltatásának alkotógárdája, a Hír TV alkotógárdája és a MédiaWorks vidéki napilapjainak központi szerkesztőség érdemelte ki.
  • Az Érték és Minőség Nagydíj Pályázat Kárpát Hazáért Nívódíj elismerésben a Kárpátaljai Magyar Képző- és Iparművészek Révész Imre Társasága és Simó Klára, a Transilvanum Alapítvány elnöke részesült.
  • Az Érték és Minőség Nagydíj Pályázat Kárpát Hazáért Életmű Díjat Végh László szociológus, politológus, a somorjai Bibliotheca Hungarica könyvtár létrehozója érdemelte ki.

Gratulálunk a díjazottaknak!

 

További információ: www.emin.hu

 

 

Forrás: emin.hu