Blaga Lucian, a Fodor Kft. projektvezetője az építőiparban sok műszaki megoldást megismert az évek során, és mindig vannak új és érdekes igények, kihívások.  Ezek közül említett meg párat, hogy bemutassa a Heraklith C lapok sokoldalúságát.

A Győri Sportuszoda 2014-ben épült, és ebben a létesítményben akusztikai hangcsillapításhoz Heraklith C lapokat alkalmaztak. A termék sokoldalúságát mutatja, hogy mind extrém klimatikus viszonyoknak (állandó magas relatív páratartalom és hőmérséklet), mind esztétikai szempontoknak (tálcaként függesztett álmennyezetben) megfelelnek, akár natúr, akár festett változatokban.

2016-ban a Győri Richter János Zeneiskolából kértek műszaki megoldást zaj csillapításra az egyik gyakorló teremben. A direkt rögzítéssel elhelyezett Heraklith C lap megtalálta méltó helyét. Ez azt eredményezte, hogy teljesen megváltozott a teremnek az akusztikája a lapok hatására, a tanárok és diákok teljes megelégedésére.

2018-ban szükségessé vált egy másik terem „átalakítása” is a hangok, rezgések kordában tartására. Ez meg is valósult a nyár folyamán. A lapok élképzése és színre fújása a telephelyen történt meg, a szerelés maradt hátra. A lapok hátoldalára 50 mm-es szálas üveggyapot került kasírozással, ami tovább javította a hangelnyelést.

A lapokat véletlenszerű elrendezésben szárazépítésben használt válaszfal rendszerprofilra rögzítették. A lapok megdöntésével még nagyobb hatásfokot lehetett volna elérni, de idő hiányában sajnos ez nem vált valóra. A rögzítések befejezés után kipróbálták a termet, és ez a fajta megoldás is megfelelőnek bizonyult.

 

További információ a Heraklith C lapokról: www.knaufinsulation.hu

 

 

Forrás: Knauf Insulation Kft.