Csak 2021-ben rendezik meg a 62. MSV Nemzetközi Gépipari Szakvásárt Brnóban

733

A gazdag hagyományokra visszatekintő, a brnói vásárközpontban 1959 óta rendszeresen sorra kerülő nemzetközi ipari vásárt idén nem rendezik meg. Erről a Brnói Vásártársaság Rt. igazgatósága 2020. június 25-én döntött a szakvásárhoz kapcsolódó valamennyi tényező és kockázat alapos vizsgálata és mérlegelése alapján.

Megvizsgálták többek között a vásárok és tömegrendezvények lebonyolítására vonatkozó, a jelenleg érvényes abszurd szabályokat is. Ezzel megszakad annak a szakvásárnak a hagyománya, amely az elmúlt évtized során Közép-Európa legnagyobb ipari vásárává fejlődött. A szakvásárt korábban még sohasem mondták le, még az orosz csapatok 1968. augusztus 21-i csehszlovákiai bevonulása után is, néhány napos csúszással ugyan, de megrendezték. „Az MSV lett a COVID legújabb áldozata a stuttgarti AMB lemondása után. Véget kellett vetnünk a részvételhez fűződő tartós bizonytalanságnak. Ez volt a legnehezebb döntés, amit eddig meg kellett hoznom” – mondta el Jiří Kuliš, a Brnói Vásártársaság vezérigazgatója.

Az egészségügyi minisztérium részéről bejelentett, a vásárokra vonatkozó szabályokat az MSV esetében nem lehet teljesíteni. Ezek a szabályok szöges ellentétben állnak a vásárok logisztikájával. A gépipari vásár így már nem lenne igazi vásár” – monda Michalis Busios, a vásártársaság MSV-ért felelős igazgatója. A kiállítók türelmetlenül várták a higiéniai és biztonsági előírásokat. Már március óta bizonytalanság övezte az újabb és újabb szabályokat.

Az állandósult bizonytalanság, a járvány további alakulásával és a vásáron kötelező óvintézkedések meghatározásával kapcsolatos aggodalom, valamint az aggódás a munkavállalók egészségéért, a Cseh Köztársaság, Szlovákia és más szomszédos országok üzleti partnereinek elmaradásával járó kockázat, ezen belül is az Európán kívüli üzletfelek távol maradása komolyan aggasztotta a kiállítókat. “A kiállítók és a látogatók nem akarnak korlátozásokat. Kezet akarnak fogni egymással, kommunikálni akarnak. A vásáron szabadon kell tudniuk mozogni. Nem lehet őket korlátozott számban egy adott pavilonhoz kötni, ahogyan azt a cseh egészségügyi minisztérium előírja” – fejtette ki Michalis Busios a szervezők és a kiállítók aggályait.

A kiállítók körében végzett felmérés eredményei szerint a vállalatok félnek attól, hogy ha az októberre tervezett szakvásárig újabb korlátozásokat vezetnek be, vagy amennyiben megtiltják az állami részvételt, akkor elveszítik a vásári részvétellel járó befektetéseiket. A hagyományosan kiállító vállalatok ezen kívül azért is csak mérlegelték, végül pedig elvetették a részvételüket, mert romlott a vállalatok gazdasági helyzete, valamint egyes anyavállalatok gazdasági vagy biztonsági megfontolásból tiltják is a külföldi megjelenést.

A vásárok rendezésére vonatkozó szabályok komoly csalódást okoztak nekünk. Csak kisebb eseményeket engedélyeznek, de olyan nagy és fontos rendezvényeket, mint az MSV, már nem. Az MSV ilyen feltételekkel történő megrendezése csorbítaná a nemzetközi viszonylatban is jelentős seregszemle tekintélyét és márkáját. Meglepő, hogy az ezer fős felső határt nem alkalmazzák a nagy bevásárló központokra” – mondta el Jaroslav Bílek, a Brnói Vásártársaság sajtószóvivője.

A kiállítók között végzett felmérés megerősítette, hogy gazdasági és marketing szempontból nagy jelentősége van egy olyan seregszemlének, mint az MSV. A kiállítók az MSV-n történő részvételüket a vállalatuk szempontjából fontos és alapvető bemutatkozásnak tekintik, ahol nagy hatékonysággal bonyolíthatják a személyes találkozókat a meglévő és az új üzleti partnerekkel. A teljes iparág, a nagyvállalatok, köztük a versenytársak reprezentatív részvétele, valamint a nemzetközi részvétel aránya fontos a kiállítóknak. Ezeket a sikeres szakvásárokhoz szervesen kapcsolódó követelményeket az MSV idén, az adott helyzetben nem tudná teljesíteni.

A kiállítók nagyra értékelik a szakvásár nemzetközi hatókörét és a jelentőségét az export szempontjából. A kiállításon résztvevő cseh vállalatok több mint fele tárgyal külföldi partnerekkel. A szomszédos országok látogatóinak részvételét minden külföldi kiállító hangsúlyozza.

A szabad utazás szerte a világban bevezetett korlátozása, az Európai Unió külső határainak lezárása, valamint a belső határok újbóli lezárásának kockázata lehetetleníti el a nemzetközi eseményeket. Az idei MSV vendégországának Oroszországot szánták a szervezők. „Annak ellenére, hogy az orosz részvétel szervezői változatlanul készülnek, de Oroszország részvétele a mai járványügyi helyzetértékelés alapján sajnos valószerűtlen – magyarázta Michalis Busios igazgató. A valóságtól szintén elrugaszkodott gondolat, hogy Európán kívüli országokból, mint pl. Kínából, Indiából, Japánból és más ázsiai országokból nagyobb részvételre számíthatnánk.

Jiří Kuliš, a Brnói Vásárvállalat vezérigazgatója

A gépipari szakvásárhoz illő, tökéletesen egymásba fonódó és az MSV emblémáját és jelképét jelentő fogaskerekek idén a világjárvány miatt akadozni kezdtek. A gazdaság szintén leállt, ami lecsapódik a vásári felkészülésben is. Az előzetes jelentkezések alapján már márciusban is rekordévre számíthattunk a 2020-as MSV-n. Ma már merőben más képet látunk. A gazdaság fertőzött, a piacon nem uralkodik beruházási hangulat. A gazdaság támogatása érdekében szükség lenne a szakvásárra, de le kell küzdenünk a minket és a kiállítóinkat fenyegető potenciális kockázati tényezőket, és ezek közé tartozik a hírnevünket fenyegető kockázat is. Felelősségteljes vállalat vagyunk és ezért is meg akarjuk őrizni a szakvásár hírnevét és tekintélyét, egyúttal pedig be akarjuk tartani az előírt higiéniai rendszabályokat” – foglalta össze a Brnói Vásártársaság vezérigazgatója, Jiří Kuliš.

A saját üzletmenetünkre és a tevékenységünkkel kapcsolatban foglalkoztatott gazdasági szereplőkre gyakorolt hatás óriási lesz. A vállalati eredményünk rekordmértékű veszteség lesz. Ez nagyon rossz hír a kis és közepes vállalatokra, és más, vásári tevékenységgel kapcsolatos vállalkozásokra is, így a pl. szállodákra, éttermekre és a város, valamint a térség teljes gazdaságára nézve is.” – kommentálta Kuliš vezérigazgató úr a várható hatásokat.

A Brnói Vásártársaság várakozásai szerint az év második felében megrendezhetőek olyan tervezett más szakvásárok, amelyek nem olyan nagyságrendűek és ahol nem olyan mértékű a nemzetközi részvétel, mint az MSV-n. Ezek közül az első a STYL/KABO B2B divat szakvásár lesz, amely teljesíti a részvételre vonatkozóan meghatározott szabályokat.

Szeptembertől kisebb kongresszusokat és céges rendezvényeket is lehet tartani legfeljebb 1000 résztvevővel. Az új higiéniai szabályok szerint a brnói vásárközpontban egyidejűleg több rendezvényt is le lehet bonyolítani.

A következő, 62. brnói MSV szakvásárt a tervek szerint 2021. szeptember 13-17. között rendezik meg.

 

További információ: bvv.cz 
Magyarországi képviselet: BD-Expo Kft., Seregi Katalin,
e-mail: seregi@bdexpo.hu; Tel: 30/894-4870;
www.bdexpo.hu/msv