2018. február 22., csütörtök

 

Idén 62. alkalommal tartották meg június 1-én az Építők Napját. Kassai Ferenc, a BPMK elnöke rövid köszöntőjében hangsúlyozta: soha ilyen nehéz helyzetben nem volt a hazai építőipari ágazat, a kiutat jelentő uniós források felhasználásánál pedig azonnali kormányzati beavatkozásra lenne szükség, mert a támogatásközvetítés mai gyakorlatának fenntartásával csak veszít az ország, s ha nem kezdődnek meg azonnal a mérnöki munkát igénylő projekt-előkészítések, a következő uniós pénzügyi ciklusban is késve indulnak meg a fejlesztések.

Építeni csodálatos dolog, az építés az egyik legősibb alkotó tevékenység, az építmények a világ kulturális örökségének hordozói, és minden ország számára nemzeti kincsek is egyúttal. Az épített környezet közvetlenül hat a lakosság életminőségére, ezért az épített környezet alakítása nem egyetlen szakma belügye, hanem meghatározó társadalmi, társadalompolitikai kérdés. A mostani helyzetben még az ünneplés óráiban sem szabad szemet hunynunk azonban a nehézségek fölött – mondta Kassai Ferenc.

Bővebben...


Salzburgi Építészeti Akadémia bejárataKevesebb, mint két hét múlva nyitják meg a salzburgi Építészeti Akadémia új előcsarnokát, amely az osztrák Soma tervezőiroda tervei alapján készült. A bővítmény iskolai lobby-ként és különféle kulturális rendezvények helyszínéül fog szolgálni a tervek szerint.

Az új tetőszerkezet egyenletes és finom átmenetet képez az épület belső és külső tere között. Összekapcsolja a különböző funkcionális területeket egy folyamatos térbe, egy nyitott, hangulatos légkört teremtve. A szerkezeti jellemzők, a világítás és a funkcionális elosztás egységes egészet alkot.

Bővebben...

Magyar Passzívház Szövetség logójaA Magyar Passzívház Szövetség 2012.május 29.-i közgyűlésén Feiler Józsefet választották elnöknek.

 

A leköszönő Debreczy Zoltán az elnökség tagja marad. Az elnökség további tagjai:Béleczki Attila, Debreczy Zoltán, Felföldi Imre, Schopf Márton.

A titkári feladatokat továbbra is Friedmann Lajosné, Ani látja el.

Bővebben...

tranzakciók száma az adatbázisban Budapest 2006-2011A Budapesti Ingatlan Hasznosítási és Fejlesztési Nyrt. (BIF) a napokban készítette el a 2006-2011. között Budapesten lezajlott tranzakciók statisztikái alapján az építési telkek, társasházak és családi házak adásvételének aktuális elemzését és a kapcsolódó építési engedélyek vizsgálatát.

 

A BIF valós tranzakciós adatokból, a KSH és az FHB Ingatlan Zrt. által készített statisztikákra építve így már második alkalommal jelentette meg kutatását.

Bővebben...

Velux-award-2012Május elejéig küldhették be pályaműveiket az építészhallgatók a Nemzetközi VELUX-díj 2012-es pályázatára, melyet 2004 óta kétévente hirdet meg a VELUX Cégcsoport. A téma állandó, mely „a jövő fényforrása". Összesen 986 munka érkezett be 59 országból. Az eredményhirdetés ősszel lesz a portugáliai Portóban.

A VELUX Cégcsoport Nemzetközi VELUX-díj (International VELUX Award) kezdeményezése 2004-ben debütált. A díj célja az építészhallgatók ösztönzése a természetes fény sokrétű építészeti alkalmazására és új lehetőségek felkutatására. A pályázat összdíja 30 000 euró, melyből diákok és tanáraik egyaránt részesülnek.

Bővebben...

Eseménynaptár

Február 2018
H K Sz Cs P Szo V
29 30 31 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 1 2 3 4

Keresés

 Idea-Banner-120x240

 

Banner-MAPASZ-120x240

Partnereink

EVOSZ-logo

measzlogo fb

 

 

 

 

proidea-logo-fb

VarepitoPalyazat logo-web

 

 

bme logo-kicsi

 

Ybl-logo-kicsi

  mapasz-logo-web

 

zeosz-logo-webebsz logo 2

 

 

 HuGBC LOGO kicsi

 

TEGY-web

 Burkolattechnika-egyesulet-logo-web

 Hazicincer logo

    Kivet-logo-web

 

 

 

 

Construmalogo-web

  emsz-logo-web180

mti hirfelhasznalo

 

dimag logofinal-web

 
 
 observer logo-web