Hamarosan befejeződik a 30 milliárd forint értékű logisztikai gigaberuházás az ukrán határ közelében található East-West Gate (EWG) intermodális terminálon. Az új logisztikai terminál a maga nemében az európai kontinens legnagyobb és legmodernebb ilyen jellegű befektetése, amelynél az előzetes tervek szerint Európában elsőként távolról, 5G-technológiával irányítják a darukat.

Az East-West Intermodális Logisztikai Szolgáltató Zrt. beruházása az ukrán határtól nem messze, Fényeslitkén valósul meg. Az első munkálatok megközelítőleg egy éve kezdődtek, azonban mostanra már a célegyenesben tartanak. A műszaki átadás terv szerint március 24-én, az üzemszerű indulás pedig április végén várható.

A Margitszigettel közel azonos méretű, 85 hektáron elterülő fejlesztés részét képezi a közel 10 km hosszú normál és széles nyomtávú vasúti pálya, valamint közúti közlekedésre és a konténerek tárolására használt 225 ezer négyzetméter betonburkolat is.

Újra fénykorát élheti a logisztika az ukrán határnál

Az új, európai szinten is kimagasló fejlesztésnek köszönhetően újjáéledhet a teljes logisztikai régió, és reneszánszát élheti a térségben a logisztika. Ráadásul ez nemcsak a regionális logisztikában, hanem az Ázsiát Európával összekötő áruszállításban is nagy előrelépés. A terminál a vasúti szállítmányozás egyik jelentős állomásává válhat, és fokozatos kapacitásbővítéssel évente akár egymillió darab 20 lábas konténer is áthaladhat majd rajta.

A nyomtávváltásból adódó átrakás jelentős része jelenleg a fehérorosz-lengyel határ két oldalán található Breszt és Małaszewicze településeken történik. Mára azonban mindkét átrakodó leterheltsége igencsak megnövekedett, így az újonnan nyíló East-West Gate a kelet-nyugati áruszállítás fontos állomásává válhat. Ráadásul a rendelkezésre álló környező szabad területeken, igény esetén a vállalat képes akár 500 ezer négyzetméteres raktár, összeszerelő vagy gyártóüzem építésére is, amelyet szükség esetén meg is épít a megrendelőnek. A szerteágazó lehetőségek ezáltal további ajtókat nyithatnak meg a jövőben a kereskedelmi szereplők számára.

Innovatív 5G, valamint fenntartható zöldtechnológia

5G-technológia
Az 5G-s mobilkommunikációs hálózatok többnyire magasabb frekvencia-tartományban működnek, mint a korábbi hasonló technológiák. Az új generációs rendszerek egy jó részét már a milliméteres hullámsávban való működésre tervezték,  melynek köszönhetően nagyobb sávszélességet és jóval nagyobb adatátviteli lehetőséget biztosítanak. Mivel az 5G hálózat nagyobb kapacitással is működik, mint a 4G, ezzel nagyobb lefedettséget biztosíthat a széles sávú mobilos hálózatoknak, valamint támogatja az eszközök közötti és a kiterjedt gépi kommunikációt is. Mindezek mellett az új generációs mobilhálózatok előnye lesz a 4G-hez képest csökkentett szerverhez viszonyított késleltetés és a kisebb energiaigény, ami nem csak az akkumulátorhasználatra lesz pozitív hatással, de megteremti a lehetőséget a dolgok internetje kifejlődéséhez is.

Az üzemeltetés zöldtechnológiával valósul majd meg, az energiaellátást többek között nagy teljesítményű napelempark és hőszivattyú rendszer fogja biztosítani. Mindemellett a vállalat területén terv szerint kizárólag árammal üzemelő termináltraktorokat, valamint elektromos járművet használnak majd.

A logisztikai központ különlegessége még, hogy itt irányítják majd a kontinensen elsőként távolról, 5G-technológiával az egészen finom mozdulatokra is képes óriásdarukat, amelyeket az intermodális rakodási technológia vezető gyártója, az osztrák Künz szállít. A terminál 3 különálló vasúti darupályával rendelkezik, amelyek egyenként 850 m hosszúak és az Európában engedélyezett 740 m hosszúságú komplett vonatok fogadására is alkalmasak.  A kombiterminál és darui elsősorban a normál és a széles nyomtávon közlekedő szerelvények áruinak villámgyors átrakodásában játszanak majd kulcsszerepet, emellett a közúti félpótkocsikat is át tudják majd rakodni vasútra, beleértve a nem daruzható szerelvényeket is.

Az East-West Gate területén a beléptetés, valamint a konténerek nyomon követése is csúcstechnológiát fog képviselni. A tengeri és vasúti terminálok számára terminál-, kapu- és daruautomatizálási rendszereket fejlesztő Camco Technologies szállítja azt a rendszert, amely az összes vasúti kamion, félpótkocsi és konténer, valamint a vasúti szerelvényeken érkező rakomány útját folyamatosan nyomon követi a terminálra való belépéstől a kilépésig.

Virtuális ikertestvért építenek

Felépítik a fényeslitkei East-West Gate (EWG) intermodális terminál valósághű virtuális ikertestvérét (Digital Twin), amely valós időben, 3D-ben követi a logisztikai központ folyamatait és működését – a vonatok, a kamionok, a daruk, a szállítójárművek mozgását és az áruk útját. Egy magyar startup és az EWG együttműködésében fejlesztett megoldás komplexitását tekintve világújdonságnak számít. A MaxWhere a logisztikai központ valamennyi alrendszerének információját begyűjti, feldolgozza, és valós időben jeleníti meg, ezzel a folyamatok tervezhetőségét, optimalizálását és a hatékonyság növelését segíti az Ipar 4.0 elveinek megfelelően, a terminál saját 5G-hálózatán. A magyar startupcég fejlesztése a létesítmény több alrendszeréből, például a terminál operációs rendszeréből, a beléptetőkapukból, a darukat vezérlő egységekből, vagy éppen a kamerákból gyűjti és egyesíti az információkat, majd valós időben megjeleníti azt az operátoroknak, akik így a terminál működésének minden pillanatát 3D-ben tudják nyomon követni, akár távolról is, és a rendkívüli – nem a szabályoknak megfelelő – események azonnal korrigálhatók.

A MaxWhere – köszönhetően a saját, helyi 5G-hálózatának is – rendkívüli időbeli és térbeli precizitással követi a terminál területén lévő vonatokat, kamionokat, az összes konténert, és az emberek mozgását, valamint az átrakási folyamatokat – a megoldás grafikai környezete és vizualizációja igény szerint skálázható. A daruk mozgását és helyzetét öt centiméteres pontossággal tudja figyelni, kapcsolatban van a vasúti beléptetőkapukkal, a konténereket azonosító OCR-kapukkal, a sorompókkal és a mérlegekkel.

A privát 5G-hálózatot a Vodafone Magyarország és a Huawei Technologies Hungary telepíti a beruházó East-West Intermodális Logisztikai Szolgáltató Zrt. igényeire szabottan. A Huawei több hasonló rendszert épített már ki Kínában, Európában viszont ez az első olyan konténerterminál, ahol ilyen 5G technológiával megvalósított, önvezető, távvezérlési megoldást használnak. A nagyfelbontású kameráknak nagy feltöltési sávszélesség, míg a távoli vezérléshez nagyon alacsony késleltetés szükséges. Az egyedi kialakítású, nagy adatbiztonságú, privát 5G hálózat lehetővé teszi, hogy a konténerterminál teljes területén vezeték nélkül, valós idejű távvezérlés működjön. Jelentősen nő a hatékonyság és megváltoznak a munkakörülmények, a darukezelőknek már nem kell egész nap a darukon ülni.

5G-vezérlésű daruk is dolgoznak majd az East-West Gate terminálon

Követi a szabályokat, kiszűri a rendellenességeket

Mivel egy átrakóterminál működése előre tervezhető és pontosan szabályozott, a rendszer össze tudja vetni a napi üzemeltetési terveket és az előre lefektetett működési szabályokat a valósággal, és így képes kiszűrni a rendellenességeket, előre jelezi a várható hibákat. Nemcsak arra figyelmeztet, ha például egy kamion nem a számára kijelölt helyen, hanem egy daru hatókörében tartózkodik, hanem arra is, ha egy vasúti szerelvényen az előre jelzetthez képest más sorrendben követik egymást a konténerek, ami azok összekeveredését okozhatná, vagy ha nem az előre kijelölt helyére kerül egy konténer. Továbbá azt is jelzi, ha illetéktelen személy próbál bejutni a terminálra, mely esetben az operátorok a program segítségével azonnal az esemény helyszínére tudják irányítani a biztonsági kamerákat.

A napi üzemeltetési tervek ismeretében az operátorok akár jövőbeni szimulációt is tudnak végezni, így előre fel tudnak készülni az előttük álló műszak feladataira. Ugyanezt a tudást felhasználva már a terminál indulása előtt oktatási és betanítási célokra fogják használni a rendszert.

_____________________________________________________________________

Források:
Magyar Logisztikai Egyesület sajtóközlemény
https://iho.hu/hirek/virtualis-3d-s-ikertestvert-epitenek-a-fenyeslitkei-intermodalis-terminalnak
https://iho.hu/hirek/5g-vezerlesu-daruk-fognak-dolgozni-az-uj-fenyeslitkei-terminalon-210222
https://realista.ingatlan.com/kereskedelmi/virtualis-3d-s-ikertestvert-epitenek-fenyeslitkei-intermodalis-terminalnak/140049
https://hu.wikipedia.org/wiki/5G