A valamennyi elérhető globális műholdrendszer jeleire korrekciót szolgáltató hálózat hazánk teljes területén geodéziai megbízhatóságú pozíciót biztosít felhasználói számára.
EGY KIS TECHNOLÓGIATÖRTÉNET
A GPS, azaz globális helymeghatározó rendszer fejlesztése az Egyesült Államokban kezdődött a hetvenes évek közepén. Az egyértelműen hadászati céllal készült, földi navigációt támogató műholdrendszer a NAVSTAR (Navigation Satellites For Timing And Ranging) nevet kapta. Földi pozíciónkat 20 200 km magasságban keringő műholdak által sugárzott, mikrohullámú jelek futásidejének mérésével határozzuk meg egy erre alkalmas vevőegységgel. Ehhez egy időben minimum 4 műholdat kell észlelnünk, melyek legfeljebb 100 láb, azaz kb. 30 méteres felszíni pontosságot biztosítanak. A NAVSTAR-ral szinte párhuzamosan kezdett fejlesztésbe az akkori Szovjetunió is, és alkotta meg a GLONASS-t (GLObal’naya NAvigat-sionnaya Sputnikovaya Sistema). A műholdas helymeghatározás aztán meglehetősen gyorsan „megszelídült” és szivárgott be a polgári felhasználásba – gondoljunk csak a túra GPS-ekre, az autós navigációkra, okos telefonokra. A fent említett amerikai és – ma már – orosz globális rendszerek mellé napjainkra felsorakozott az európai GALILEO és a kínai BEIDOU is. A több rendszer jeleinek vételére és feldolgozására alkalmas eszközöket multikonstellációs GNSS vevőknek nevezzük, sőt mostanában magára a helymeghatározási módszerre is GNSS-ként (Global Navigation Satellite System) szokás hivatkozni.

A GNSS-t felhasználók tudják, hogy a technológia Achilles-sarka, hogy a műholdak követéséhez minél jobban „ki kell látnunk” vevőnkkel az égboltra. Több műholdrendszer jeleinek együttes vételével nagyobb az esélyünk arra, hogy műszerünk kitakart helyszíneken is tudjon pozíciót számítani. Természetesen, a korábban említett, néhány méteres megbízhatóság műszaki felhasználásokban nem elégséges. Erre nyújt megoldást az úgynevezett differenciális észlelés, mely során vevőnk GNSS bázis állomásról, illetve állomásokról folyamatosan javításokat kap. Ezek a valósidős korrekciók a vevők kiépítésétől függően érkezhetnek például URH rádión, illetve mobilneten keresztül letöltött adatstreamként. A CORRIGO ezt az utóbbi megoldást képviseli.
CORRIGO
Ez a valamennyi elérhető globális műholdrendszer jeleire korrekciót szolgáltató hálózat hazánk teljes területén geodéziai megbízhatóságú pozíciót biztosít felhasználói számára. Alkalmazásával megvalósítható bármilyen centiméter pontosságigényű, GNSS módszerrel támogatott 3D építőipari gépvezérlés, legyen szó dózer-, gréder-, markoló- vagy hengervezérlésről, illetve akár cölöpöző gépek automatikus pozicionálásáról. Ezekben az esetekben a kivitelezési terv 3D-modellként tölthető fel a munkagép vezérlő számítógépébe.
Ezeket a korszerű VR technológiával kiegészítve a gépkezelő a kabinban akár a tényleges tereppel egyben szemlélheti a 3D virtuális valóságként megjelenő tervállapotot. A 7/24-ben üzemelő CORRIGO kivitelezési területen való alkalmazásának nagy előnye az URH-s rendszerekkel szemben, hogy nem igényli saját, költséges helyi bázis kialakítását, felügyeletét, védelmét, illetve előrehaladás esetén rendszeres áttelepítését. Nincs rádióengedélyhez kötve, illetve nem korlátozza az URH jelátvitel hatótávolsága és persze nincs műszaki személyzetigénye. Azzal pedig, hogy valamennyi műholdrendszerre korrekciót biztosít, zártabb munkaterületen (pl. foghíjtelek) is támogatni képes a multikonstellációs GNSS vevőkkel felszerelt munkagépeket.
Amennyiben a cikk felkeltette érdeklődését, látogasson el a CORRIGO honlapjára további információkért.