2024. március 29., péntek

UJ HONLAP BANNER 250 100

media dij kicsi125-dijazottak13. alkalommal gyűlt össze a vezető hazai sajtóorgánumok újságíróiból álló médiazsűri, hogy az elmúlt év legjobb épületeit és építészeti terveit díjazza a Média Építészeti Díjának gálaestjén. Őrfi József 21. századi népmesébe illő piliscsabai családi háza, melyet maga épített meg családjának, négy elismerésben is részesült, az idei legjobb épület díját is neki ítélte a zsűri. "Hagyomány és innováció egymásratalálásának lehettünk szemtanúi" - mondta el Fürdős Zsanett, a szervező epiteszforum.hu főszerkesztője.

media dij kicsi131Az Európa Hajón választották ki a 13. Média Építészeti Díjának győzteseit. Őrfi József Népi építészet 2.0 című épülete kapta a legjobb épület elismerést, amelyet Sümegi Noémi zsűrielnök és a MAPEI adott át. Az építész saját családi házát bővítette ki, a tervezést és a kivitelezést is ő végezte. "Mese, csoda, varázslat" - értékelte Veiszer Alinda. A tervezésnél fontos szempont volt az olcsó anyagok használata, amivel Őrfi a szakmai bírálók tetszését is elnyerte. "A minőséget nem fényűző anyagokban, hanem az építészeti gondolatokban mutatja fel" - méltatta Somogyi Krisztina építészetkritikus. Terv kategóriában a 2017-es Média Építészeti Díját Takács Gyula vette át a zsűrielnöktől és a Városliget Zrt-től. Takács Gyula a finnországi Seurasaari skanzen fogadóépületének tervével nyerte el az elismerést: két éve kifejezetten azért költözött Finnországba, hogy teljes mélységében megismerhesse a finn faépítészetet. A zsűri kommentárja a tervvel kapcsolatban egyértelmű volt: "Csak azt nem értem, hogy miért nem építik már ezt az épületet?" A zsűri különdíját a Palatinus fürdő rekonstrukciójával az Archikon nyerte, a díjat a Fakro adta át. "A város 21. századi formában kapta vissza ezt a műemléket" - indokolták egyszerűen döntésüket az zsűriző újságírók.

Bővebben...

ae palyazat2002-ben Franciaországban az ALGECO megalapította az Architecture(s) Élémentaire(s) díjat. Az alapító célja, hogy feltárja a jövőt építészeti szemszögből, innovatív ötletekkel, a zsűri által előre meghatározott témában. Ezen felül pedig megtalálja és felkarolja azokat a fiatal építészeket illetve tervezőket, akik a leginnovatívabb és legmodernebb megvalósítható elképzelésekkel rendelkeznek és megvalósítsa azokat a projekteket, amelyek a zsűri szavazata alapján a legjobbak az adott év, adott témájában.

A verseny másik célja, hogy bemutassa moduláris építészet lehetőségeit, hogy a beruházók és a kivitelezők körében is rávilágítson arra a tényre, hogy a moduláris, könnyűszerkezetes rendszerek, épületek ideiglenes vagy állandó építésében milyen lehetőségek rejlenek. A 2002 óta indított verseny az ALGECO szervezésében minden második évben, így idén is megrendezésre kerül, és idén először lehetőség nyílt Magyarországnak is képviseltetni magát.

Bővebben...

epulet-finalistak13. alkalommal rendezi meg a Média Építészeti Díját az epiteszforum.hu, Magyarország vezető online szakmai napilapja.Csütörtök reggel a nemzetközi előzsűri képviseletében Golda János Ybl-, Pro Architectura és Prima-díjas építész jelentette be az idei díj finalistáit. Mostantól nyilvános, hogy mely öt épületet, illetve öt tervet találta arra érdemesnek az ismert nemzetközi szaktekintélyekből álló grémium, hogy a Média Építészeti Díjának nyilvános gálaeseményén bemutatkozzanak.

A döntőbe került alkotók idén is a vezető magyar sajtóorgánumok újságíróiból álló zsűri és az átadón megjelenő közönség előtt fognak prezentálni. A megvalósult épületek közül családi ház, a Palatinus fürdő műemléki rekonstrukciója, a nagykanizsai piarista általános iskola és gimnázium óvodaépülettel való bővítése, kirándulóknak épült menedékház és egy egyetemisták által tervezett galériatér egyaránt a finalisták közé juott. A terv kategória döntősei balaton-felvidéki kilátópontot, egy egykori dézsmaház manufaktúraként való korszerűsítését, erdei szerzetesházat, egy finnországi skanzen új épületeit és egy kecskeméti lakótelepi könyvtár átépítését, funkcióbővítését megálmodó koncepciók. Az előzsűri a benevezett 71 épületet és 82 tervet áttekintve nemcsak a finalistákat választotta ki, de az idei magyar építészeti felhozatalról is véleményt fogalmazott meg. Az 1945 utáni épületek újrahasznosításáról elismerően nyilatkoztak, a fiatal magyar építészeket reménykeltőnek látják.

Bővebben...

evirodaja-fologoA munkavállalók számára fontos a munkahely megközelíthetősége, a közösségi terek és programok, valamint az egészséges környezet - derül ki az iroda.hu kutatásából. Az Év Irodája Verseny tavalyi díjazottjai szerint Magyarország nincs lemaradva a nemzetközi irodatrendekben, és a vállalkozások igényes munkahelyek kialakításával tudják vonzóvá tenni magukat a munkavállalókért folytatott harcban. Az idei Év Irodája Versenyre november 30-ig lehet nevezni.

A munkahelyük elhelyezkedése szempontjából a munkavállalók 66 százaléka jó tömegközlekedési lehetőségeket, a belső elrendezést tekintve a többség a jól felszerelt konyhát és az otthonos közösségi tereket tartja fontosnak - ismertette az iroda.hu legfrissebb felmérésének eredményeit Kalmár Zoltán, az iroda.hu alapítója Az Év Irodája Verseny elindulásának kapcsán.

Bővebben...

Ev-haza-dijHagyományosan az Építészet Világnapja nyitóeseménye volt az „Év háza" pályázat ünnepélyes díjátadója, ahol a fődíjat idén Dénes György építész vehette át a tervei alapján Balatonhenyén felújított lakóépületért. A fődíj mellett öt különdíj is gazdára talált az Építészek Házában, a Baumit főtámogatásával megrendezett eseményen.

Ebből az intenzív és túlzó ingerkörnyezetből (elektronikus világ, környezet, reklámok, divat) még mindig kiemelkednek az építészeti alkotások, melyek így fokozottan hatnak ránk, éppen ezért azok megalkotásának felelőssége is növekszik. Ezért minden példamutató építészeti alkotásokat bemutató vagy létrehozó kezdeményezés fontos, hiszen ezzel felhívjuk a figyelmet az építészeti környezet és gesztusok jelentőségére!"– mondta el Szoják Balázs építész, a díj kurátora, aki beszédével rámutatott az építészet mai hatására és annak jelentőségére.

Bővebben...

ev haza dijatado-wAz idén tavasszal újra a Baumit kiemelt támogatásával meghirdetett „Év háza" pályázaton a fődíj mellett több különdíj is gazdára talál. Eredményhirdetés október 2-án, 10:30 kezdéssel a Magyar Építőművészek Szövetsége székháza, Kós Károly termében.

Az idei pályázat ismét a Magyar Építész Kamara és az Magyar Építőművészek Szövetsége védnökségével, valamint a Baumit, mint főtámogató együttműködésével került kiírása. A rendelkezésre álló rövid idő alatt 24, a magyar építészet változatosságát bemutató érvényes pályamű érkezett.

Bővebben...

Gabor-Denes-dij-webA NOVOFER Alapítvány immár 29. alkalommal hirdeti meg a Gábor Dénes-díj felterjesztési felhívását, amely a civil szféra egyik legnevesebb műszaki alkotói elismerése ma Magyarországon. A díjjal nemcsak a hazai műszaki és természettudományi felsőoktatás képviselőit, a jelentősebb ágazatok, ill. iparágak (távközlés/információs technológiák, gépipar/járműipar, biotechnológia/gyógyszeripar, mezőgazdaság, környezetvédelem, energia- /vízgazdálkodás, közlekedés/logisztika, orvostudomány/életminőség javítása, stb.) kutató-fejlesztő szakembereit kívánjuk elismerni és további alkotó munkára ösztönözni, hanem a határainkon túl élő magyar nemzetiségű, magyarul tudó szakembereket is.

Az ideális jelölt olyan, jelenleg is tevékeny, új tudást létrehozó szakember (kutató, fejlesztő, feltaláló, műszaki-gazdasági vezető), aki szakterületén jelentős, az elmúlt 5 évben gyakorlatban bevezetett, konkrét tudományos és/vagy műszaki-szellemi alkotást hozott létre, amelyet eredményesen hasznosít és alkalmaz; kiemelkedő tudományos, kutatás-fejlesztési tevékenységet folytat, kimagasló tudását színvonalas oktatói/nevelői tevékenysége során környezetének átadja, szakterületén jelentős társadalmi aktivitást fejt ki; innovatív tevékenységével hozzájárul a környezeti értékek megőrzéséhez, a fenntartható fejlődéshez; illetve személyes közreműködésével megalapozza és fenntartja intézményük innovációs készségét és képességét.

Bővebben...

IVA-logo2Elkezdődött a regisztráció a 2018-as Nemzetközi VELUX Díjra, amelyen a pályázó diákok megmutathatják, miként látják a természetes fény szerepét az építészetben.

A Nemzetközi VELUX Díj szervezői a világ minden tájáról várják azokat a pályamunkákat, amelyek bemutatják, hogy a természetes fénynek az építészet egyik fontos elemeként milyen szerepe van az életünkben. A hallgatók 2018. április 1-ig regisztrálhatnak és 2018. június 15-ig küldhetik be pályázataikat.

Bővebben...

kreativ-nyertesekÖsszesen 10 millió forint vissza nem térítendő támogatást ítélt oda a nyertes társasházaknak és lakásszövetkezeteknek az OTP Bank Társasházi Pályázatának zsűrije. Az immár kilencedik alkalommal kiírt pályázaton a hagyományoknak megfelelően 10 lakóközösség beruházási tervéhez adott vissza nem térítendő támogatást az OTP Bank, ami összesen több mint 1600 lakó életminőségét javíthatja a jövőben. A beérkezett pályázatok alapján idén is a biztonsági kérdések bizonyultak a legfontosabbnak a lakóközösségek számára, azonban a költségkímélő, illetve közösségépítő beruházásokra is nagy igény mutatkozott – emelik ki az OTP Bank szakértői.

Az augusztus 29-i díjátadón immár kilencedik alkalommal hirdetett nyerteseket a magyarországi társasházak és lakásszövetkezetek felújítási, korszerűsítési terveit, közösségi élet javítását támogató OTP Társasházi Pályázat. A pénzintézet által februárban kiírt felhívásra összesen 715 pályázat érkezett, amelyek közül a szakmai zsűri kategóriánként 3-3 jelentkezőt részesített vissza nem térítendő támogatásban, összesen 9 millió forint értékben. Emellett idén is volt különdíj, amelyet a Házfórum Facebook-oldalán megrendezett szavazáson a legtöbb like-ot gyűjtő pályázat nyert el, a díjjal járó további 1 millió forinttal együtt. A támogatásban nem részesülő pályázóknak sincs oka csalódásra: az első 500, érvényes pályázatot benyújtó lakóközösség ugyanis egy éves Társasházi Háztartás szaklap előfizetést kapott.

Bővebben...

XIX-nivodij-palyazat-448x202A FIABCI Hungary ebben az évben a FIABCI World Prix d'Excellence szervezőinek javaslatára a magyar pályázatot nyílttá teszi és meghívja a régió országaiban tevékenykedő magyar és külföldi ingatlanfejlesztőket. A bírálók első, második és harmadik díjat fognak kiadni.

Ha a meghívott országokból három, vagy annál több pályázat érkezik, akkor a zsűri figyelembe véve a pályázatot beküldő ország képviselőjének véleményét az adott ország legjobbját különdíjjal jutalmazza. Ha nem lesz olyan ország, ahonnan legalább 3 pályamű érkezik, de 3, vagy annál több külföldi pályázat lesz, akkor a zsűri a legjobb külföldi pályázatot fogja különdíjjal jutalmazni.

Bővebben...

Eseménynaptár

Március 2024
H K Sz Cs P Szo V
26 27 28 29 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Keresés

banner kne 180 240

mehi-banner-media 120x240

Médiatámogatók

proidea logo-web

 buildcomm-logo-web

 

Partnereink

EVOSZ-logo

measzlogo fb

 

 

logo rigips-w 

proidea-logo-fb

VarepitoPalyazat logo-web

 

 

bme logo-kicsi

 

Ybl-logo-kicsi

  mapasz-logo-web

 

zeosz-logo-webebsz logo 2

 

 

 HuGBC LOGO kicsi

 

TEGY-web

 Burkolattechnika-egyesulet-logo-web

 Hazicincer logo

    Kivet-logo-web

 

 

 

 

Construmalogo-web

  emsz-logo-web180

mti hirfelhasznalo

 

dimag logofinal-web

 
 
 observer logo-web