Az Országos Magyar Épületgépész Napok (OMÉN) keretében idén is megrendezésre kerül november 26-27-én a Műegyetemi Épületgépész Napok, a vírushelyzetre tekintettel ezúttal az online térben. 

Történjék bármi is: nem marad el, mert nem maradhat el a Műegyetemi Épületgépész Nap és nemcsak a rendezvény tradíciója, elevenen élő hagyománya miatt, hanem azért is mert a jövő egyik záloga, az újraindítás motorja is a mérnökök – kiemelten az épületgépész mérnökök – tudásában, innovatív képességében rejlik. Az idei programsorozatunk, amelyet – mint az ismert — immár negyedszázada a főváros és az épületgépészeti szakterület emblematikus programjaként rendezzük meg, azért is különleges, mert a modern élet nagy vívmányát tudjuk segítségül hívni a megtartásához, az internetet.” – mondta Kassai Ferenc BPMK elnök, MMK alelnök, a rendezvény házigazdája.

Dr. Csoknyai Tamás, a BME ÉPGET tanszékvezetője kiemelte: “Az elmúlt időszak során számtalan hazai és nemzetközi példa bebizonyította, hogy az internetes térben is lehet sikeres konferenciát rendezni, ami nem rosszabb, nem jobb mint a hagyományos forma, hanem más. Reméljük, a 2020-as rendezvény egy különleges eseményként marad meg majd emlékezetünkben.

Konferencia, szakmai továbbképzés, diplomaterv pályázat és vetélkedő

A konferencia és továbbképzés két napos lesz, időpontja 2020. november 26-27. Az év folyamán a Budapesti és Pest Megyei Mérnöki Kamara sikeresen rendszerbe állította az online szakmai továbbképzéseket, ezt a rendszert fogják alkalmazni ebben az esetben is, két különböző szakmai továbbképzési nappal: csütörtökön energetikai, pénteken pedig épületgépészeti szakmai továbbképzéssel.

Csütörtökön ismét lesz diplomaterv pályázat valamint épületgépész hallgatói vetélkedő, melyre az ország összes felsőoktatási intézményéből, ahol épületgépész oktatás folyik pályázhatnak csapatok.

Épületgépészeti kiállítás

A kapcsolódó épületgépészeti kiállítást a www.talalkozzunk-muegyetem.hu honlapon valósítják meg. A cégek a hagyományos kiállítási stand helyett idén virtuális standon jelennek meg és mutatkoznak be a konferencia résztvevői számára, illetve immár országosan is a szakmai szereplőknek. A virtuális térben a szervezők biztosítják, hogy a honlapra látogatók barangolhassanak a standok között. A virtuális kiállítás az OMÉN nyitónapján nyílik meg és egész héten át látogatható lesz.

 

További információ: www.talalkozzunk-muegyetem.hu

 

 

Forrás: BPMK