Töretlen az építési kedv

904

Az építkezési és lakásfelújítási kedv töretlennek látszik az elmúlt néhány évben: minden második magyar építkezett vagy felújította otthonát a közelmúltban, teszi ezt jelenleg vagy tervez építési/felújítási munkálatokat a közeljövőben. Ezt mutatja többek között a GfK 2016-ban és 2018-ban végzett, ezer fős, országos reprezentatív kutatása a 18-69 éves magyar lakosság körében, amelynek célja az építkezési és felújítási kedv alakulásának feltárása mellett az volt, hogy megvizsgálja azokat az információforrásokat, amelyekből építőanyagok vásárlása előtt tájékozódnak az emberek.

2018. ŐSZI ÉPÍTŐIPARI FELMÉRÉS

A piackutató ügynökség legutóbbi, 2018 őszén készített átfogó építőipari felméréséből kiderül, hogy hasonlóan alakult az építkezők és a felújítók aránya, mint két évvel korábban: nagyjából minden tizedik megkérdezett számolt be arról, hogy a megkérdezést megelőző 12 hónapban építkezett vagy jelenleg is építkezik, míg felújítást minden harmadik-negyedik válaszadó végzett/végez. A következő 12 hónapban, vagyis 2019 első három negyedévében a lakosság 6%-a tervez építkezést, míg egyharmaduk nagyobb értékű felújítást, bővítést fontolgat. Így tehát összességében nagyjából minden második felnőtt magyar érintett valamilyen építőanyag beszerzésben.

GfK Hungária Kft.
Az építőipari kutatások terén szakértő GfK lakossági megkérdezésekkel, kereskedői és kivitelezői felmérésekkel, valamint értékesítési adatok elemzésével támogatja az építőanyaggyártók és -kereskedők döntéseit: termékkategória-szinten folyamatosan nyomon követi az értékesítést, a piacméretet és az egyes márkák piaci részesedéseit, információt nyújt a vásárlási-döntéshozatali folyamatról, illetve az egyes építőanyagmárkák ismertségéről és megítéléséről.

A legtöbbek által végzett felújítási munka a beltéri falfestés volt, ezt tízből hatan említették, de a hidegburkolás és a fürdőszobafelújítás is sokaknál, a renoválók nagyjából egyharmad részénél jelent meg. Népszerű volt még a konyhafelújítás, 27%-os említéssel, míg a melegburkolás, a belső tér átalakítása, illetve a beltéri fafelületek megszépítése a „korszerűsítők” körülbelül egyötöd részénél merült fel. A különböző típusú munkálatok átlagos számát vizsgálva megállapítható, hogy a többség egyszerre többféle felújításba is belekezd: két vagy háromféle tevékenységbe a felújítók 39%-a, négy- vagy ötfélébe pedig 17%-a kezd, de jelentős, mintegy 16%-os azoknak az aránya is, akik ötnél több munkálatra is vállalkoznak egy felújítás során.

De honnan, hogyan tájékozódik egy laikus, mielőtt arról dönt, melyik építőanyagmárkát vásárolja meg? A lakosság számára az első számú információforrást a kivitelező és a kereskedő jelenti, amikor építőanyagmárkát választ, de sokan említették még a tervezőt, illetve építészt is tanácsadóként. A szakemberek mellett az internetnek van vitathatatlanul fontos szerepe a tájékozódásban már az építőanyagok kapcsán is: legtöbben rákeresnek a kérdéses termékre, márkára vagy felkeresik a gyártói honlapot, míg mások egyéb honlapokról, blogokból, fórumokból informálódnak és gyűjtenek tapasztalatokat, véleményeket.

Mesterházy Melinda
tanácsadó
GfK Digital

ÜZENET KÜLDÉSE

Kérjük, írja be hozzászólását!
Kérjük, adja meg nevét