A kisvállalkozó mérnökök és építészek érdekében két kamara elnöke közösen kéri Áder János köztársasági elnököt, hogy küldje vissza megfontolásra az Országgyűlésnek a KATA szabályok módosítását is tartalmazó törvényt

765

A Magyar Mérnöki Kamara (MMK) elnöke és a Magyar Építész Kamara (MÉK) elnöke a Köztársasági elnöknek írt közös levélben áll ki a gazdaság fehérítését és az igazságosabb közteherviselést szolgáló törvényhozói és kormányzati döntések mellett. A két kamara az utóbbi években több, az építésgazdaságra, a beruházások rendszerére vonatkozó olyan javaslatot is tett a kormányzatnak, amelyek – megvalósulásuk esetén – jelentősen hozzájárulhatnak e cél eléréséhez.

Ugyanakkor több ezer egyéni vállalkozóként dolgozó építész és mérnök érdekében arra kérik a Köztársasági elnököt, fontolja meg 2021-es költségvetésének megalapozásáról szóló törvény aláírását, – amely módosítja az úgynevezett KATA adózás szabályait – és ezzel tegye lehetővé, hogy a Parlament azt ismételten megtárgyalhassa.

Az MMK és a MÉK elnökei arról tájékoztatják a köztársasági elnököt, hogy több ezer mérnök és építész egyéni vállalkozóként végzi munkáját. Az egyéni vállalkozó tervezőktől, műszaki ellenőröktől sok fél kisebb és nagyobb munkákat rendel meg. A kapcsolatuk az egyszeri szolgáltatás teljesítésével megszűnik. Így a szolgáltatás jellegénél fogva fel sem merülhet a munkaviszony keretében történő foglalkoztatás.

A megszavazott változások szerint a számlát befogadó megrendelő 40%-os adót fizet az éves szinten 3 millió forintot meghaladó összeg után, ha azt KATA-s adózó vállalkozó teljesíti. A tervezői, műszaki ellenőri szolgáltatásoknál nem ritka, hogy a díjak esetenként vagy éves viszonylatban meghaladják a 3 millió forintot.

Emiatt a változás a tervezőket, műszaki ellenőröket, mint egyéni vállalkozót rendkívül károsan érintené.

Bármilyen piaci vagy szakmai indok nélkül a szabályozás maga idézné elő a tervező munka ellenértékének csökkenését anélkül, hogy erre bármilyen valós – a teljesítménnyel összefüggő piaci vagy szakmai – ok létezne. Ez szükségszerűen negatív hatással járna mind a megrendelőkre, mint az tervező építészekre, mérnökökre nézve.

Egyértelmű, hogy a tervezett változtatás célja igen távol esik ettől a nem kívánt hatástól. Nyilvánvalóan nem cél a ténylegesen egyéni vállalkozó mérnökök és építészek ellehetetlenítése.

A két köztestületi elnök a levélben arra kéri Áder János köztársasági elnököt, fontolja meg a törvény aláírását és tegye lehetővé, hogy a Parlament azt ismételten – a jelzett szempontokat is kellően mérlegelve – megtárgyalhassa.

 

 

Forrás: Magyar Mérnöki Kamara