Inkább hibátlan legyen, mint olcsó – így dolgoznak a magyar vízvezetékszerelők

802

A Wavin felmérése szerint a vízvezetékszerelők több, mint fele számára az a legfontosabb, hogy könnyen, hibamentesen szerelhető présidomokkal dolgozzon, és csak minden ötödik mesterember választ az ár alapján. A szakemberek egyelőre fele-fele arányban végeznek vízzel, illetve levegővel nyomáspróbát, ám túlnyomó többségük szeretné továbbképezni magát a levegővel végezhető próbák terén.

Dolgozni csak pontosan és szépen… – különösen igaz ez a vízvezetékszerelőkre, hiszen elég egy rosszul préselt idom, és máris átázik a fal, vagy víz alá kerül a pince. Az utólagos bontás, javítás, vízszivattyúzás és szárítás pedig a sok bosszúság mellett tetemes összegeket is felemészthet. Jól tudják ezt a mesteremberek is, hiszen a Wavin kutatása szerint a válaszadók [1]  55 százaléka számára mindennél fontosabb, hogy könnyen, hibamentesen szerelhető idomokkal dolgozzon, az alapanyagok ára pedig csak a szakemberek 17 százaléka szerint elsődleges. A választást befolyásoló fontossági sorrendben a harmadik a kötéstechnika, az egyéb kényelmi szempontok pedig csak ezek után következnek.

A kötéstechnika kapcsán az is kiderült, hogy a hazai szakemberek nagy része nem szívesen szerel hegesztett PP-R rendszereket, illetve nem műanyag csőrendszereket. A válaszadók többsége – 83 százaléka – ugyanis ötrétegű csőrendszerekkel és présidomokkal dolgozik, melyek jellemzően oxigéndiffúzió-mentesek, és a réz rendszerekéhez hasonló hőtágulási tulajdonságokkal rendelkeznek.

Innováció a nyomáspróba terén

Az épületgépészeti csőrendszerek hibátlan működését a kötelező érvényű nyomáspróba hivatott biztosítani, ám nem mindegy, mennyi idő alatt és mekkora hatékonysággal sikerül elvégezni. A levegős nyomáspróba gyors és pontos munkát tesz lehetővé, hiszen hiba esetén nem kell leereszteni a vizet a rendszerből.  Egyes idomok – mint például a Tigris K5 – olyan okos funkciókkal is rendelkeznek, mint az ún. “Acoustic Leak Alert”, azaz a hangos szivárgásjelző funkció, amely a levegővel végzett nyomáspróba során hangos sípolással jelzi a préseletlen idomot. A 80 decibeles sípoló hangnak köszönhetően a hibás kötés könnyen megtalálható még zajos környezetben is. Egy hagyományos ötrétegű rendszernél akár több tucat préskötést is vizuálisan kellene egyenként végignézni, hogy maga a préselés hol maradt el. A Wavin innovatív fejlesztésével ezen – emberi tényezőből eredő – hiba helye nagyon gyorsan lokalizálható.

“A Tigris K5 présidomok – melyek 40 mm – 160 mm-es átmérőtartományban érhetők el – számos olyan előnyös tulajdonsággal rendelkeznek, amelyek lényegesen megkönnyítik a szakemberek munkáját: könnyen, hibamentesen szerelhetők, és levegővel is nyomáspróbázhatók. Ezenkívül 5 féle préspofával préselhetők, nagyobb belső átmérővel rendelkeznek, és nem utolsó sorban kiváló ár-érték arányon érhetők el. Ennek köszönhetően nagyon elterjedtek és a Wavin legnépszerűbb termékei közé tartoznak” – mondta el Brindza József, a Wavin értékesítési mérnöke.

A Wavin kutatása szerint a szakemberek jelenleg fele-fele arányban végeznek vízzel, illetve levegővel nyomáspróbát, ám elképzelhető, hogy ez az arány lassan megváltozik – a levegővel végzett próbák javára.

A felmérésből az is kiderült, hogy a mesteremberek túlnyomó többsége – 90 százaléka – szeretné továbbképezni magát a levegős nyomáspróbák terén. A legalapvetőbb tudnivalók már online is elérhetők, a Wavin levegős nyomáspróbáról szóló kisfilmjében.

________________________________________________________________________
[1] 2023 januárjában végzett kutatás, 149 vízvezetékszerelő szakember válaszai alapján.

 

Forrás: Wavin