Magyarország szép 5.0 – Kultúra, levegő, természet „Kirándulás” Magyarország meghatározó épületei között

    1101
    Magyarország szép 5.0 – Kultúra, levegő, természet „Kirándulás” Magyarország meghatározó épületei között

    Szeptemberben rendezik meg a 2021-ben útjára indított Magyarország szép konferenciasorozat következő eseményét. A tavaszi „Föld, múlt, jövő” tematikát a „Kultúra, levegő, természet” hármasa köré építve folytatják a szervezők idén ősszel.

    A 2021-ben útjára indított Magyarország szép konferenciasorozat alatt számos elismerést kapott minden bemutatott projekt, valamint az előadók munkája. A szervezők jelzéseket kaptak arra vonatkozóan is, hogy folytassák a vidéki épületek közötti barangolást. A visszajelzések alapján így idén már a harmadik alkalommal gyűjtöttek össze érdekes épületeket a rendhagyó témájú konferenciára.

    A tavaszi „Föld, múlt, jövő” tematikát ősszel a „Kultúra, levegő, természet” hármasa köré építve folytatják.

    Környezetünket meghatározó épületek a fókuszban

    Az esemény fő fókusza ismét olyan itthoni épületek (elsősorban közintézmények, kulturális intézmények) bemutatása, amelyek meghatározzák a környezetüket. Ezúttal a „Kultúra, levegő, természet” tematikában, a Néprajzi Múzeum, a MOL Campus, a veszprémi ActiCity, soproni és balatonfüredi rendezvény- és konferenciaközpontok, a Lónyay-Hatvany Villa, a gödöllői vasútállomás, Pécs városfejlesztése, továbbá olyan meghatározó beruházások is szerepelnek a programban, amelyek a környezetükre, a történelmi és az építészeti kultúránkra is nagy hatást gyakorolnak.

    Az újabb egész napos „kirándulással” a résztvevők megismerhetnek az elmúlt évekből számos meghatározó nagyberuházást, és folyamatban lévő projekteket is górcső alá vesznek a konferencián. A meghatározó épületek tervezési és megvalósulási folyamatába neves építész előadók segítségével nyerhetnek majd bepillantást az eseményre látogatók. A témához kapcsolódó alkalmazástechnikai előadások rendhagyó módon szintén kifejezetten nagyberuházásokat, konkrét megvalósult példákat bemutatva bővíthetik a résztvevők szakmai tudását.

    Időpont: 2022. szeptember 15., 9:00 – 17:00 (helyszíni regisztráció 8:30-tól)

    MÉK akkreditáció alatt (2022/162)

    A konferencia online közvetítéssel és helyszíni részvételi lehetőséggel kerül megrendezésre.

    Helyszín: Budapest (később kerül pontosításra)

    A részletes program és további információk a rendezvényről ITT érhetők el.

    Forrás: Build Rendezvények