Folytatja partneri együttműködését a Habitat for Humanity Magyarország és a Wienerberger Magyarország. A 2015-ben indult összefogás célja, hogy közvetlen és kézzelfogható segítséget nyújtson a lakhatási problémákkal küzdő családoknak és embereknek. A program keretében a karitatív szervezet 30 millió forintnyi termékadománynak köszönhetően további 3 évig tud hozzájárulni rászoruló és hátrányos helyzetű családok lakhatási helyzetének rendezéséhez.

Folytatódik a rászorulók otthonteremtését segítő szervezet, a Habitat for Humanity Magyarország és a hazai piac egyik legnagyobb építőanyag gyártójának és forgalmazójának, a Wienerberger ZRt.-nek az együttműködése.  A 2015-ben indult összefogás célja, hogy a lakhatási gondokkal küzdők számára közvetlen és kézzelfogható segítséget nyújtson. Ennek a munkának része olyan partnerszervezetek bevonása is, amelyek segítségével ezek a célok a leghatékonyabban érhetők el.

„2015 és 2021 között a Habitat és a Wienerberger zRt. együttműködésének eredményeként, összesen 128 lakóegység felépítését vagy felújítását támogattuk, így összesen 152 családnak tudtunk közösen segíteni.” – mondta Farkas Zoltán, a Habitat terepi programjainak vezetője. – „A most megkötött partnerség, az előző évekhez hasonlóan, az egész országra kiterjed. Eddig többek között Pest, Baranya, Borsod-Abaúj-Zemplén, Somogy és Bács-Kiskun megyében zajlottak, főként felújítási projektek, a következő három évben pedig szeretnénk még több helyszínen segíteni.”

Az együttműködés egyik emlékezetes példája

A Habitat és a Wienerberger korábbi együttműködéséhez is számos emlékezetes történet köthető, mint például a Strázsa Kégli felújítása, amelyről ebben videóban további részleteket tudhatnak meg.

A felújított szabadszállási Strázsa Kégli

A korábban igencsak elhanyagolt épület ma már 11 megváltozott munkaképességű, illetve értelmi sérült fiatalnak nyújt otthont. Az ingatlant még 2019-ben vásárolta meg az értelmi fogyatékossággal élő fiatalok számára komplex, integrált programokat működtető Strázsa Tanya Közhasznú Szociális Szövetkezet. A terv adott volt, ám a nagyon rossz állapotban lévő épület – lényegében teljes – felújítását a nonprofit szervezet önerőből nem tudta fedezni. Ekkor kapcsolódott be projektbe a Habitat és a Wienerberger. A támogatás részeként végül mintegy 2500 cserepet szállítottak a szabadszállási ingatlan rekonstrukciójához, amely kiegészült még gerinccserepekkel, szegőlécekkel, szellőzőkkel és hófogó cserepekkel is.

30 millió forint értékben hívhat le a Habitat Wienerberger-termékeket

„Rendkívül boldoggá tesz minket, hogy sikerült újabb három évre megállapodnunk Magyarországon a Habitattal. Kiemelten fontosnak tartjuk, hogy részt vegyünk a hátrányos helyzetűek és a rászorulók lakhatási kérdéseinek megoldásában. Számukra ugyanis ezek a termékadományok szinte elmondhatatlan előrelépést jelentenek, s hozzájárulnak ahhoz, hogy megfelelő, egészséges körülmények között leljenek otthonra.” – mondta Potos János, a Wienerberger zRt. értékesítésért és marketingért felelős igazgatósági tagja.

A mostani partnerség egy előre meghatározott keretösszegről szól. Ennek értelmében a három évre, összesen 80 000 euróig (mintegy 30 millió forint) ingyenesen hívhat le a Habitat kedvezményes árajánlat alapján Wienerberger-termékeket. Ezek jellemzően cserepek, ám építési feladatok esetében téglát és egyéb szükséges kiegészítőket is biztosít a vállalat.

 

Forrás: Habitat for Humanity Magyarország