A patinás Podmaniczky-kastély rekonstrukciója során gondos mérnöki előtervezés után egy integrált Layher megoldást alkalmaztak, amely a különböző Layher termékcsoportok tökéletes kombinációjával valósult meg.

Az aszódi kastély területe az 1700-as évek elején került a Podmaniczky család birtokába, amikor is I. János házasodása révén hozományként megkapta a birtokot. Ő építette a kastélyt, ami 250 éven át a család központi rezidenciája lett. Az első jelentősebb felújítást 1767-ben végezték el. A kastély középső része barokk, míg a később épült oldalszárnyak késő barokk és copf stílusjegyeket hordoznak. A szárnyak végén manzárdtetős pavilonok, az épület többi részén pedig nyeregtető található. A tető műpala fedése jelentősen elöregedett, így lokális beázások érik a tető- és a födémszer­kezetet. Az épület állapotának megóvása és felújítása hozzávetőlegesen 319 millió forint­ból valósul meg. A rekonstrukció fókuszában a kastély legismertebb ékességének, a nyugati szárny dísztermének kifestése áll, ezzel összefüggésben pedig a tető helyreállí­tása és a beázások megszüntetése. Az állag megőrzéséhez szükséges munkálatokra elsősorban azokon a részeken van szükség, ahol fafödémek találhatók, továbbá ahol a díszítőfestések védelme indokolja ezt. A kas­tély üzemeltetője, a Nemzeti Örökségvé­delmi Fejlesztési Nonprofit Kft. a beruházás generálkivitelezésével az EB Hungary Invest Kft.-t bízta meg. Az állványozást a megbíz­ható, német minőségű Layher állványokkal dolgozó Stabil Építő Kft. végezte.

Fotók: Bernát Benjámin/magyarepitok.hu

IDEIGLENES TETŐSZERKEZET KIALAKÍTÁSA

A tető beázása miatt – ami ellehetetlenítené a munkálatokat – a szakemberek egy ideiglenes tetőszerkezet felállítása mellett dön­töttek. Pontos mérnöki előtervezés után egy integrált Layher megoldást alkalmaztak, amely a különböző Layher termékcsopor­tok (Allround állványrendszer, Allround FW rendszer, Keder XL tető) kombináció­jának tökéletes alkalmazása révén valósult meg. A kastély többi részének homlokzati rekonstrukciójához a Layher Blitz homlok­zati állványrendszert használták.

KOMPLEX LAYHER ÁLLVÁNYMEGOLDÁS

A Layher a kezdetektől nagy hangsúlyt fektet a társadalmi felelősségvállalásra és a fenntarthatóságra. A beszerzéstől kezdve a gyártáson át a logisztikai folyamatokig áthatja ez a szemlélet a vállalat működését. Fontos szempont a CO2-kibocsátás csök­kentése, a takarékos alapanyag-felhaszná­lás, a környezetbarát energiagazdálkodás és a fotovoltaikus rendszerek használata.

Az épületrész homlokzata elé körülbe­lül 1000 m2 homlokzati állvány épült a Layher Allround rendszer elemeiből, amely a moduláris állványrendszer szinonimájává vált a piacon. Az eredeti rendszer 1974-es bevezetése óta folyamatos fejlesztés alatt áll. Mára a Layher termékek jelentős részét Lightweight (könnyített súlyú) vál­tozatban gyártják. A magasabb minőségű acél felhasználásával jelentősen csökken­teni tudják az állványelemek súlyát, ami akár 15%-kal alacsonyabb szállítási súlyt is eredményezhet. Ez lehetővé teszi a teher­autók kapacitásának jobb kihasználását, ezzel is csökkentve CO2-kibocsátást.

Az Allround állványrendszernek lenyű­gözően sokoldalú a felhasználhatósága az építkezéseken, az iparban, a vegyipar­ban, az erőművekben és a hajógyárakban. Funkcióját tekintve munka- és védőáll­vány, homlokzati és alátámasztó állvány, valamint térállvány és gurulóállvány is lehet. A kastély felújítása során – az Allround rendszer nagy teherbírása miatt – ez az állványzat lett a tetőszerkezet sta­bil tartóállványzata, másrészt pedig munkaállványként is funkcionál. A homlokzati állvány alaprajzi értelemben vett kimé­rési pontosságának a helyszínen különö­sen nagy jelentősége volt a rádaruzott FW szerkezet fix mérete miatt.

A tető magasságában a homlokzati áll­ványra a két szélső mezőben egy-egy 18 méter hosszúságú Layher Allround FW szerkezet került beépítésre, amely főként a tartóállvány merevítésére szolgált. Mind­emellett lehetővé tette építési anyagok táro­lását is a tetőn, illetve munkaállványként is használható. A rendszer nagy teherbírása, valamint a szél- és hóterhek jobb felvétele miatt is fontos ez a tartószerkezet. Az FW rendszer elemei egyszerűen összeépíthetők az Allround állványzattal, így gazdaságos és gyors megoldást kínálnak nagy fesztá­volságú áthidaló szerkezetek építésekor.

A tetőfelújítás idejére az időjárás elleni védelmet a 21 méter fesztávú, ponyvabo­rítású Layher Keder XL tetőrendszer biz­tosítja. Ez a megoldás akár 40 méteres fesztávig alkalmazható és szinte minden időjárási körülménynek ellenáll, valamint az összes Layher rendszerrel kompatibi­lis, tehát statikai és költséghatékonysági szempontból is a legjobb megoldás. A kas­télyépület esetén a nyeregtető forma bizo­nyult a legmegfelelőbbnek. A tetőfelületre ható szél felhajtó erejének ellensúlyozására közel 50 tonna betonalj került elhelyezésre az állványzat alsó szintjein. Az ideigle­nes tető beemeléséhez pedig egy 50 tonnás autódaru volt a szakemberek segítségére.

A projekt során szükség volt a kreatív, ugyanakkor gazdaságos megvalósításra, így ez a komplex Layher állványmegoldás rendkívül hatékonynak bizonyult. A kas­tély állványozási munkálatait 7 fő végezte 3 héten át és közel 29 tonna állványanyag került felhasználásra. A beruházás befeje­zése 2020 decemberére várható.

 

www.layher.hu