2019. február 19., kedd

 

 

Az építőipari szakképzés egyik legsúlyosabb problémáját a gyakorlati oktatás nem megfelelő volta jelenti. A kőműves, ács, szárazépítő és hidegburkoló szakmákban végzett tanulók gyakorlati készségeinek hiánya a nemzetközi szakmunkásversenyeken elért eredményeik tükrében egyértelműen bizonyítható. Bár a néhány éve bevezetett duális képzés számos kedvező hatás mutat, azonban az építőipari szakmák esetében nem biztosítható, hogy a tanuló egy vállalkozásnál teljes körű gyakorlati képzésben részesüljön.

Az építőipart szezonális munkavégzés jellemzi, ráadásul a kivitelezési munkák helyszíne is folyamatosan változik. Emellett a cégek munkaellátottsága a rendelés-állomány ingadozása miatt előre nehezen kiszámítható. Mindezek következtében az építőipari szakképzés, és ezen belül a gyakorlati képzés megvalósításának, illetve ütemezésének igénye és módja is jelentősen eltér a más ágazatok képzési igényeitől és oktatási gyakorlatától. Az állandó helyszínen, gyárakban, műhelyekben, vagy bizonyos szakmák esetében egy-egy kkv-nál (pl. fodrász, kozmetikus, fényképész, stb.) történő munkavégzés esetén, az üzemen belüli képzés a megfelelő forma. Az építőiparban azonban a munkavégzés a telephelyektől távol, állandóan változó helyszínen történik, ráadásuk a néhány fős vállalkozások többsége egy-egy feladat végzésre specializálódik, így ezeknél a vállalkozásoknál nincs mód arra, hogy a tanuló szakmája minden részterületével találkozzon és azt készségszinten el tudja sajátítani.

Az építőipari szakmák estében a fenti okok következtében a Nyugat-Európai duális képzési rendszerekben mindenütt megtalálhatóak az un. üzemek feletti gyakorlati képzőközpontok. Feladatuk a gyakorlati alapkompetenciák elsajátításának, begyakorlásának biztosítása, míg a munkahely feladata a valós munkahelyi tapasztalatok megszerzésének biztosítása. Ennek megfelelően a tanulók elméleti képzését a szakiskola, míg gyakorlati oktatásukat a vállalkozás és az oktatási központ együttesen biztosítják. Németországban az építőipari szakmák duális képzése a hetvenes években került bevezetésre és a gyakorlati képzőközpontok rendszere is akkor épült ki országszerte.

DUÁLIS KÉPZÉSI RENDSZER NÉMETORSZÁGBAN

Az ÉVOSZ meghívására a Biberachi Ács és a Traunsteini Gyakorlatai Képzőközpontok vezetői 2019. január 22-én az MKIK-ban az Építőipari Ágazati Készségtanács ülésén tartott előadásukon mutatták be intézményük szakképzésben betöltött szerepét, működését és finanszírozásának módját. Németország szövetségi struktúrájából adódóan az egyes tartományok képzési modellje esetenként eltérő, de a képzés intézményrendszere, azaz a szakiskola, a vállalkozás és a gyakorlati képzőközpontok hármas rendszere mindenütt azonos. Az elméleti képzést nyújtó szakiskolák működését az állam, míg a gyakorlati képzés az Építőipari Szociális Kasszába (SOKA-BAU) befizetett szakképzési hozzájárulásból kerül finanszírozásra. A befizetés mértéke minden építési vállalkozás esetében a bruttó béralap 2,1%-a.

A tanulók a hároméves képzés alatt a három képzőhelyen különböző időtartamban tanulnak, illetve dolgoznak. A képzés heti blokkokban történik. A tanulót a vállalkozó veszi alkalmazásba, vele tanulószerződést köt és ő iskolázza be a szakiskolába. A tanuló így munkaviszonyban van. Munkaideje egy része alatt szakiskolában vagy a gyakorlati képzőközpontban tanul, és évi hat hét szabadság jár neki, amit a vállalkozásnál töltendő idő alatt vehet ki.

Magasépítő szakmák Szakiskola Vállalkozás Gyakorlati képzőközpont
1. tanév 13 19 20
2. tanév 12 26 14
3. tanév 11 37 4

Az ács szakmát tanulók az első tanévben csak a szakiskolában tanulnak, a vállalkozáshoz, illetve a gyakorlati képzőközpontba csak a második és harmadik tanévben dolgoznak. Ennek oka, hogy az ács szakma sajátosságából adódóan az első évben még nem tudnának a vállalkozó termelő tevékenységében értékteremtő módon részt venni.

Ácsképzés Szakiskola Vállalkozás Gyakorlati képzőközpont
2. tanév 13 27 12
3. tanév 12 35 5

A tartományok önálló oktatáspolitikája következtében a Bajor és Württembergi Központok kialakítási és fenntartási módja különböző. Míg Bajorországban a képzőközpontok fenntartói a regionális Kézműves Kamarák, addig Württembergben a Szakmai Szövetségek, azaz az Építőipari, illetve a Faipari Szövetségek a fenntartók. A képzőközpontok kialakítása Württembergben centralizált, azaz egy központ 10-11 szakiskola tanulóinak gyakorlati képzését végzi. A bajor központok kisebbek, többféle szakmát is oktatnak, és egy-egy régió tanulóinak képzését biztosítják. (1. ábra). A képzőintézmények működését azonban mindkét tartományban a SOKA-BAU finanszírozza.

6-tabla

Németországban az építőipari szakmák esetében az első tanévben un. alapozó képzés történik, azaz a három szakmacsoportban - magasépítő, mélyépítő és fa- és szerelőipar - a tanulók a szakmacsoportjukba tartozó többi szakma alapfogásait is elsajátítják. A tanév végén vizsgát tesznek, és ezt követően módjukban áll, hogy a szakmacsoport egy másik szakmáját tanulják tovább.

A második év végén un. köztes vizsgát kell tenniük, és amennyiben nem tudnak, vagy kívánnak továbbtanulni, akkor ezzel a végzettséggel is már munkát vállalhatnak. Azonban a tanulók többsége a harmadik évet is elvégzi, hiszen a bértarifarendszer értelmében szakmunkásként magasabb bértért tudnak munkát vállalni. A tanuló a vállalkozóval három évre kötött tanulószerződésének lejárta után bármely más cégnél vállalhat munkát, azonban kölcsönös megelégedettség esetén, a gyakorlati helyén, már végzett szakmunkásként tovább dolgozhat.

A képzés a szakiskolában, az oktatási központban és a munkahelyen is heti blokkokban történik. Bár a szakiskola ütemtervének összeállításánál nagyon sok szempontot kell figyelembe venni, ez nem megoldhatatlan feladat (2. ábra)

14-tabla

A tanulók ösztöndíja az általuk végzett munka hasznosságával arányosan növekszik. Az első tanévben havi 850 Euró, a másodikban 1.200 Euró, míg a harmadik évben a bruttó minimálbér összegét, azaz 1.475 Eurót kapnak. Természetesen ebben az évben már az idejük nagy részében a vállalkozásnál dolgoznak, és komoly termelőmunkát végeznek. Az ösztöndíjat a tanuló a vállalkozótól kapja, de arra az időre, amit a szakiskolában és a gyakorlati képzőközpontban tölt, tehát a cég számára nem termel, a vállalkozó az ösztöndíj összegét a SOKA-BAU-tól visszaigényli.

SOKA-BAUA tanuló a vállalkozónál és a gyakorlati képzőközpontban is normál munkaidőt, azaz napi nyolc órát dolgozik, és a kezdő dolgozókhoz hasonlóan évi hat hét fizetett szabadság illeti meg. A tanműhelygyakorlat költségeinek fedezésére a SOKA-BAU a Képzőközpontnak tanulónként napi 42 Eurót, a Tartomány pedig napi 13 Eurót fizet. A kollégiumi szállás és teljes ellátás költségeire pedig a Kassza 32 Eurót, a Tartomány pedig 8 Eurót ad. Érdekesség, hogy ha egy tanuló a gyakorlati foglalkozásról igazolatlanul hiányzik, akkor arra az időre a napi 55+40 Eurót levonják az ösztöndíjából!

A képzőközpontban megvalósuló gyakorlati képzéshez a SOKA-BAU a központ számára a műhelyek és a kollégium építési és üzemeltetési költségét, továbbá az oktatók és az intézmény vezetőinek bérét, a felhasznált anyagok és a rezsi költségét biztosítja. A tanulók részére pedig a tanműhelyi képzést, a teljes ellátást, a szállást és az utazási költség térítését biztosítja.

A gyakorlati képzőközpontok egyúttal felnőtt-továbbképzéssel is foglalkoznak. A végzett szakmunkások számára szakmai továbbképzést, azaz pallér és mesterképző tanfolyamokat tartanak. A szakemberek és a vállalkozók számára pedig rövid, egy-két napos szakmai, vállalkozói, illetve informatikai ismereteket nyújtó kurzusokat tartanak térítéses alapon.

LEHETŐSÉGEK A MAGYAR OKTATÁSI RENDSZER SZÁMÁRA

A német építőipari szakképzés infrastruktúrája közel negyven év alatt alakult ki a mai formájában, azonban a megfelelő színvonalú szakképzés hazánkban is csak egy ehhez hasonló rendszer keretében képzelhető el. Az építőipari szakképzés intézményrendszere nálunk rendkívül szétaprózódott, mintegy 90 helyen folyik gyakorlati képzés, miközben a tanulók száma az építőipari szakmákban országosan nem éri el a 10.000 főt. Számos iskolában a jelentkezők hiányában nem tudnak évente új tanulócsoportot indítani. Ezáltal a gyakorlati oktatók óraszáma nem tölthető ki, ezért az intézmények arra kényszerülnek, hogy egyes oktatók olyan szakmákat is tanítsanak, amire nincs megfelelő képesítésük. A szakiskolai gyakorlati oktatás így jelenleg rendkívül pazarlóan, és ennek ellenére rendkívül alacsony színvonalon valósul meg.

Az alacsony oktatói bérek miatt az oktatói állomány kontraszelektált, illetve elöregedett. A fiatalok számára nem vonzó ez a munkakör, vagy csak a magánvállalkozásuk melletti „státusz" biztosításának tekintik azt. Az idősebb, az oktatáshoz szükséges kellő szakmai gyakorlattal rendelkező szakember számára pedig komoly anyagi visszalépést jelentene, ha a vállalati szférából a közalkalmazotti státuszba átlépve kezdőként a bértábla legalacsonyabb kategóriájába kerülne át.

Az építőipari szakmákat oktató szakközépiskolák és szakgimnáziumok tanműhelyei többségében korszerűtlenek, kis alapterületűek, és eszközállományuk nem megfelelő, nagyobb tanulócsoportok oktatására alkalmatlanok.

Az építőipari szakmák gyakorlati oktatásának eredményességét jelentősen megnövelné, ha a munkahelyi gyakorlat a szakképzés mindhárom évfolyamát lefedő tanműhelyi képzéssel egészülne ki, ami koncentráltan, egy-egy regionális gyakorlati képzőközpontban valósulna meg. Ezáltal az eszközök és anyagi források mellett a képzés személyi feltételei is koncentráltan és hatékonyabban kerülnének felhasználásra. Egy-egy regionális gyakorlati képzőközpont több szakiskola (szakközépiskola és szakgimnázium) tanulóinak gyakorlati oktatását tudná ellátni, ami jobb eszköz- és forráskihasználtságot, valamint az oktatók folyamatos óraellátottságát is biztosítaná.

A tanműhelygyakorlatok regionális képzőközpontokba történő koncentrálásával ugyan kevesebb gyakorlati oktatóra lenne szükség, azonban a gyakorlati oktatás sok esetben most is csak kényszermegoldásokkal, nyugdíjasok, vagy más szakmai végzettséggel rendelkezők bevonásával oldható meg. A megfelelő szakmai felkészültségű és kvalitású gyakorlati oktatók alkalmazása esetén az ágazatban elfogadott bért is biztosítani kell a számukra, viszont az alkalmazásuk így megfelelő feltételek teljesítéséhez lenne köthető. A központok gyakorlati képzése így szakmailag is jól ellenőrizhető és kiértékelhető lenne.

Az építőipari regionális képzőközpontok létesítését csak egységes elvek alapján, állami, kamarai és szakmai szervezetek irányítással lehet megvalósítani. Ezt a feladatot nem lehet az építési vállalkozókra hárítani. A közös képzőhelyek alulról történő szerveződése esetén ugyanis félő, hogy kaotikus és ellenőrizhetetlen folyamatok alakulnának ki, és ennek eredményeként ismét a megszüntetni kívánt, döntően piaci érdekeltségű főtevékenységű oktató cégekhez hasonló szervezetek jönnének létre.

A szakképzési hozzájárulásból fenntartott, központi irányítással működő, érdeksemleges gyakorlati képzőközpontok feladata a gyakorlati alapkompetenciák oktatása, míg a vállalkozások feladata a munkahelyi gyakorlat és munkatapasztalat megszerzésének biztosítása lenne. A célnak megfelelő képzőhelyek felkutatásával és kiválasztásával a képzőközpontok létesítésének költségét optimalizálni lehet.

A gyakorlati oktatás hatékonyabbá tételének másik elengedhetetlen követelménye az elméleti oktatás, valamint a munkahelyi és tanműhelygyakorlatok heti blokkokban történő bevezetése. Ez a képző intézményektől komoly szemléletváltást követel, azonban a jelenlegi gyakorlat, miszerint a tanuló hetente néhány napi szakiskolai elméleti képzés mellett néhány nap munkahelyi gyakorlaton vesz részt, a szakiskolák érdekein kívül se a tanuló, se az őt foglalkoztató vállalkozó számára nem előnyös. A tanuló ezalatt a néhány nap alatt csak részleteiben tud egy–egy munkafolyamatba bekapcsolódni, hiszen következő alkalommal cége már más munkán, vagy más településen lévő munkahelyen dolgozik. A gyakorlatok jelenlegi ütemezése esetén a vállalkozó erre az egy-két napra nem tudja tanulóját érdemi feladattal megbízni.

A regionális képzőközpontokban megvalósuló gyakorlati képzés egyúttal a tanulók nevelésének is fontos eszköze lenne. A központok kialakításhoz ugyanis megfelelő kollégiumi hátteret is biztosítani kell. Az ezekben a kollégiumokban megvalósuló szociál-pedagógiai nevelő munka pedig nagy segítséget nyújthat a fiatalok szociális kompetenciáinak fejlesztéséhez. Az építőipari szakmákat tanuló fiatalok többsége ugyanis csonka családokban élő, hátrányos helyzetű fiatal, akik számára egy ilyen jól működő nevelő környezet komoly segítséget nyújthat a felzárkózásukhoz, és ez egyúttal a pályaelhagyók számát is jelentős mértékben csökkenthetné.

A regionális képzőközpontok létrehozása esetén biztosítani kell a szakiskolák, gyakorlati munkahelyek és a képzőközpont közötti együttműködés koordinálását. A vállalkozások ugyanis ezt a koordináló tevékenységet az eltérő érdekeik következtében saját maguk nem képesek ellátni.

A regionális képzőközpontok a szakmai alapképzés mellett, az építési vállalkozókkal, valamint az építőanyag-gyártó cégekkel együttműködve, a felnőtt-továbbképzésben is tevékeny szerepet tudnak vállalni, egyúttal a pályaorientációval, az építőipari szakmákat bemutató nyári táborok szervezésével, stb., a szakmák népszerűsítését is elősegíthetik.

 

Pete Zoltán
ügyvezető igazgató helyettes
ÉVOSZ

 

 

Eseménynaptár

Február 2019
H K Sz Cs P Szo V
28 29 30 31 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 1 2 3

Keresés

Partnereink

EVOSZ-logo

measzlogo fb

 

 

logo rigips-w 

proidea-logo-fb

VarepitoPalyazat logo-web

 

 

bme logo-kicsi

 

Ybl-logo-kicsi

  mapasz-logo-web

 

zeosz-logo-webebsz logo 2

 

 

 HuGBC LOGO kicsi

 

TEGY-web

 Burkolattechnika-egyesulet-logo-web

 Hazicincer logo

    Kivet-logo-web

 

 

 

 

Construmalogo-web

  emsz-logo-web180

mti hirfelhasznalo

 

dimag logofinal-web

 
 
 observer logo-web