Az építőiparnak válaszokat kell adni az éghajlatváltozásra

567

Az éghajlatváltozás miatti elvárások hatására jelentős változásokon esett át az építőipar. Azonban a változás olyan mértékű, hogy jövőbemutató megoldások kidolgozására, ehhez pedig ágazati szintű összefogásra van szükség a Mapei Kft. szerint.

Az építőipar érzékenyen reagált az éghajlatváltozás miatti elvárásokra és óriási változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedben. Ennek a legfőbb vetülete az épületek energia és minden egyéb erőforrás fogyasztásának csökkentésére vonatkozó törekvések. Ebbe tartozik a hőszigetelési, hőtechnikai követelmények változása, a gépészeti rendszerek, nyílászárók fejlődése, megújuló energia felhasználása.

Markovich Béla, a Mapei Kft. ügyvezetője

Emellett jelentősek a környezetterhelés csökkentése érdekében történt lépések. Nőtt a környezetbarát anyagok felhasználása. Az alacsonyabb károsanyag kibocsátású termékek mellett egyre számottevőbb a hagyományos, természetes vagy bio anyagok felhasználása. Valamint jelentősen változott az építési folyamatok során a hulladékkezelés minősége, illetve az azzal kapcsolatos tényleges elvárások – mondta Markovich Béla, a Mapei Kft. ügyvezetője.

A szakember szerint, ma még inkább az éghajlatváltozással, környezetvédelemmel kapcsolatosan megnövekedett elvárások miatt beszélhetünk jelentős változásokról, mintsem az építőiparra gyakorolt közvetlen hatásai miatt. Azonban az ágazatnak fel kell készülnie az éghajlatváltozás közvetlen hatásaira, hiszen szó szerint már most a bőrükön érzik. Az éves középhőmérséklet emelkedése miatt észrevehetően nőtt a kültéri munkák elvégzésére alkalmas időszak, nőtt a kánikulai napok száma, szélsőségesebbé vált az időjárás. Ezek a változások olyan mértékűen, hogy nem lehet figyelmen kívül hagyni őket.

Át kell gondolni a klímaváltozás hatásait az épületek tervezésétől az alkalmazott technológián át a kivitelezési projektek tervezéséig és jövőbe mutató válaszokat kell keresni. A változás nagyon nehéz lesz, mert évszázados hagyományokat, technológiákat érinthet, ezért ágazati szintű összefogásra van szükség” – mondta Markovich Béla ügyvezető.

 

 

Forrás: Hírnévügynökség