A Market által létrehozott BIMForShare elnevezésű új, ingyenes felület egyfajta BIM kézikönyvként funkcionál majd, az ott szereplő dokumentumok sztenderdként szolgálhatnak a BIM-rendszerrel dolgozók számára. A vállalat ezen a platformon a saját maga által kifejlesztett, összeállított anyagokat, az elmúlt években felhalmozott tudást teszi közzé, amit a jövőben más kivitelező- és tervezőcégek is hasznosítani tudnak.

A Market Építő Zrt. az építőipari szektor egyik vezető szereplőjeként egy újabb fontos területen szeretne zászlóshajóként az élen járni – tájékoztatott közleményében a vállalat. A Market célul tűzte ki, hogy segítse és támogassa a BIM-rendszer (Building Information Management) alkalmazásának terjedését, illetve a felhasználás színvonalának növelését, ezért hozta létre a BimForShare.market.hu felületet a témához kapcsolódó anyagok megosztására, terjesztésére. Ennek elindulását jelentette be a Market az Építőipar 2022 konferencián.

Mi mindenre hasznosítható a BIM?

A BIM alkalmazása kapcsán a felhasználók nem győzik hangsúlyozni a rendszer előnyeit – nem véletlenül. A Market a BIM felhasználásának összesen 26 lehetséges felhasználását azonosította be, melyek közül a vállalat 10 területre helyezte a fókuszt. Ezek közül a BIM legnagyobb előnyei között szerepel, hogy segíti a tisztánlátást, a kivitelezés optimalizálását ütemtervezés és organizáció támogatással, az előkészítést mennyiségi és minőségi adatok legyűjtésével. Továbbá a tervezés számára is jelentős haszonnal bír, hiszen gyorsítja a szakágak közti kommunikációt, a gondolkodást, a hibakeresést, valamint a dokumentálást is.

A BIM-rendszer alkalmazása hatékonyan támogatja mind a tervezők, mind a kivitelezők munkáját, ezért a Market a honlapján elérhetővé tette saját fejlesztésű anyagait: különféle szerződésmellékleteket, sablonokat, mintafájlokat, ellenőrző listákat, melyek sztenderdként szolgálhatnak a BIM-rendszerrel való munka során. Ezek között vannak például olyan anyagok, amelyeket egy magasépítő cég elvár egy tervezőtől. Ezek olyan know how-k, melyek sem hazánkban, sem Európában nem elérhetők.

Grátzer Szabolcs, a Market Építő Zrt. BIM menedzsere és tervezési osztályvezetője a BimForShare platform indulása kapcsán fejtette ki a vállalat ezzel kapcsolatos szemléletét: „A Market, szakítva a hagyományokkal, ezeket a BIM alkalmazásához kifejlesztett saját anyagait közkinccsé teszi. Hiszünk abban, hogy a BIM-rendszer megismerése és alkalmazása nem lehet kiváltság. Nem lehet csupán a nagy projektek és a nagy piaci szereplők kiváltsága, sokkal inkább egy olyan mindennapi eszköz, amely hatékonyan segíti az építőipar valamennyi szereplőjének munkáját. Mi abban hiszünk, hogy a BIM rendszer egy olyan eszköz, ami mindannyiunk munkáját segítheti és egy erős kapocs lehet az aktuális és jövőbeni partnereinkkel való közös munka során is.”

Grátzer Szabolcs a Portfolio Építőipar 2022 konferenciáján

Mit takar tulajdonképpen a BIM?

A Building Information Management (BIM) a tervezési módszertan egy új megközelítése, és nem – mint ahogy azt sokan gondolják – egy szoftver, licenc vagy tanúsítvány. A BIM az épületek tervezési és építési folyamatainak átfogó digitális modellek segítségével történő szimulálását és optimalizálását jelenti. Az épületek tervezése, kivitelezése és üzemeltetése szempontjából, tehát azok teljes életciklusát tekintve, a BIM jelentős előnyöket kínál a hagyományos tervezési módszerekkel szemben, mivel általa bármikor részletes információkhoz, adatokhoz juthatunk az épület bármely alkotóelemét illetően.

Milyen anyagok találhatók meg a Market platformján?

A felületen a Market Építő Zrt. a saját maga által kifejlesztett, összeállított anyagokat teszi közzé, megosztva ezzel azt a tudást, melyet az elmúlt években felhalmozott, és amelyet a jövőben más kivitelező- és tervezőcégek is hasznosítani tudnak. Az építőiparban nem számít bevett gyakorlatnak egy cég által birtokolt „know-how” másokkal való megosztása, közkinccsé tétele, de a Market Építő Zrt. szemlélete szerint a szektor hatékonyságnövelésének egyik kulcsa a BIM-rendszer általánosan elterjedt használata, ezért fontos, hogy valamennyi építőipari szereplő kivegye a részét ebből.

A weboldalon megosztott anyagok mintákként és sablonokként funkcionálnak. „Szeretnénk, ha minél többen forgatnák, illetve dolgoznák tovább ezeket, és később egy-egy hasznos módosítást, kiegészítést akár meg is osztanának velünk, hogy mi is tanulhassunk ezekből” – tette hozzá Grátzer Szabolcs.

A felületnek nem célja, hogy módosítás nélkül használhatóak legyenek az anyagok és nem írják felül a konkrét szerződéses követelményeket, de támpontként szolgálhatnak és magyarázatot adhatnak bizonyos követelményekre vonatkozóan.

A felületre első körben felkerültek már többek közt a követelményrendszerre vonatkozó anyagok, modellezésre vonatkozó technikai leírások és modellek ellenőrzését segítő lista is.

A rendelkezésre álló anyagok az indulás után folyamatosan bővülnek és frissülnek majd.

Az ezekkel kapcsolatos építő jellegű észrevételeket a bimforshare@market.hu e-mail címre várja a vállalat.

A Market Építő Zrt.-ről

A Market Építő Zrt. 1996-os megalakulása óta Magyarország egyik vezető építőipari cégcsoportjává vált. A teljes mértékben magyar tulajdonú építőipari vállalat, az egyik legnagyobb forgalmú és kapacitású, professzionális magasépítő Magyarországon. Évente közel 35 beruházást valósít meg, melyek legnagyobb részét ipari, logisztikai létesítmények, irodaházak, szállodák megvalósítása teszi ki. A magasépítés teljes spektrumát lefedi, egyedülálló anyagok és technológiák használatával. A cég megfelel a XXI. század elvárásainak, folyamatosan növekvő, stabil és tőkeerős. Legfontosabb alapértékei a megrendelőt középpontba állító gondolkodás, a határidő és a költségkeret betartása, és az észszerűen igényes, egyúttal költséghatékony tervezés és kivitelezés.