A kockázat ára
Bizony előfordul, hogy egy-egy kivitelezés során az eredmény nem úgy alakul, ahogy azt előre elterveztük. Ha valami tönkremegy, meghibásodik, az nemcsak jelentős erkölcsi veszteséget...
Baumit Sanova felújító vakolatok alkalmazása nedves és sóterhelt falazatok esetén
A magyarországi települések utcaképéhez – sajnálatosan – szinte elmaradhatatlan módon hozzátartoznak a nedves, foltos, sókivirágzásokkal teli épületlábazatok. Pedig az esetek nagy részében a megfelelő...
Melyik „horganyzást” válasszuk?
Műszaki szakemberek között korrózióvédelmi kérdések megvitatásakor gyakran esik szó a „horganyzásról”, mint az acélok egyik hatékony felületvédelmi technikájáról. Sokszor azonban nem mindenki ugyanarra az...
Száz felújításmentes év tűzihorganyzással
Közutakon, autópályákon haladva gyakran találkozunk közforgalmú hidakkal, melyek hazánkban elsősorban vasbeton szerkezetekkel készülnek. Az utak sózása és egyéb szennyezések jelentős, agresszív korróziós terhelést okoznak...
Felújítási kézikönyvtár megrendelőknek
Egy felújítás, a szakemberhiány, az elharapódzó kontármunka és az egyre csak emelkedő árak nélkül is rengeteg munkával, stresszel jár együtt. Ilyen körülmények között rendkívül...
Fénylő innováció – világraszóló fejlesztés a Saint-Gobain Webertől
A fenntartható fejlődést szem előtt tartva az építőipar világában is reformnak számít a Saint-Gobain Weber kiváló alapanyagainak felhasználásával kifejlesztett weberNEON család: neonizáló webercolor NEON...
Mikor és hogyan használjunk vegyi dűbelt?
A hagyományos feszítődűbelek és beütőhorgonyok teljes értékű, hatékony helyettesítőjeként alkalmazható vegyi dűbellel rendkívül tartós, nagy teherbírású kötés hozható létre.
Mikor és hogyan használjunk vegyi dűbelt?
A...
Mapei hézagmentes padlók: gyors kivitelezés és tartósság
Az egyre dinamikusabbá váló fugamentes padlóburkolat ágazatban a padló gyors beépítése kulcsfontosságúvá vált a termelékenység fenntartása és az ügyfelek elégedettségének garantálása érdekében. A Mapei MAPEFLOOR...
Csapatmunka, alkotás, építés, együttműködés és kreativitás
Duna-parti gyöngyszemnek nevezhető Donautica Étterem és Hotel kivitelezési munkálatain három területen is dolgoztak a szakemberek a Mapei termékrendszerekkel. A Donautica Étterem és Hotel Fadd-Domboriban épült...
A vakolási munkák leggyakoribb kivitelezési hibái
Bár az építési technológiák egyre rohamosabb gyorsasággal változnak, mégis elmondhatjuk, hogy napjainkban még mindig az egyik leggyakoribb és leginkább ismert felületképzési mód a vakolás....
K 2022 – számtalan innovációval várta az érdeklődőket a műanyag- és gumiipari szakvásár
2022. október 19-26. között rendezték meg a világ műanyag- és gumiiparának legnagyobb nemzetközi részvételű, legszélesebb kínálatot és a legtöbb újdonságot felvonultató seregszemléjét Düsseldorfban. Számtalan...
A homlokzat védelme az időjárás okozta igénybevételektől
A homlokzatok befejező rétegét, a színező- vagy vékonyvakolatokat alaposan próbára teszik a különböző környezeti és időjárási hatások. E folyamatos terhelések egy része nem kerülhető...
MAPEI: 85 évesen is a jövőbe tekintünk
A korszerű építési segédanyagairól ismert multinacionális vállalatcsoport 1937. február 12-én született Milánóban
Rodolfo Squinzi 1937-ben feleségével, Elsával közösen alapított céget Milánó külvárosában. A kezdetben mindössze...
Felújítás a föld alatt
Az M3 metróvonal rekonstrukciója
Az M3-as metró felújítása során kiemelt fontosságú volt az alagútba beszivárgó víz mennyiségének csökkentése, illetve annak megfelelő, irányított elvezetése. Az M3 metróvonalat...

















