Megújult József Attila egykori házának környezete

714

Nemcsak állagjavító vagy biztonsági, de kulturális projektekre is gondoltak azok a lakók, akik atízéves OTP Business Társasházi Pályázatára sikerrel adták be ötleteiket. József Attila egykori lakóhelye például méltóbb környezetben adhat helyet a zuglói versfesztiválnak, a Blaha Lujza tér mellett pedig háztörténeti kiállítás nyílt a lakók és a bank összefogásából. A pályázaton tavaly 20 millió forint támogatást osztottak ki, csaknem ezer lakó életminőségét javítva.

Pályázati segítséggel újult meg annak a budapesti háznak a kertje, amelyben utolsó éveiben József Attila is lakott. A mindössze kilenclakásos, de több mint százéves Korong utcai épület a központi helyszíne a jövőre ötödszörre megrendezendő, zuglói Verspikniknek. A lakók a kert felújítását fejezhették be az OTP Business Társasházi Pályázatán nyert félmillió forintos díjazás segítségével, így a tavaszi rendezvény vendégei is méltóbb környezetben találják a költő emléktábláját.

A miénk valószínűleg az ország legkisebb, de talán leghangulatosabb fesztiválja: egy rövid szakaszon lezárják az utcát, a kis színpadon gyerekek szavalnak, este koncerteket adnak, sőt pár standdal kiadók is kitelepülnek” – mondta az egyik legaktívabb lakó, Kovács Krisztina, aki stílszerűen, saját versében fogalmazta meg a ház pályázatát.

József Attila 1933-1936-ig élt az épületben, egy mindössze 17 négyzetméteres manzárdlakásban, amelynek mára csak ablaka látható eredeti állapotában.

 

Egy másik fővárosi díjazott is érdekes projektet valósított meg az OTP Business Társasházi Pályázatának segítségével: a Rákóczi út 40. lakóközössége a közeli Blaha Lujza tér és az 1896-ban épült ház történetéről készített kiállítást a kapualjban. Az évek óta nem használt belső kirakatokban kialakított tárlat fotóit nyilvános, leginkább internetes forrásokból, például a Fortepanról szerezték be.

A Blaha Lujza tér felújításával párhuzamosan mi is szerettük volna szebbé és tartalmasabbá tenni a házunk közös tereit. A környék nagyon izgalmas történeteket rejt, például kevesen tudják, hogy a jelenlegi Blaha Lujza tér egy részén téglagyári tó volt, a szomszédos Somogyi Béla utcában volt a gyár” – mondta el Szász Izabella közös képviselő, aki a lakók és egy dekoratőr segítségével állította össze a kiállítási anyagot. A forgalmas környéken természetesen a kaput zárva tartják, de bíznak benne, hogy rendezvényeken, például kerületi napokon vagy a Budapest100 eseményein a lakók és vendégeik mellett a nagyközönség is láthatja házi tárlatukat.

Az OTP Business pályázatára a társasházak bármilyen célú fejlesztési célra jelentkezhettek, a négy kategóriába rekordszámú, 1238 beadvány érkezett. Közülük húsz pályázat nyert 300.000 és 1,8 millió Ft közötti támogatást, összesen húszmillió forint értékben. Mindez csaknem ezer lakó életminőségét javítja.

Kapcsolódó cikk(ek):
József Attila egykori háza is nyert az OTP Business Társasházi Pályázatán
Nem érdemes halogatni a társasházi felújítást
Egyre népszerűbb az OTP Business jubileumi Társasházi Pályázata
Tizedszerre indít pályázatot társasházak részére az OTP Business

A társasházak fontos ügyfélkör az OTP Business számára, és a jelek szerint érdemes volt a Társasházi Pályázat tízedik jubileuma kapcsán létrehozni a különdíjas kategóriát, mivel több különleges, máshová nehezen illeszthető, de értékes fejlesztést is segíteni tudtunk” – mondta el Csonka Tibor, az OTP Business ügyvezető igazgatója.

A magyarországi társasházak az elmúlt években összesen több mint 6200 pályázatot nyújtottak be az OTP Business felhívására, a legaktívabb év a tavalyi mellett a 2012-es és a 2013-as volt, összességében pedig az ország 173 településéről érkeztek pályázatok.

 

Forrás: OTP Bank

ÜZENET KÜLDÉSE

Kérjük, írja be hozzászólását!
Kérjük, adja meg nevét