Gyors és tartós felületvédelem tűzihorganyzással

1939

2018-ban az Európai Unión belül az összes tűzihorganyzott (EN ISO 1461) acélszerkezet kb. 45 százalékát épületszerkezetként használták fel, ugyanakkor Magyarországon ez az arány nem érte el az összes hazai tűzihorganyzás 20 százalékát sem. A trend azonban javulni látszik.

Az alacsony százalékos arány oka lehet a unióstól eltérő beruházási struktúra vagy az, hogy a csarnokok tartószerkezeteinél másféle anyagokat használnak a magyar építők, esetleg a felületvédelmi eljárás kiválasztásának specifikus szokásaira is visszavezethető. A NAGÉV vállalataitól az elmúlt időszakban – a korábbi évekhez viszonyítva – jóval nagyobb tételekben rendelik meg a kivitelezők a leendő csarnokok tartószerkezeteinek bevonását, így remélhetően javulni fog a tendencia, és idővel ledolgozzuk komoly hátrányunkat.

EGYSZERŰ ÉS HELYES KONSTRUKCIÓK

A csarnokok főtartóinak szerkezeti kialakításánál a tervezők az utóbbi években a melegen hengerelt nyitott szelvényes (IPE, HEA, HEB, stb.) megoldásokat részesítik előnyben, de közepes és nehéz acélszerkezeteknél számottevő a hegesztett tartók alkalmazásának részaránya is. A nyitott acélszelvények jel­legéből adódóan , a horganyzástechnológiai nyílások kialakítása egyszerű, de azok pontos elhelyezésére, darabszámára és méretére külön oda kell figyelni. A zártszelvényes (cső- vagy négyszögszelvényes) konstrukciók technológiai nyílásainak pozicionálása is nagyon egyszerű sémákat követ. A végeredmény egy karcsú és elegáns konstrukció kiváló minőségű, kompakt horganybevonattal (1. kép).

A technológia egyik óriási előnye, hogy a horganyzó üzemekből kikerülő darabok azonnal a felhasználási helyre szállíthatók, felszerelhetők és használatba vehetők. A bevonat metallurgiailag kötődik a vashoz, így tapadása többszöröse a szokásos festékbevonatokénak (15-45 MPa).

FÉNYES BEVONATOK, MILLIÓS KÖLTSÉG-MEGTAKARÍTÁS

Hosszú évek sajnos nem megnyugtató tapasztalata, hogy a hazai acélszerkezetek tervezői és gyártói számára az egyik horganybevonat még mindig éppen olyan, mint a másik. Pedig a korrózióvédelmi követelményeknek egyaránt megfelelő védőrétegek között jelentős eltérések mutatkozhatnak a bevonatok küllemében, de ami ennél is fontosabb, a védőréteg vastagsága, így a horganyoztatási költségek tekintetében. A fényes, sima horganybevonatok a bérhorganyzást megrendelők számára legtöbb esetben kisebb költségekkel járnak, mint a szürke és érdes védőrétegek (2. kép).

2. kép. Eltérő tulajdonságú horganyrétegek
egy elemen belül

Ez azt jelenti, hogy egy-egy nagy volumenű beruházásánál az acélminőségek tudatos (pontosabb) kiválasztásával milliós, sőt tízmillió forintos nagyságrendű költségmegtakarítás is elérhető, melyről az acélminőség kiválasztásához használt, melegen hengerelt termékekre érvényes MSZ EN 10025 szabványok 7.4.3. pontja ad kellő információt. Szükség esetén, a NAGÉV szakemberei díjtalan tanácsadással segítik a tervezőket és gyártókat.

ÉVTIZEDEKRE TARTÓS VÉDELEM

A NAGÉV-tűzihorganyzók a kisméretű és vékony falú, valamint nagyvastagságú, extra hosszúságú hegesztett acélszerkezetek közötti teljes horganyzási méretpalettát kínálják partnereik részére (3–4. kép).

A kis- vagy nagyméretű, a vékony vagy vastag lemezekből gyártott darabok bevonása sokszor eltérő, és speciális szakmai tudást igényel. A horganyolvadék hőhatása miatt szűk határok között kell tartani a művelet közbeni méretváltozásokat, ezért a legkedvezőbb megoldás a nagyméretű acélszerkezetek egy lépésben történő tűzihorganyzása. Az ócsai NAGÉV CINK Kft. rendelkezik Közép-Európa egyik legnagyobb és az ország legnagyobb belső térfogatú horganyzókádjával, amelyben akár 15 m hosszú és 3 m magas darabok bevonása is lehetséges.

A folyékony horganyt tartalmazó bevonókád mélysége és szélessége is nagymértékben befolyásolja a horganyozhatóságot. A NAGÉV Kft. tiszacsegei üzemében közepesen hosszú (7,2 m), de nagy magasságú (2,4 m) termékek kezelése is megoldható.

SOROZATTERMÉKEK ÉS EGYEDI DARABOK

A vállalatok üzletkötői a bérhorganyzási árajánlat kidolgozásakor figyelembe veszik a bevonandó acélszerkezetek mennyiségét, kialakítását, anyagminőségét és sorozatnagyságát. Ennek megfelelően a nagy alapterületű, tipizált csarnokszerkezetek kiváló lehetőséget nyújtanak a kedvezményes áron történő bevonásra.

Komoly szakmai hozzáértést igényel az egyedi, esetleg speciális kialakítású vagy nagy vastagságú hegesztett acélelemek kezelése, amelyek szintén a mindennapi feladataik közé tartoznak, ezért a NAGÉV tűzihorganyzói az ilyen esetekre vonatkozó legszigorúbb német szabvány (DASt-Richtlinie 022:2016) követelményeinek megfelelő rendszertanúsítással rendelkeznek. A technológiai kezelés végén szakszerű rakodást követően tudják elhagyni az üzemet a késztermékek (5. kép).

5. kép. Nagyméretű acélszerkezetek rakodása villás daruval (NAGÉV CINK Kft.)

NAGÉV: HÚSZ ÉV SZAKMAI TAPASZTALAT

A NAGÉV Kft. Tiszacsegén működő vállalatának több mint 20 esztendővel ezelőtti indulása óta kétszázezer tonnát meghaladó mennyiségben vont be acélszerkezeteket, és ma is Kelet-Magyarország egyetlen tűzihorganyzója. 2011-ben az ország centrumában, a NAGÉV CINK Kft.-nél üzembe állított berendezés méretei és kapacitásai folytán széles körű és nagy mennyiségű igényeket képes kielégíteni, és hosszú évek óta széles külföldi partneri körrel is rendelkezik.

A két vállalat tevékenysége számos gazdasági ágra kiterjed, így az építőipartól a mezőgazdaságon vagy útépítésen és járműiparon át az ipari beru­házásokig a legszigorúbb előírásoknak megfelelő szolgáltatást végeznek.

 

www.nagev.hu