Nagy érdeklődés mellett startolt az ELBA új építési költségtervezője!

1433

Bő egy hónap alatt több mint ezer regisztrált felhasználót szerzett a formabontóan korszerű megjelenéssel és rendhagyó logikával működő ELBA online költségtervező.

Telefonos ügyfélszolgálatukon folyamatosan szól a telefon és a rendszert próbálgató új ügyfelek számos konstruktív kérdéssel keresik fel őket.
„Sikeres volt a piacra lépés, és egyértelműen látjuk, hogy a kollé­gák nagyon ki voltak már éhezve egy jól átgondolt, könnyen hasz­nálható rendszerre! – mondta Ambrus Balázs építész, az ELBA alapítója a cég első oktató előadásán, Tatabányán. – Mi úgy lát­juk, hogy habár a szokás nagy úr, egyre több ügyfelünk szán időt az ELBA kipróbálására, mert bízik benne, hogy a nap végén egy­szerűbb lesz tőle a munkája és az élete.”

Gyakran ismételt kérdések az elba ügyfelektől

Miért más az ELBA, mint az eddig használt rendszerek?

Az ELBA nem a konkurenciát szeretné másolni, hanem megol­dást nyújtani az alábbi 5 alapvető elvárásra:

  1. Átlátható és érthető legyen mindenki számára, azaz ne csak egy belső használatú számolótáblaként, hanem magától érte­tődő módon működjön minden kolléga, alvállalkozó, sőt a laikus ügyfelek számára is.
  2. A gyakorlathoz alkalmazkodjon a tervezés folyamata, ezért épületszintek és építési fázisok szerint tagozódik a tervezés folyamata. Ettől a rendszer nagyon rugalmas, a változásokat jól megjeleníti, a valós építési logikát leköveti mind a tervezői, mind a kivitelezői oldalról.
  3. Ne lehessen kihagyni tételeket vagy hibásan elmenteni azo­kat, hiszen a rendszer rögtön jelez, ha a tervezés során valame­lyik munkarész kimarad vagy esetleg logikai, matematikai hiba került a sorok közé. Nincs többé elgépelés vagy figyelmetlenség.
  4. A folyamatok minél inkább automatizáltak legyenek, ezzel időt és energiát spórolva meg készítőjének.
  5. Online felületen történjen a munka és a kommunikáció, hiszen 2022-ben már mindenki hozzászokott az elektronikus munka­végzéshez: nem kell magyarázni, hogy mekkora adminisztrá­ciós terhet vesz le a vállunkról egy csapatmunkára alkalmas „okos szoftver”.

Miért nincs Excel export az ELBA tervezőjében?

Az Excel egy kiváló táblázatkezelő program, amivel gyakorlatilag bármilyen komplex számítást el lehet végezni. Nagy előnye, hogy teljes mértékben testre szabható, így mindenki a számára legért­hetőbb formában kezelheti benne az adatokat. Egy építési költségterv elkészítésekor viszont kiemelten fontos a pontosság és a számonkérhetőség! Lényeges, hogy ne marad­jon ki egyetlen tétel sem, és a számítások mindig helyesek legye­nek, ezért praktikus, ha egyes folyamatok automatizáltak a költségtervkészítő programban. Habár az Excel táblák tartal­mazhatnak némi automatizációt (pl. szumma függvényt a tételek összeadásához), ha valaki beszúr egy sort, átír – akár csak véletle­nül – egy összefüggést vagy kihagy egy tételt, máris elképzelhető, hogy nem helyes összegek jelennek meg a végén.

Ha egy munkafolyamatban eltérő táblázatot használ a tervező, a kivitelezők és az építtető, akkor annak jó eséllyel félreértés lesz az eredménye. Az ELBA tervezője ezért zárt rendszerben, előre kialakított tételtípusokkal, sorokkal, oszlopokkal és képletekkel dolgozik, így garantálva, hogy ne maradjon ki semmi a tervből és a szumma-képletből.

Miért nem alkalmazunk normaidőket és normadíjakat?

A normaidők és a központi díjak az egységes szocialista rendszer­ben jól működő struktúrák voltak. Szemben a konkurenciával, az ELBA a mai igények kiszolgálására törekszik, így a tervezőrend­szerbe csak azokat a sorokat, oszlopokat és tételkategóriákat építet­tük be, amivel egyszerű és teljes körű költségtervek készíthetők. Az ELBA hamarosan megjelenő sajátáras modulja (mely a kivitelezői csomag része lesz) tárolni fogja a felhasználóik már korábban meg­adott árait, így ezek egy kattintással betölthetők lesznek.

Az ELBA ingyenesen kipróbálható 15 napig!

_____________________________________________________________________

Az ELBA egy olyan építési projektek költségvetés-tervezésére szol­gáló, felhő alapú szolgáltatás, amely modern és egyszerű megol­dást nyújt a mennyiségi kiírások elkészítésére és beárazására. A program lehetőséget ad az elkészült árajánlatok összehasonlítására is. A magyar fejlesztésű szolgáltatás mögött építészek és közgaz­dászok állnak, akik az ELBA megjelenésétől iparági fejlődést vár­nak: ígéretük szerint használói átláthatóbb és pénzügyileg kiszámít­hatóbb projekteket készíthetnek majd.

www.elba.hu