A Budapesti Közlekedési Központ a Fővárosi Önkormányzat megbízásából részletes megvalósíthatósági tanulmányt készíttet az Aquincumi hídról, ami segít eldönteni, hogy szükséges-e egy új híd megépítése Óbuda és Újpest között, és ha igen, milyen kialakítással és kapcsolódó úthálózattal. A lakossági észrevételeket 2022. június 8-ig várja a BKK, a társaság honlapján közzétett kérdőíven keresztül.

Évtizedek óta szerepel Budapest fejlesztési és szabályozási terveiben egy új északi híd építése Aquincumnál a Pók utca és a Váci út között. Ezen a vonalon az Újpesti vasúti hídon (amelyet Északi összekötő vasúti hídként is szoktunk emlegetni) jelenleg is van vasúti, gyalogos és kerékpáros kapcsolat a Duna két partja között, ugyanakkor gépjárművel és helyi közösségi közlekedéssel csak nagy kerülővel lehet elérni a Duna átellenes partján lévő területeket. Egy új híd rövidebb, gyorsabb utazásokat tenne lehetővé Budapest északi területei között, illetve segítené az egykori ipari-vasúti barnamezős területek fejlesztését.

A 2021 májusában folytatott társadalmi egyeztetés alapján a Budapesten közlekedők is formálták a tervezés menetét: A lakosság mérsékelt autóforgalmat és közösségi közlekedési kapcsolattal bíró hidat tart kedvezőnek. A megkérdezettek elsődlegesen az autópálya jellegű híd építésétől tartanak, és igénylik a zöldfelületek megőrzését, fejlesztését, elvárják a lakóterületek P+R jellegű használatának megakadályozását. A válaszolók azt szeretnék, hogy alacsony maradjon az autóforgalom, a zaj és légszennyezettség ne növekedjen.

A társadalmi egyeztetés alapján a BKK elvetette azokat a változatokat, amelyek az autópálya jellegű, nagy autóforgalmú híddal és utakkal számoltak, környezetvédelmi szempontból nem támogathatók, régészeti területet sértenének, nem illeszkednek a város hosszútávú fejlesztési céljaihoz és túlzottan költségesek. A BKK számít a Budapesten közlekedők véleményére a tervezés következő fázisában is, ezért arra kéri ügyfeleit, hogy most újra mondják el véleményüket, ezúttal az új híd és a kapcsolódó úthálózat változataival kapcsolatban – az alternatívákra vonatkozó kérdőív segítségével mondják el, milyen szempontok szerint szülessen döntés a híd jövőjéről. A BKK várja az észrevételeket június 8-ig a társaság honlapján meghirdetett társadalmi egyeztetés felületen, ahol az érdeklődők megismerhetik a vizsgált változatok hatásait, előnyeit és hátrányait.

 

Forrás: BKK