Átadták a 2018. évi Top 10 Legérdekesebb Magyar Innováció díjakat

1220

Január 15-én átadták a Top 10 Legérdekesebb Magyar Innováció díj 2018. évi elismeréseit kedden Budapesten, a tíz díjazottat a 100 legérdekesebb magyar innováció 2018 című kiadványban szereplő kiválóságok közül választotta ki a zsűri.

Kiss Attila, a díjat alapító Inno Expo Kft. ügyvezetője a díjátadó gálán, jótékonysági rendezvényen kiemelte: kommunikációs hidat kívánnak betölteni a piac szerelői között, felkutatják a magyar gazdaság fejlődését segítő kis- és középvállalatok innovációit, évente bemutatják a legérdekesebb magyar innovációkat, közelebb viszik az egyetemistákat, szakiskolásokat az innovációhoz. Bejelentette, hogy az Inno Expo 2019-ben a rendezvényeikből származó bevétel 10 százalékát a törökbálinti gyermek hospice Tábitha háznak adják.

Birkner Zoltán, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) elnöke rámutatott arra, fontos, hogy legyen a hazai vállalatoknak saját fejlesztésük, legyenek erős magyar vállalatok. A kutatás-fejlesztés, innováció szerepe a magyar gazdaságban megkérdőjelezhetetlen, a kormány szándéka, hogy Magyarországon a GDP 1,8 százalékát tegye ki a kutatás-fejlesztésre, innovációra fordított forrás – mondta az NKFIH elnöke.

A 2018. évi TOP 10 Legérdekesebb Magyar Innováció díj elismerésben részesült:

  • a Noah Global Kft. rezsimentes és önfenntartó lakóháza,
  • az MDQuest Kft. Solvo MDQ Kit gyógyszer-rezisztenciák hatékony vizsgálata,
  • a Clean-Way Környezetvédelmi és Közbeszerzési Kft. építési-bontási hulladékok hasznosítására kialakított megoldása,
  • az RF Anatomy Kft. humán anatómiai oktatási csomagja,
  • az OrthoSera Dental Zrt. BoneAlbumin humán csontpótló megoldása,
  • a Stringbike Kft. láncnélküli kerékpárja,
  • a Sanatmetal Kft. WIWE mobil EKG diagnosztikai eszköze,
  • a Rákosy Glass Kft. fűtő üvegszerkezete,
  • a Power-to-Gas Hungary Kft. biometán-termelés szén-dioxid megkötésével technológiája,
  • az Daniella Ipar Park Kft. üveghab szigetelőanyaga.

Különdíjat kapott a Greenwave Technology Kft. vízkultúrás növénytermesztési megoldása, a K9-Sport Kft. Duo-Flex rugalmas kutyahámja, valamint a Floreande Kft. varázslatos virágok terméke.

 

Forrás: MTI

ÜZENET KÜLDÉSE

Kérjük, írja be hozzászólását!
Kérjük, adja meg nevét