Immáron hatodik alkalommal került megrendezésre a Weishaupt Hőtechnikai Kft. szervezésében a Környezetbarát Nap. Az idei rendezvényre meghívást kaptak meglévő- és potenciális szerelő, installateur partnerek is, ezért az esemény egyben az I. Weishaupt Partner Nap is volt.

Az időpont választása idén is összefüggött a Nemzetközi Környezetvédelmi Nappal (június 5.), hogy a Weishaupt Partnerei is részesei legyenek hazánkban ezen nap kitüntetésének és egyben közös megünneplésének.

Rácz József, a Weishaupt Hőtechnikai Kft. ügyvezetője köszöntette a vendégeket. A rendezvény fővédnökségét idén az Agrárminisztérium Környezettechnológiai és Kármentesítési Főosztálya vállalta. A Minisztériumból dr. Szőgényi–Kovács Szabolcs tisztelte meg az eseményt köszöntőjével és beszédével. A műsorvezető – mondhatjuk már tradicionálisan – Kovács Koko István volt.

AUDI E-Tron elektromos autó

A rendezvényen a vendégeknek lehetőségük volt kipróbálni az új AUDI E-Tron elektromos autót, mely mind külsejével és belsejével elkápráztatta teszt-sofőrjeit. A másik tesztautó egy E-Golf volt, mely szintén nagy érdeklődést vonzott maga köré. Az autókat a Porsche Inter Hungária Kft. biztosította.

Nemcsak elektromos autókat lehetett próbálgatni, hanem elektromos kerékpárokat is, melyek közül volt olyan, melynek maximális sebessége elérheti a 100km/h –t. A kerékpárok az egész rendezvény ideje alatt rendelkezésre álltak, és többen voltak olyanok, akik többször is mentek egy-egy általuk kiválasztatott kerékpárral. A kitelepülést, a tesztelések lehetőségét az Accel Hunlad Kft. biztosította.

Elektromos kerékpárokat is ki lehetett próbálni

A meghívott cégek részére a rendezvény lehetőséget adott kiállításra, előadásra és kapcsolatépítésre. A vendégcégek között köszönthettük a Ricoh Magyarország Kft-t, Skrabik Vitkóriát, a szolnoki MalaGrow Kft-t – Malatinszky Gergely ügyvezetőjét és a Víz-Gáz-Fűtéstechnikától Szilágyi Lászlót. Előadásaik, termékeik- és szolgáltatásik bemutatásával a résztvevők sok hasznos, szakmai információval gazdagodhattak.

Versits Tamás, a Weishaupt Hőtechnikai Kft. fűtési megoldások üzletágvezetője tájékoztatta a partereket és a vendégeket a Weishaupt Új Partner Programjáról, mely során részletesen beszélt a közvetlen kiszolgálás és nyomonkövetés előnyeiről, a projekt utánrendelés- és házhozszállításáról, a nyomtatott- és elektronikus szakmai támogatást nyújtó kiadványokról, a Partner-Portál hozzáférésről, a professzionális alkatrész ellátásáról és a vevőszolgálatról.

Ezután beszélt a Weishauptnál szintén magas színvonalon működő helyszíni tanácsadásról, bemutatótermekről, a működő berendezések működés közben történő megtekintési lehetőségéről, valamint az együttműködési megállapodások lehetőségéről és a motiváló  jutalék-konstrukcióról.

Ezek mellett a Weishaupt kiemelt figyelmet fordít arra is, hogy partnerei naprakészek legyenek nem csak a nemzeti, hanem a nemzetközi szakmai újdonságok kapcsán is, ezért hazai- és külföldi gyárlátogatásokat szervez, nemzetközi kiállításokra és vásárokra hívja meg partnereit.

A rendezvény egyik fontos bejelentése a Partner Program mellett a Zellerin Mátyás Díj, melynek névadója Zellerin Mátyás, a magyar épületgépész szakmai elindítója volt. A Weishaupt Hőtechnikai Kft. hisz abban, hogy ez a különleges díj hűségesen szolgálja majd a szakma fejlődését és népszerűségét.

Rácz József ügyvezető és Kovács KOKO István a nyertes tombolával

A rendezvény programjának „fűszereként” a látogatóknak lehetőségük volt saját ökolábnyomaik kiszámítására, és részt vehettek tombolasorsoláson, ahol két kávégép lelt szerencsés gazdára.

A Weishaupt büszke rá, hogy Magyarországon a Környezetbarát Nap rendezvénye évről évre nagyobb közönséget, érdeklődést vonz. Ez egyben arra is bizonyosság, hogy a szakma egyre nagyobb elköteleződést mutat a környezetvédelem iránt.

 

 

Forrás: PositiveSide Marketingkommunikációs Kft.