A Magyar Nemzeti Múzeum Dísztermében adták át szeptember 21-én Az Év Széchenyi Vállalkozása 2020-díjakat. A díjat a Gróf Széchenyi Család Alapítvány kezdeményezte 2015-ben azzal a céllal, hogy a családi hagyományt követve elismerje és felkarolja azokat a vállalkozásokat, amelyek tevékenységükkel nemcsak a saját, hanem a nemzet boldogulását is szem előtt tartják.

Az ünnepségen Nagy Ádám, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) helyettes államtitkára kiemelte: Széchenyi István korához hasonlóan most is jelentős kihívásokkal áll szemben az ország, amelyek összefogást és fokozott figyelmet kívánnak mindenkitől.

Az Év Széchenyi Vállalkozása 2020. fődíjat

  • az évi ötszázmillió forint összárbevétel kategóriában a Market Építő Zrt. kapta
  • az évi ötvenmillió és ötszázmillió forint közötti összárbevétel kategóriában a Vesta Home Magyarország Zrt. kapta,
  • az évi ötvenmillió forint alatti árbevétel kategóriában a Visual Cortex Kft. kapta.

Az Év Felelős Széchenyi Üzleti Vállalkozása 2020-díj nyertesei:

  • évi ötszázmillió forint összárbevétel fölötti kategóriában a Market Építő Zrt.,
  • évi ötvenmillió és ötszázmillió forint közötti összárbevétel kategóriában a Foldana Ingatlan- és Követeléskezelő Kft.,
  • évi ötvenmillió forint alatti összárbevétel kategóriában a Chocorino Kft.

Az Év Legsikeresebb Széchenyi Vállalkozása – A Legsikeresebb Fiatal Vállalkozó 2020-díj nyertese a Femmetex Hungary Kft. lett.

Az Év Széchenyi Vállalkozása 2020 Mobilitási-díját a Foldana Ingatlan- és Követeléskezelő Kft. kapta.

Az Év Széchenyi Vállalkozása 2020 Innováció-díj elismerésben részesült a Promotions Media Kft.

Az Év Széchenyi Vállalkozása 2020 Termelékenység elismerést a Weinberg ’93 Építő Kft. nyerte.

Az Év Széchenyi Vállalkozása 2020 Társadalmi Felelősségvállalás-díjat a Magyar Református Szeretetszolgálat Alapítvány érdemelte ki.

 

 

Forrás: MTI

 

 

 

Avius banner