Az épületeinkre káros hatást gyakorló külső tényezők közül az egyik sok gondot okozó, az egyébként az élet számára nélkülözhetetlen víz. A Padló Expo után a vízszigetelések legújabb innovációi kerülnek a fókuszba a Mapei szakmai rendezvényeinek második, rendhagyó formában megrendezésre kerülő eseményén, a Szigetelés Expon, október 6-án. Vízszigetelésről lesz szó, mert szükségünk van a vízre, de nem mindenhol.

Érthető, ha egy kivitelező egy technológia, egy termék mellett leteszi a voksát, amely bevált, kézre áll, vannak vele tapasztalatai, így szívesen használja azt. Ugyanakkor az építési segédanyagok területén tapasztalható rohamos fejlődés miatt az innovációk olyan sora áll rendelkezésre, akár a szigetelések területén is, amelyet még a nap mint nap ezzel dolgozó szakembereknek is kihívást jelent áttekinteni, ismerni. De zavarba ejtő is lehet, ha egy-egy adott vízszigetelési problémára akár egyetlen gyártó, pl. a Mapei több, különböző megoldást kínál. Lássuk az okokat!

Megoldások megszokott vagy akár szokatlan helyekre

Ahogy nincs két egyforma építkezés, úgy nincs két olyan vízszigetelési feladat sem, amelyre ne lehetne akár különböző, mégis szakmailag azonos értékű, elsőrangú megoldást találni.

A vízszigetelések innovátorainak meggyőződése, hogy a feladatok csak látszólag egyformák. Különbözhetnek az építési körülmények, a környezeti behatások, vagy éppen a megrendelői igények, így akár egy azonos feladatra különböző technológia – lemezes, kent, öntapadó vagy szórt – lehet a megfelelő. Amíg gyakran a gyártóknak egy-egy feladatra egy-két megoldásuk van, addig a Mapei akár a „rázós” vagy éppen az egyszerűbb felületekre is több közül kínálhatja a leginkább megfelelőt, a leghatékonyabbat. Mindez köszönhető a cégnél rendelkezésre álló technológiai és szaktudásbeli háttérnek. Aki pedig mindezt szívesen megismerné, az semmiképpen ne hagyja ki a 2020 rendhagyó eseményét, a Szigetelés Expot.

Számos esetben találkozunk az egyébként műszakilag teljesen korrekt bitumenes lemez szigeteléssel olyan beruházásokon is, ahol a Mapei vízszigetelési innovációja, az öntapadó lemezek alkalmazásával gyorsítható, és költséghatékonyabbá is tehető a kivitelezés.” – mondta el Szautner Csaba, kereskedelmi vezető a rendezvény üzenetére utalva. – „Nem is beszélve az élőmunka igény csökkentésében komoly hozzáadott értéket kínáló, és még kevés helyen látható szórt vízszigetelésekről. Ezek előnyeivel és gyakorlati alkalmazásával is várjuk a kivitelezési hatékonyság iránt érdeklődőket.

Rendhagyó bemutató: Szigetelés Expo 2020

Gyors és költséghatékony megoldások, kisebb munkaerő igénnyel – ezek a jellemző igények a ma beruházásai esetén. A vízszigetelés tekintetében ezekre az igényekre is válaszokkal szolgál a Mapei kezdeményezte első Szigetelés Expo.

Legyen szó csapadékvíz vagy talajvíz elleni szigetelésről, lemezes vagy bevonatszigetelésekről, akár ezek kombinációjáról, minden vízszigetelési feladatra legalább egy, de inkább több alkalmazható lehetőséggel ismerkedhetnek meg az esemény látogatói. Érdemes tehát úgy tervezni, hogy az egész napot a rendezvényen tölti, akit a legújabb technológiák érdekelnek.

Az egyes műszaki megoldásokkal, járatos rétegrendekkel kapcsolatosan a szervezők javaslatok sorával és megvalósult épületeken, referenciákon gyűjtött tapasztalatokkal készülnek, fókuszba helyezve azt, hogyan válasszuk ki az ideális technológiát az egyes vízszigetelési feladatokra.

A rendezvény különleges helyszínen kerül megrendezésre, amely a budapesti Villamosszigetelő és Műanyaggyár volt iparcsarnoka. A résztvevő szakemberek itt nem csupán meghallgathatják a különböző vízszigetelések jellemzőit, de meg is tekinthetik hogyan működnek ezek a technológiák a gyakorlatban.

Tervezőknek és kivitelezőknek egyaránt tartogat érdekességeket, átfogó megoldásokat a forgószínpad-szerűen szervezett esemény. Szakmai előadásokra és szakmai bemutatókra egész nap 8.00 és 16.30 között 4 helyszínen, 4 témában ismétlődve kerül sor, így a résztvevők kisebb csoportokba szervezve tekinthetik meg azokat.

A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz között és akkreditálása a Magyar Építész Kamaránál folyamatban van.

 

További információ, a nap teljes programja és a regisztráció elérhető a www.szigetelesexpo.hu weboldalon.

 

 

Deceuninck banner