Sokat foglalkozik a szakma a hőszigetelő rendszerek helyes kivitelezésével, de ritkán kerül szóba az alapfelület kérdése. Talán éppen ezért van az, hogy – legyen szó akár új építésről, akár utólagos hőszigetelésről – újra és újra összecsapnak egymással az ellentétes vélemények: szükség van-e a hőszigetelő rendszerek alá a falazat teljes levakolására vagy sem?

A kérdés mindenképpen megérdemel egy kis figyelmet. Bizonyos esetekben ugyanis a vakolás elmaradása komoly problémát okozhat a rendszer állékonyságát illetően, illetve a hőszigetelés teljesítménye és hatásfoka is elmaradhat a tervezett értékektől. A probléma két részre bontható: feltett kérdésünkre a választ a falazat síktól való eltéréseinek (azaz egyenetlensége­inek) és a teljes falszerkezet légtömörségének ismeretében találhatjuk meg.

A FALAZAT EGYENETLENSÉGEI, AZAZ A SÍKPONTOSSÁG

A homlokzati hőszigetelő rendszerek olyan réteges szerkezetek, melyekben az egyes rétegek geometriáját egymással párhuzamos síkok adják meg. Emellett további fontos szempont, hogy a rendszerek mechanikai rögzítésére szolgáló dübelek – legalábbis elméletileg – minden rögzítési ponton ugyanolyan lehorgonyzási hosszal kapcsolódnak az alapfelülethez a homlokzat teljes felületén. Ezek a szempontok megkívánják, hogy a hőszigetelő rendszert a maga függőleges határoló síkjaival egy, azzal szintén párhuzamos és egyenetlenségektől mentes alapfelületre rögzítsük.

A hőszigetelő rendszerekre vonatkozó uniós irányelv (ETAG 004) valamint a Magyar Építőkémia és Vakolatszövetség (MÉVSZ) irányelvei éppen ezért mond­ják ki, hogy a hőszigetelő rendszer olyan alapfelületre hordható fel biztonsággal, melynek a síktól való eltérése nem haladja meg a ±0,5 cm-t. Amennyiben ez a feltétel nem teljesül, akkor az alapfelületet ki kell egyenlíteni, melynek a legegyszerűbb módja a teljes felületű vakolás. Sajnálatos tény, hogy ezzel ma még sokan nincsenek tisztában. Gyakori megoldás, hogy a falak egyenetlenségeit a hőszigetelő rendszerekhez használt ragasztó vastagságának változtatásával próbálják meg eltüntetni. Ez azonban extrém esetben azzal járhat, hogy a rögzítő dübelek egy része nem ér el a teherhordó falig, komolyan veszélyeztetve ezzel a rendszer állékonyságát.

A hőszigetelő rendszerek nem arra valók, hogy a ferde és egyenetlen falakat „kozmetikázzák", hiszen kialakításuknál fogva akkor működnek megfelelően, ha minden rétegük párhuzamos a hordozó felülettel.

A HATÁROLÓ SZERKEZETEK LÉGTÖMÖRSÉGE

Légáteresztés, páraáteresztés, „lélegző falak". Szinte naponta halljuk ezeket a kifejezéseket a hőszigeteléssel kapcsolatban. Érdemes egy kicsit rendbe tenni őket, hiszen a köznyelvben sokszor elmosódik a határ az egymástól amúgy lényegesen különböző fogalmak között.

A pára légnemű anyagként viselkedő nedvesség. Mint minden gáz, úgy a pára is „vándorútra" indul a nagyobb nyomású hely felől az alacsonyabb nyomású felé. Az épületszerkezetek legnagyobb része a pára számára átjárható, hiszen még a betonon is át tud haladni. A szerkezetek páravándorlással szembeni ellenállása határozza meg azok páraáteresztését, illetve páraellenállását. Minél inkább páraáteresztő egy szerkezet, annál könnyebben átjut rajta a pára, és minél inkább párazáró, annál nehezebben teszi meg ugyanezt.

Hasonló a helyzet a légzárással is, de itt nem a páráról, hanem magáról a levegőről beszélünk. Egy légzáró szerkezeten keresztül (pl. betonfal) a levegő nem tud áthatolni, ugyanakkor egy elvetemedett régi faablakot, amin húz be a hideg – egyáltalán nem mondhatunk légzárónak.

A légzárás kérdése sokáig nem merült fel problémaként, hiszen a falszerkezetek általában masszív, nagy tömegűek voltak (pl. falazóhabarcsba rakott kisméretű tégla, mindkét oldalán vakolva). Ezekkel a szerkezetekkel kapcsolatban a légzárás hiányának kérdése fel sem merült. Napjainkban azonban a falszerkezetek jelentősen megváltoztak: a falazóelemek könnyebbek és sokkal páraáteresztőbbek lettek, ezáltal tömörségük és tömegük drasztikusan csökkent.

Falazóhabarcsok helyett ma már gyakran ragasztókat használnak, és sokszor a belső vakolatokat is felváltják a különféle burkolatok (pl. pontszerűen rögzített gipszkarton). Ezeknek a falaknak a légzárása (illetve annak mértéke) már komoly aggályokat vethet fel. Ha egy szerkezet nem légzáró, akkor ez azt jelenti, hogy nyomáskülönbség hatására azon keresztül a levegő elkezd áramolni, aminek következtében télen a lassan kiáramló levegő a meleget is magával viszi – jelentősen csökkentve ezzel a hőszigetelés teljesítményét és hatásfokát.

Hogy pontosan, számszerűen milyen egy falszerkezet légtömörsége, azt bonyolult számításokkal vagy kísérleti úton lehet meghatározni, erre azonban nem mindig van lehetőség. Csak bizonyos esetekben (pl. a passzívházaknál) kell valamennyi határoló szerkezet légtömörségét igazolni.

ÖSSZEGZÉS

Láthatjuk tehát, hogy a címben feltett kérdésre a falazat síkpontosságának és légtömörségének ismeretében adható meg a helyes válasz. Míg egy hagyományos épület utólagos szigetelésénél általában csak akkor merülhet fel a felület átvakolása, ha a falazat egyenetlen; addig új építések esetén – főleg korszerű falazóelemek és belső burkolatok használatakor – mindenképpen érdemes a hőszigetelés fogadószerkezetét biztosan légtömörré tenni a felület bevakolásával. A kellően légtömör és megfelelően egyenletes falazatokra azonban továbbra is ragasztható közvetlenül a hőszigetelő rendszer.

Kékesy Péter
alkalmazástechnikai vezető
Baumit Kft.