2020-ra nyilvánvalóvá vált, hogy az építési piacnak szüksége van olyan megoldásokra, amelyek alacsony élőmunkaigényükkel, gyors építést lehetővé tevő megoldásaikkal jelentősen képesek növelni a hatékonyságot. Erre a piaci igényre ad választ a Xella Magyarország Kft. nagyelemes komplett építési rendszere, amely most a családi házas piac szereplői számára is elérhetővé válik.

Minden embernek alapvető célja, hogy biztonságban és kényelemben éljen, nevelje a gyerekeit, azzal a meggyőződés­sel, hogy a családi ház, melybe olyan sok időt, energiát és pénzt fektetett, minden szempontból a legjobb beruházás volt.

Kétféle embertípus létezik, ha építkezés­ről van szó: az egyik szeret mindent maga intézni, szaladgálni a beszerzendő anya­gok után, vásárolni, intézkedni, nyü­zsögni. És vannak azok, akik legszíve­sebben csak a kész házhoz tartozó kulcsot vennék át, és egyébként, hagyják őket békén az apró-cseprő részletekkel.

YTONG KÉSZ HÁZ PROGRAM

A Xella Magyarország Kft. – mint az Ytong építési rendszer gyártója és forgal­mazója – egyik szolgáltatása pont ezen magánszemélyeket célozza meg. Az Ytong Kész Ház program immár 15 éve indult, mely kifejezetten a leendő családi ház épí­tőinek készült. A tervezéstől a családi ház megépítéséig az Ytong Kész-Ház Part­nerek jelentik a rendszer gerincét. Olyan szakemberek, akiknek a legfontosabb a minőség, a gyorsaság, a megbízható­ság, valamint a ház lakóinak biztonsága. Az Ytong Kész-Ház Partnerein keresztül komplex, az építés teljes folyamatát lefedő megoldást kínál. A kijelölt partnerek a ter­vezést, a kivitelezést, az építőanyagok beszerzését, valamint az építkezés bonyo­lítását fogják össze úgy, hogy kezelik a helyi területi adottságokat és az építtetői igényeket egyaránt.

ILYEN EGYSZERŰ!

Ahhoz, hogy a magánszemélyek elgondo­lásai testet öltsenek, először építészeti ter­vekre van szükség. Az építtető, amennyi­ben csak elképzelésekkel rendelkezik, a többféle házat tartalmazó mintaterv kata­lógusból választhat. A különféle típuster­vek megkönnyítik a döntést, a megfelelő megoldást illetően. A tervek sokrétűek, a tetszetős architektúra mellett változa­tos igények kielégítésére is alkalmasak. Az épület külsején túl egyaránt fontos a helyiségek jó beosztása, mert ez teszi lehe­tővé, hogy leendő új otthonában a család jól érezze magát. Az építésszel együtt kell gondolkodni és dolgozni, mert csak így tud a megrendelő a személyes igényeinek leginkább megfelelő házat kialakíttatni magának. Az átgondolt tervezés és kalku­láció mindenekelőtt azért is fontos, mert utólag sokkal nehezebb és bonyolultabb változtatni az épületen, a módosítások miatt növekednek a költségek és emelke­dik az építkezésre fordított idő. A magán­építtető által kiválasztott mintatervet part­nereink az adott helyszínre adaptálják, vagy szükség esetén áttervezik.

A Kész Ház program az egész országban kijelölt partneri hálózaton keresztül műkö­dik, így a legközelebb eső Ytong Kész-Ház Partnerrel közösen valósulhat meg a ház­építéssel kapcsolatos elképzelés.

 

 

zoldszam@xella.com
https://epiteniakarok.hu/kesz-haz/