2022 végére megállt a GKI konjunktúraindex több mint féléves esése

879

Decemberben szerényen, de az üzleti és a fogyasztói várakozások is javultak. A GKI Gazdaságkutató által – az EU támogatásával – végzett felmérés szerint az üzleti bizalmi index emelkedése kizárólag az ipari várakozások jelentős javulásának következménye, a többi ágazat ugyanis kisebb-nagyobb mértékben borúlátóbb lett. A fogyasztói bizalmi index, ha minimálisan is, de második hónapja emelkedik. Ugyanakkor a lakosság továbbra is pesszimistább még a 2020 tavaszán, a Covid-járvány okozta pánik idején tapasztaltnál is. A cégek és a lakosság véleménye a foglalkoztatási és inflációs helyzetről decemberben érdemben nem változott, a magyar gazdaság jövőbeli helyzetét viszont a vállalkozások és a fogyasztók is rosszabbnak látták, mint novemberben.

Decemberben az üzleti bizalmi index visszaemelkedett októberi szintjére. Ezzel együtt is az ötödik hónapja tartózkodik a negatív tartományban, vagyis több a ború-, mint a derűlátó cég. Ez utóbbi minden ágazatra igaz, a legkevésbé az ipar pesszimista. Az ipari bizalmi index decemberben korrigálta novemberi visszaesését, sőt még az októberinél is valamivel magasabb értéket ért el. A termelési kilátások, a rendelésállományok és a készletek megítélése egyaránt javult, az elmúlt időszaki termelést és az exportrendeléseket viszont rosszabbnak látták a válaszadók. Az építőipari bizalmi index hibahatáron belül romlott, de így is 28 havi mélypontjára került. Novemberhez képest javult az előző háromhavi termeléssel és a rendelésállománnyal kapcsolatos elégedettség. A kereskedelmi várakozások a novemberi enyhe javulás után decemberben ennél kisebb mértékben csökkentek. Az eladási pozíció megítélése kissé, a várható rendeléseké sokkal rosszabb lett, a készleteké viszont javult. A szolgáltatói bizalmi index decemberben elvesztette novemberi szerény növekményét. Romlott a forgalmi várakozások, az általános üzletmenet és az előző időszak forgalmának megítélése.

Decemberben hibahatáron belül javult az üzleti szféra foglalkoztatási hajlandósága, de így is valamivel több a létszám csökkentését, mint bővítését tervező cég. Az ipar kivételével – ahol a novemberi esés után jelentős a javulás – romlottak a foglakoztatási elképzelések. A lakosság munkanélküliségtől való félelme hat hónapos erősödést követően nagyon kis mértékben, de november után decemberben is csökkent. Az üzleti szféra áremelési törekvése novemberben lefékeződött, ám decemberben összességében kissé ismét erősödött. Ezen belül a kereskedelmi cégek körében gyengültek, az iparban nem változtak, az építőipari és szolgáltató szektorban viszont markánsabbak lettek az áremelési tervek. A cégek nagyobb fele továbbra is minden ágazatban áremelésre készül. November után decemberben is kissé enyhült a fogyasztók inflációs várakozása. A magyar gazdaság jövőbeli helyzetének megítélése a novemberi javulás után az ipar kivételével minden ágazatban romlott, s a fogyasztók körében is negatívabb lett.

A GKI fogyasztói bizalmi index a május-októberi jelentős romlást követően novemberben, majd hibahatáron belül, de decemberben is emelkedett. A pesszimizmus azonban így is nagyon erős. A lakosság decemberben a novemberinél is rosszabbnak érezte saját pénzügyi helyzetét, jövőbeli megtakarítási képességét viszont kissé jobbnak látta. Az emberek decemberben a nagy értékű tartós fogyasztási cikkek jelenlegi vásárlási lehetőségét novemberhez képest javulónak, míg a következő egy évre vonatkozóan romlónak érzékelték.

 

Forrás: GKI