A cégek fenntarthatóságának kulcsát a humánerőforrás-menedzsment, a munkavállalókról alkotott szemlélet jelentheti az építőiparban is. E tekintetben az egész Európát érintő koronavírus-járvány miatt kibontakozó gazdasági válság hajnalán azok a vállalatok óhatatlanul is lépéselőnyben vannak, melyek céges kultúrájában központi szerepet játszik a munkavállalókba vetett bizalom.

A fischer vállalatcsoport, mely nálunk a rögzítéstechnikai portfóliójáról ismert, világszerte 5200 munkavállalót foglalkoztat – és egyet sem szeretne elveszíteni. A humánerőforrás védelme lendítette át őket a 2008-2009 közötti válságon is.  A cég magyarországi képviseletével beszélgettünk.

A legnagyobb érték: az ember

Amikor a pandémia okozta, az építőipart is érzékenyen érintő gazdasági visszaesés kezdetét vette, a fischer-tagvállalatok szerte a világban egyvalamiben biztosak voltak: ugyanazzal a csapattal szeretnének újra rajthoz állni az újraépítés időszakában, mint akikkel az elkövetkező, kihívásokkal teli hónapokban együttműködnek. „Egy percig sem merült fel bennünk, hogy elengedjük a munkavállalóink kezét” – magyarázza Szalai Sándor, a cégcsoport magyar tagjának ügyvezetője. „Miért is tennénk meg? A fischernek híresen erős a csapata a rögzítéstechnikai piacon, az alkalmazottak kiválasztásába, szakmai képzésébe, felkészültségébe, kompetencia erősítésébe rengeteg energiát fektettünk. Mindannyiunk érdeke, hogy ez a tudás, rátermettség a vállalaton belül maradjon, s ne vesszen el a közös befektetésünk. A válságok mindig átmenetiek, ahogy a 2008-ban kezdődő visszaesést is felívelés követte – nekünk viszont azt kell keresni, ami stabilitást ad hosszú távon. A fluktuáció alapjaiban gyengítené meg a céget.

A családi vállalkozásként indult fischer megőrizte a kezdetekkor is gyakorolt emberközpontúságát. Prof. Dr. Klaus Fischer, aki 1975 óta vezeti a cégóriást, azt vallja, hogy egy vállalkozás ereje elsősorban nem a felszereltségen, a gépparkon, infrastruktúrán vagy az automatizálás fokán múlik, hanem azon, hogy kik dolgoznak benne. Ha egy vállalat legnagyobb értéke az ember, akkor krízis idején az emberre vigyáznak.

A fischer üzleti sikereit épp annak a szemléletnek köszönheti, amit a humán erőforrás innovatív erejébe vetett hitként lehetne talán jellemezni. A 35 országban 49 tagvállalattal jelen lévő vállalatcsoport ugyanis pontosan tudja, hogy a piaci előnyt biztosító innováció forrása maga az ember.  A fischer-alkalmazottak nem véletlenül nyújtanak be 20-szor több szabadalmat, mint az átlag német gazdasági szereplők, eddig több mint 1500 találmánnyal öregbítve a vállalatcsoport hírnevét.

Munka másképp, biztonságosan

A világjárvány miatt a vállalatcsoport magyar tagja előrelátóan feltöltötte árukészleteit, és bár mintaboltjukat bezárták, de a webshopból zavartalanul folyik a szállítás. Az ügyfél-kapcsolattartást és az ügyfélszolgálatot, valamint a partnerekkel való kommunikációt home-office-ban bonyolítják a kollégák. „A munka nem áll meg, csak átalakul.” – folytatja az ügyvezető – „Az anyavállalat vegyi rögzítéseket termelő üzemében például pár nap alatt át tudtak állni kézfertőtlenítő gyártására. Ezzel a fertőtlenítővel először a fischer cégcsoport munkavállalói és családjaik egészségét védi a vállalat, az első szállítmányokkal őket látjuk el. Utána kerülhet csak piacra a termék. Más kezdeményezésekkel is segítik a biztonságos munkavégzést és életvitelt a járvány idején az anyacég részéről: például egy kilincsre szerelhető műanyag kiegészítő 3D nyomtatóval elkészíthető sablonjával, ami lehetővé teszi az ajtónyitást úgy, hogy ne kelljen a kilincset megmarkolni.

A fischernek több üzletága van – az autóalkatrész-gyártás, a játékipar, a cégvezetői tanácsadásban és az elektronikai megoldások piacán is képviselteti magát –, mi a vezérhajónak számító rögzítéstechnikai portfóliót forgalmazzuk Magyarországon. A márciusi eladási mérlegünk nem csökkent a tavalyihoz képest, az építőiparban nem érezzük a válság előszelét sem. Az online és digitális megoldások felé nyitás nem most kezdődött a cégnél, így az átállást is zökkenőmentesen, felkészülten fogadtuk.” – teszi hozzá Fischer Gábor marketingmenedzser.

Bárki kezdeményezhet fejlesztést

A cégcsoport saját maga fejleszti és állítja elő a magyar tagvállalat által is forgalmazott rögzítéstechnikai termékeket. Hogy mit jelent a fejlesztés a fischernél?– „Az emberközpontú vállalati kultúra része az innováció iránti elkötelezettség is, és ez adja meg az alapját annak, hogy a fischer a piacon mindig új termékekkel jelenjen meg. Míg más nagyvállalatoknál külön részlegek, osztályok foglalkoznak a fejlesztéssel, a fischer minden munkavállalójának bizalmat szavaz az innoválásban, és kifejezetten buzdítják a kezdeményezésre a dolgozókat.  Prof. Klaus Fischer vállalatvezető a japán KAIZEN szemlélet – a jobbá válás felé haladó folyamatos változás – tudatos érvényesítésére törekszik a munkavállalói körében. Ez alól a vezetők sem kivételek: a krízis alkalmat ad arra, hogy a helyes, előrevivő utat válasszák. És ez nem a leépítés.” – állítja Kovács-Sebestyén Szabolcs termékmenedzser mérnök.

A dübelek önmagukban nem jelentenének akkora üzletet. „Ami a céget előreviszi, és ami az előkelő eladási statisztikák – a percenként értékesített 11.000 termék ­– mögött áll, az a hozzáadott érték. Például az építészek, statikusok, kivitelezők számára kínált ingyenes támogató szolgáltatások, mint a méretezőszoftver, a CAD-termékadatbázis vagy akár az építkezések helyszínén is rögzítéstechnikai gyorssegélyt nyújtó mobilalkalmazás.

Tehetséggondozás és tudásátadás

A fischer meglévő és leendő munkavállalói kompetenciáinak és innovációs erejének növelése érdekében egyébként rendkívül jól felépített tehetséggondozó- és képzési programot folytat. A 2020-ban 10 éves fennállását ünneplő Klaus Fischer Oktatóközpontban az elmúlt években több mint 700 foglalkozás zajlott, a résztvevők összlétszáma pedig meghaladta a 10.200 főt. A fischer 29 műszaki és kereskedelmi szakmában nyújt képzéseket, de nem csak Németországban: Magyarországon évente több mint 1200 kivitelezőnek, tervezőnek tart tudásmegosztó alkalmakat a hazai leányvállalat.

A vállalatot különösen vonzó munkahellyé teszi, hogy a cégen belüli integrált képzési rendszer révén a munkavállalók teljes pályaívet tervezhetnek. A pályakezdők számára dolgozták ki például a Junior Talent Pool általános orientáló továbbképzést, míg az Experten Talent Pool szakmaspecifikus képzés, a Management Talent Pool belső képzés pedig már a vezetői pályafutásra készít fel.

A fejlesztéseink alapvetően megoldásközpontúak: a cég története egy korszakos találmánnyal, az S-dübellel kezdődött 1958-ban, Artur Fischer alapítónak köszönhetően, aki egy zseniális újító elme volt; ma is az újra való nyitottságot képviseli a cég a legalsóbb szintektől kezdve. Az elmúlt hetven évben több ezer speciális termékünk született, s jelenleg 14.000 árucikk áll rendelkezésre, hogy az adott funkciónak és körülményeknek tökéletesen megfelelő rögzítéstechnikai megoldást biztosíthassuk. Ha az építőipar átmenetileg meg is torpan most, mi ott leszünk az újrakezdésnél, hogy segíthessük a talpraállást. Reményeink szerint ugyanezzel a csapattal.” – zárja gondolatait Szalai Sándor ügyvezető.

 

fischer Hungary

 

 

Forrás: Build Communication Kft.