Negyvenöt napelemparkot épített az MVM Csoport megújuló energiatermeléssel foglalkozó tagvállalata, az MVM Zöld Generáció Kft. (MVM ZG) az E.on Dél-dunántúli Áramhálózati Zrt. és az E.on Tiszántúli Áramhálózati Zrt. szolgáltatási területén – közölte az MVM ZG az MTI-vel.

A nemrég átadott negyvenöt villamosenergia-termelő rendszer együttes névleges teljesítőképessége 22 megawatt. A két projekt megvalósításához az MVM Csoport honlapja szerint összesen csaknem 4,5 milliárd forint támogatást vettek igénybe, míg a beruházási költségre vetített támogatás mértéke 35 százalék volt.

A társaság közleményében ismertette: az Európai Unió Környezeti és energiahatékonysági operatív programjának (KEHOP) keretében 0,5 megawatt beépített teljesítményt nem meghaladó fotovoltaikus kiserőművek épültek a dél-dunántúli és tiszántúli térség településein, közöttük számos kisvárosban.

A közleményben idézték az MVM ZG ügyvezetőjét, Varga Lászlót, aki szerint az E.on Dél-dunántúli Áramhálózati Zrt. és az E.on Tiszántúli Áramhálózati Zrt. területén végrehajtott beruházások eredményeként a megújuló energiaforrásból előállított energiamennyiség átlagos értéke több mint 100 ezer gigajoule-lal (GJ) emelkedik, az üvegházhatást okozó gázok mennyisége pedig átlagosan évi 27 ezer tonnával csökken.

Az MVM Csoport országosan megépülő 110 naperőművének összkapacitása így ma már meghaladja a 100 MWp beépített teljesítményt. Kiemelték, hogy ezek az egységek évente több mint 110 gigawattóra (GWh) áramot termelnek, ami mintegy 50 ezer háztartás, azaz több mint 100 ezer ember éves villamosenergia-szükségletét fedezi.

A közlemény rámutat: a naperőművek hozzájárulnak a magyar villamosenergia-termelés szén-dioxid-kibocsátásának csökkentéséhez, ezzel mind a Nemzeti Energiastratégiában, mind a pályázatban meghatározott célok, illetve a klímavédelmi célkitűzések eléréséhez is.

 

 

Forrás: MTI