A DAF Trucks 2018-ban minden rekordot megdöntött. Az eddigi legmagasabb, 16,6%-os piaci részesedésének köszönhetően a DAF Európa második legnagyobb márkájává lépett elő a nehéz-tehergépjárművek(16+ tonnás járművek) szegmensében. Emellett az európai piacon nem kevesebb, mint 19,8%-os részesedésével a DAF a piacvezető a nagy jelentőséggel bíró vontató szegmensben.

Tavaly a 16+ tonnás tehergépkocsik európai piaca közel 319 000 tehergépkocsit tett ki a 2017-es év 306 000-es mennyiségéhez képest. „Az európai gazdaság a tavalyi évben rendkívül erős volt, ezért nagy kereslet mutatkozott a szállítmányozásra, ami a tehergépkocsik iránti igényt is megnövelte” – számolt be Harry Wolters, a DAF Trucks elnöke.

PIACVEZETŐ HÉT EURÓPAI ORSZÁGBAN

A korábbi évekhez hasonlóan 2018-ban is a DAF volt a piacvezető a nehéz-tehergépjárművek szegmensben Hollandiában (32,0%), az Egyesült Királyságban (26,5%), Lengyelországban (23,2%) és Magyarországon (32,6%). A holland tehergépkocsigyártó rendelkezett emellett a legnagyobb piaci részesedéssel Belgiumban (22,1%), Bulgáriában (19,9%) és Csehországban (19,5%) is. Németországban, Európa legnagyobb tehergépkocsi-piacán pedig 12,3%-os piaci részesedésével ismét a DAF lett a legjelentősebb importmárka.

STABIL PIACI RÉSZESEDÉS A 6–16 TONNÁS SZEGMENSBEN

A teljes európai közép-tehergépjármű (6–16 tonnás járművek) piac nagysága a 2017-es 52 500 járműről 2018-ban valamivel 52 000 alá csökkent. A DAF ebben a szegmensben megtartotta 9,0%-os piaci részesedését. A középkategóriás-tehergépjárművek szegmensében az Egyesült Királyságban (32,0%) és Írországban (18,2%) egyaránt a DAF lett a piacvezető.

TOVÁBBI NÖVEKEDÉS AZ EURÓPAI UNIÓN KÍVÜL

A DAF 8700 tehergépkocsit értékesített az Európai Unión kívül. A DAF a legújabb generációs DAF Euro 6 tehergépkocsik bevezetésének köszönhetően megerősítette piacvezető helyzetét Tajvanon. A DAF piaci részesedése Izraelben, Fehéroroszországban és Dél-Afrikában is nőtt, Indonéziában pedig rekordmennyiségű tehergépkocsit értékesített a vállalat. A DAF anyavállalata, a PACCAR egyik gyárában az ausztrál Bayswaterben megkezdődött a DAF CF összeszerelése.

A DAF több mint 3500 PACCAR motort értékesített a vezető autóbuszok, buszok és speciális járművek gyártói számára, valamint bővítette a motor értékesítését Szingapúrban és Mianmarban.

„A DAF FOLYTATNI KÍVÁNJA A NÖVEKEDÉST”

2018-ban kitűnő alapokat fektettünk le ahhoz, hogy a jövőben profi márkakereskedőinkkel karöltve folytatni tudjuk növekedésünket” – nyilatkozta Richard Zink, az igazgatótanács marketingért és értékesítésért felelős tagja. „A piac nagy hangsúlyt fektet a megbízhatóságra, az alacsony üzemeltetési költségekre és a magas szintű járművezetői kényelemre, melyeket az általunk gyártott tehergépkocsik kínálnak. Ez azt jelenti, hogy az elmúlt év során nagyszámú új ügyfelet sikerült meghódítanunk a kisvállalatoktól kezdve egészen a nagy nemzetközi flottákig, ezáltal 15,3%-ról 16,6%-ra növelve piaci részesedésünket. Rendkívül büszkék vagyunk arra, hogy a DAF piacvezető szerepet tölt be Európában a vontatók szegmensében, és ugyanezt a helyet szeretnénk kivívni merev felépítésű és speciális alkalmazású járműveink átfogó választékával is. Mert mi minden fuvarozási igényhez tökéletes megoldást kínálunk.

REKORDSZÁMÚ LEGYÁRTOTT JÁRMŰ

A tehergépkocsijai iránti nagy kereslet kielégítése érdekében a DAF rekordszámú, több mint 67 000 könnyű-, közepes- és nehéz-tehergépjárművet gyártott 2018-ban, ami 10,1%-os növekedést jelent az előző évhez képest. A DAF előrejelzései szerint 2019-ben is erős lesz a piaci kereslet a nehéz- tehergépkocsik iránt, ami várhatóan 290 000–320 000 egységet jelent.

További információ: www.daftrucks.hu

Forrás: DAF

ÜZENET KÜLDÉSE

Kérjük, írja be hozzászólását!
Kérjük, adja meg nevét